A Nagy Medve szerelmese a mai napig hatalmas sikernek örvend hazájában, Lengyelországban, és immár Piasecki ezen írása a magyar olvasókhoz is eljuthatott. Első olvasásra ugyan nem tűnhet igazán érdekesnek a mű, hiszen másnak sem vagyunk szemtanúi, minthogy szereplők hol a határon innen, hol a határon túl dorbézolnak vagy éppen bujkálnak, menekülnek a hatóságok, netalán egymás elől. Ezért muszáj pár szóban bemutatni Piaseckit, mert a mű bizonyos fokon az ő életét dolgozza fel, és elég ritka eset, hogy egy gazember autodidakta módon elsajátítja a szépírás művészetét, majd egy regényben hagyja az utókorra fabularizált életét.
Piaseckinek nem adatott meg a kényelmes asztal, esetleg a naplementére nyíló kilátás, amikor a tollat a kezébe vette, hiszen éppen börtönben ült. Idejét valami hasznossal gondolta eltölteni és úgy született meg ez a regény. De ki is volt Piasecki pontosan? Miért is lehet érdekes nem csak a lengyel közönségnek, hanem számunkra is? Az egész élete nem volt fenékig tejfel, hiszen egy lengyel nemes zabigyerekeként nevelkedett Fehéroroszország területén, ahol főleg orosz beszédet hallott, de később megtanult fehéroroszul és lengyelül. Már egész fiatalon vandálkodás miatt börtönbe került. Onnan sikerült elmenekülnie Moszkvába, ahol megismerkedett a bolsevik ideológiával is, viszont a forradalmat már Minskben élte meg. Alapjáraton az élete kilátástalan volt és az anyagi helyzete sem engedte meg, hogy tisztességes munkát kerítsen magának, de mivel jól ismerte a lengyel területeket és az orosz illetve fehérorosz nyelvet, hírszerző tisztnek nevezték ki, amely kezdetben kedvezőnek látszott. A határ mind a két oldalán végzett munkát – főleg Vilnius környékén –, és többek között ez is hozzásegítette ahhoz, hogy ismerősöket szerezzen a tolvajok között, akiknek megnyerő lehetett bátorsága és ravaszsága. Hamarosan a csempészetre is könnyen ráadta a fejét, mivel sokkal többet hozott a házhoz, mint a hírszerzői állás. Végül pedig egy, a lengyel–orosz határon tevékenykedő csapatba is beállt. Főleg kokainnal fűzte meg a szovjet katonákat, aminek a csempészetben elég nagy sikere volt. Erről ugyan pont nem esik szó, de a regény erről az időszakáról mesél.
A regény főszereplője Władek Łabrowicz, akit három csúcsidőn keresztül kísérhetünk végig egészen 360 oldalon. A történetet teljesen áthatja az alkohol- és a füstszag, és tekintetünket is elhomályosítja az éjszakai sötétség, amikor is ezeket az utakat megtették a csempészek. Hiteles forrásokhoz jutva Piasecki tényleg minden tőle telhetőt megtesz, hogy nekünk, kívülállóknak is legyen némi fogalmunk arról, hogyan is működött a csempészet jól kiművelt szakmája az 1920-as években. Ezeket hol kicsit szentimentálisabban fogja meg, hol pedig az izgalom hevében éppen belelendül a menekülésbe. Bár tény, hogy a szerzőtől nem tagadható el a bőbeszédűség, így tényleg totál képet kapunk kalandjairól. Megtudhatjuk, hogy a csempészek között is voltak összetűzések, és legtöbbször nem is a szovjet katonák a főellenségek, hanem saját fajtájukból kerülnek ki a spiclik. Ezek az összetűzések pedig egyre jobban kihegyeződnek a történet végére. De szoros barátságok is kötődnek, hiszen a bajtársiasság és a bizalom egy ilyen helyen hatalmas lélekerőt ad, főleg hogy a csempészek között mindenki ismer mindenkit, azt is tudják, hogy ki milyen csapatot vezet, ki tudja a legjobb utakat, vagy éppen milyen árukat hordanak át a határon. Így fordul meg Władek is nem egy csapatnál, bár még az elején úgy tűnt, hogy Trofidával marad, de ez mint kiderül nem olyan szakma, hogy egy bandánál elköteleződnének. Ide nem kell semmilyen iskolát végezni, számukra tényleg az élet a tanítómester, bármilyen közhelyesen is hangzik. Viszont annál nagyobb éberségre van szükségük, hogy az áru átjusson a határon, nem mellesleg pedig leleményességre, bátorságra. Így hatalmas összegekre tehettek szert, mert megtanulták azt is, hogy kinek érdemes eladni ezeket az árukat, vagy éppen ha úgy adódott, sikkasztottak is rajta. Nem volt könnyű élet az övék az már bizonyos, de a pénzük jelentős részét így is piára és nőkre költötték, teljesen a mának éltek, mert ki tudhatta melyik nap lesz számukra az utolsó.
Ezekre a leírásokra, amelyek ugyan néha giccsbe is átmennek, teljesen máshogy tekintünk, amennyiben az író helyzetébe is belegondolunk. Írónk a rácsok közül a Nagy Medve csillagképre felnézve, erre az időszakra gondol vissza, a barátaira, akiknek egytől egyig volt valamilyen furcsa beceneve, vagy a szeretőire, barátnőire, akik őt mindig kedélyesen várták, és a határra, ami minden alkalommal más kihívás elé állította. Saját hibáira is jobban rálát, ahogy írja a történetet, fellép az önreflexió. Ebben a köntösben már sokkal érdekfeszítőbbnek tűnnek a történetek, és itt tényleg elhanyagolhatatlan az, hogy ki írta a regényt.
Érdekes tény lehet még a szerzővel kapcsolatban, hogy jelen művét lengyelül írta, annak ellenére, hogy anyanyelvének az orosz számított. Valószínűleg a nyelvet is a börtönben sajátította el, de hogy végül miért ezt választotta közvetítőnyelvként csak spekulálni lehet. Talán több esélye lehetett a kiadásra. Ennek ellenére egészen az 1990-es évekig nem került napvilágra a mű, bár 1937-ben megélt egy kiadást.
A Könyvfesztiválon lesz a kötet bemutatója, egészen pontosan április 27-én 13.30-kor a Szabó Magda Teremben, ahol Pálfalvi Lajos és Száraz Miklós György mutatja be minden részletességében a művet:
"Elment a kedvem az ivászatoktól, a hazug emberektől és a várostól, ahol úgy csempészik át az igazságot számos kordonon, mint mi az árut! Itt minden mesterkélt, csillogó és rettenetesen bonyolult, de nincs más alatta, csak közönséges mocsok és hiábavalóság. Ott teljesebb életet éltem. Ott egyenesek az emberek, a szavak szegényes, ritkás szövedéke mögött aranyat érő gondolatok rejlenek, igazi érzelmek hevítik őket, forró a szívük. Itt pedig sehol egy őszinte gondolat, egy őszinte szó sem. Itt mindenki mindenhol mindig alakoskodik, szerepet játszik egy hatalmas bohózatban, komédiában. Színház itt minden, otthon meg az utcán is. Itt a nők ruhakölteményekkel és különleges, bár gyakran koszos fehérneművel álcázzák csenevész, satnya testüket. Ott nálunk az ócska ruha és a szegényes, lenvászon fehérnemű alatt erősek és forróak a testek, képmutatás nélkül szeretnek; a vágy űzi őket, nem a hasznonlesés meg a kíváncsiság. Honvágyam van. Szeretnék minél előbb visszamenni a határvidékre."
Varga Bianka
Sergiusz Piasecki: A Nagy Medve szerelmese, Rézbong Kiadó, 2018., ford.: Bárász Péter, 357 oldal, 3200 Ft