Lengyelország újjászületésének századik évfordulójára jelent meg A Hídépítők. A magyar-lengyel kapcsolatok arcképcsarnoka című kötet. A könyv a Felczak-Könyvek Sorozat részeként, a Rézbong Kiadó gondozásában látott napviilágot. „Hídépítőkre természetesen mindig szükség volt és lesz. Ők azok, akik nélkül a „lengyel, magyar – két jó barát” szólás üres frázis maradna” – írja az előszóban Mitrovits Miklós, az album szerkesztője.
Ebből is jól láthatjuk, hogy a kötet elsődleges célja azoknak a kulcsfiguráknak a bemutatása, akik a 20. század során kimagaslóan sokat tettek a két ország közötti kapcsolatok létrehozásáért és ápolásáért. Az ezekről a személyekről való megemlékezés pedig már csak a két ország közös történetében betöltött szerepük miatt is kiemelkedően fontos kell(ene), hogy legyen mind a lengyelek mind a magyarok számára. Mindemellett viszont a szerzők egy nagyon fontos esemény dátuma előtt is tiszteletüket fejezik ki, hiszen 1918. november 11-én, több mint száz év után, Lengyelország újra egységes államként jelent meg Európa térképén. Ezt a gyönyörűen kivitelezett, magyar és lengyel szerzők által írt, albumot végiglapozva pedig az embernek az az érzése támad, hogy 2018-ban kiadásával sikerült méltó emléket állítani a lengyel újjászületés 100. évfordulójának. A kötet aktualitása azonban most sem csökkent, ezért a március 23-ai Lengyel-magyar barátság napja alkalmából megérdemli, hogy újra figyelmet szenteljünk neki.
A két ország közötti erős kapcsolatok nem csak az előző évszázadra, de az azt megelőző évszázadokra is visszanyúlnak. Korábban viszont ez a barátság – a maga esetleges hullámvölgyeivel együtt is – sokkal erősebbnek látszhatott, amíg a két ország egymás szomszédságában helyezkedett el. Figyelemre méltó ugyanakkor az a tény, hogy az első világháború következményeként a két ország közti földrajzi távolság ellenére úgy tűnik, a kettőjük kapcsolata a korábban megkezdett felfelé íveléssel haladt tovább a későbbiekben is. Erre mutat be példákat 33 személyen keresztül az album, nem csak azokra a diplomáciai és politikai kapcsolatokra fektetve a hangsúlyt, amelyek a világháborúk alatt meghatározók voltak. Ezalatt értem azokat a hősöket, akik a nyelvi akadályokat igyekeztek kiküszöbölni és fordítóként vagy éppen tankönyvíróként vállaltak szerepet az évszázados hagyomány elmélyítésében. Nem megfeledkezve azonban azokról a személyekről sem, akik tudományos érdeklődéssel felruházva a másik ország történelméről, kultúrájáról esetleg művészeteiről írtak monográfiákat és gyakran egész életüket a kutatásuknak szentelték. Ezen érdekes személyek közül szeretnék párat kiemelni mind lengyel, mind magyar részről annak érdekében, hogy valamilyen ízelítővel szolgáljak a téma iránt érdeklődőknek.
A kötet lapjain a barátságnak olyan szorosabb szintjeit is megismerhetjük, mint ami Henryk Sławik és id. Antall József között született. A róluk szóló fejezet is igen lényegre törő és tartalmas, kifejezetten a háború alatt végbevitt nemes cselekedeteiket hangsúlyozza, bár Sławikra helyezve a nagyobb hangsúlyt. Ugyanakkor több életrajzból láthatjuk, hogy senki sem viszonyult olyan segítőkészen a Lengyelországot érintő második világháborús eseményekhez, mint Magyarország. Hiába fűzte ugyanis érdek a magyarokat a trianoni béke revíziója miatt a németekhez, a magyar vezetés mégsem engedte azt, hogy a német csapatok déli irányból is megközelíthessék Lengyelországot. Ezt követően pedig a magyar állam több tízezer civil menekültet fogadott be. Sławik és Antall is egy ilyen menekülttáborban ismerkedtek meg, és közösen megalapították a magyarországi Lengyel Menekülteket Gondozó Polgári Bizottságot. A fent említett eseményekkel kapcsolatban pedig természetesen olyan ismert személyek sem maradhattak ki, mint a németeknek adott segítség megtagadásában kulcsszerepet játszó Teleki Pál, vagy a Balatonbogláron a menekültek oktatási- és életkörülményeit megszervező Varga Béla.
A kultúra szempontjából pedig olyan személyeket emelhetünk ki, mint Divéky Adorján, aki elsősorban történelmet oktatott és kutatott Lengyelországban, de Varsóban magyar nyelvi lektorként is tevékenykedett, miközben nem egy lengyel akadémikussal kötött szorosabb barátságot. Ilyen akadémikus volt például Marian Zdziechowski, aki abban is közbenjárt, hogy 1933-ban a vilnai Báthory István Tudományegyetemen díszdoktorrá avassák Divéky professzort. Továbbá Divéky volt a Varsói Magyar Intézet első igazgatója, valamint nagyon fontosak voltak a diplomáciai tevékenységei is. A lengyel oldal szempontjából pedig kiemelkedően fontos Jan Dąbrowski tevékenysége, aki egy tanára ajánlására kezdett el lengyel-magyar kapcsolatokkal foglalkozni, így ismerte meg ő is az éppen akkor Krakkóban tanuló Divéky Adorjánt, akivel életük végéig szoros barátságban maradtak. Dąbrowski számos tanulmányt írt, elsősorban a lengyel-magyar középkori kapcsolatok tekintetében, de Magyarország címen kötete is megjelent, hozzájárulva ezzel a magyar történelem és a két nép közös történelmének ismeretéhez Lengyelországban. Magyar részről hozzá hasonló kulturális aktivitást Tomcsányi János tanúsított, aki a két világháború között a legnagyobb polonistának számított nyelvtudásával és kulturális ismereteivel. Nem mellesleg ő fordította le magyarra W. S. Reymont Parasztok című regényét is, amellyel nem kis feladatra vállalkozott. Ugyanakkor mindnyájukra jellemző egy bizonyos szintű elfogultság a másik országgal szemben, így például Tomcsányi is minden megfontolás nélkül a külpolitikai lengyel kérdésekben felmerülő problémák esetén lengyel barátai pártját fogta publicisztikájában. Szintén a két ország közötti kulturális, vallási és történeti kapcsolat fontosságát hangsúlyozta a már említett Marian Zdziechowski is aki, Petőfi születésének 100. évfordulóján előadást is tartott a költőről, és az ő nyomán igyekezett átterelni a szót a magyarok múltjára. Meggyőződése volt, hogy a lengyel-magyar barátság elengedhetetlen a keleti bolsevizmus és a nyugati nemzetiszocializmus kivédése érdekében. Kezdetben Krakkóban tanított, majd átkerült Vilniusba, ahol Czesław Miłoszt is tanította. A Hídépítőkben nagyon jól bemutatja Gerencsér Tibor a professzor munkásságát, életútját, de Zdziechowski gondolkodására vonatkozólag Csesław Miłosz Metafizika pauza c. kötetében találhatunk egy kiváló esszét Zdziechowski vallásossága címen, amelyből részletesebben megismerhetjük a korban újonnan fellépő ideológiákkal kapcsolatos kritikáját.
Sok más izgalmat rejt magában a kötet, olyan háborús hősöket is megismertetve velünk, mint Niżałowski Ernő vagy a még kevésbé ismert Beljung Miklós. Továbbá azt is megtudhatjuk, hogyan szökött meg Elek István a szovjetektől és hogyan jutott el Gdańskba. Valamint választ kaphatunk arra is, hogy ki is volt „Felczak tanár úr”, az Eötvös Collegium vendégprofesszora, valamint a Felczak alapítvány névadója.
A kötet elsősorban ismeretterjesztő jellegű, de nem csak a nagyközönségnek szánták. Hiszen felkelthetik az érdeklődését azon egyetemista hallgatóknak is, akik érdeklődnek a lengyel-magyar történelmi kapcsolatok iránt, számukra ez a kötet szintén nagyon jó kiindulópontként szolgálhat, mivel a benne szereplő személyek legtöbbjéről igen keveset hallunk. A jövőbeli polonisták megismerhetik az elődeiket, akik jelentős műveket fordítottak magyarra, vagy éppen szótárat, tankönyvet készítettek. Történész elődöket, akik diplomáciai tevékenységükkel is igyekeztek a barátságot elmélyíteni vagy akár a háborúk nemzeti hőseit, akiknek az életútja már önmagában érdekes olvasmány. A Hídépítők előnyeihez tartozik továbbá az is, hogy hatalmas képanyaggal rendelkezik, amely még élvezetesebbé tehetik az olvasást. Bár a könyv célja a XX. századi hídépítőkről emlékezik meg, de ennek a centenárium adott nagyobb jelentőséget. Mi azonban reménykedünk benne, hogy további albumok keresztül sort kerítenek a korábbi hídépítőkre is, akik tevékeny szerepet vállaltak abban, hogy a március 23-ai megemlékezés ne egy üres szimbólum legyen.
Varga Bianka
Hídépítők. A magyar-lengyel kapcsolatok arcképcsarnoka, szerk.: Mitrovits Miklós, Rézbong Kiadó, 2018., 177 oldal, 3800 Ft
