Európa egyik legfontosabb összművészeti seregszemléje, a Budapesti Tavaszi Fesztivál minden esztendőben meghatározott tematika köré épül, kiemelt figyelmet szentelve világhírű zenei géniuszunk, Liszt Ferenc életművének, és minden évben reflektorfénybe helyezve egy-egy ország kulturális gazdagságát. 2019-ben az orosz kultúra kiemelkedő művei és művészei állnak majd a középpontban.
A fesztivál nyitókoncertje is egy orosz kapcsolódású komolyzenei szenzáció: Muszorgszkij második és egyben utolsó befejezettnek tekinthető operáját, a Hovanscsinát a Magyar Rádió Művészeti Együttesei a zeneszerzői szándékhoz hű változatban, Bojti János különleges rekonstrukciójában szólaltatják meg Kovács János vezényletével. A fesztivál záróhétvégéjén Budapestre látogat a világ egyik legkiválóbb karmestere, Valerij Gergijev, és a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben a Jolántát, Csajkovszkij utolsó, eredeti formájában egyfelvonásos operáját vezényli a Mariinszkij Zenekar élén. Ráadásul a sokak által rajongva csodált karmester ragadja magához a pálcát az Erkel Színházban is, amikor a fesztivál zárónapján a Mariinszkij Színház Balettegyüttese Prokofjev varázslatos balettmeséjével, a Hamupipőkével áll színpadra.
E kettő között sorban követik egymást az orosz kapcsolódású programok: érkezik a Moszkvai Csajkovszkij Zenekar, Jurij Basmet és a Moszkvai Szólisták, orosz komponisták művei csendülnek fel Mocsári Károly és Kocsis Krisztián zongorakoncertjén, az Alba Regia Szimfonikus Zenekar az orosz tematikához illeszkedve többek között Muszorgszkij-művekkel készül, az est szólistája Ránki Dezső zongoraművész. Stravinsky kompozíciói is felcsendülnek Baráti Kristóf hegedűművész és a Kodály Filharmonikusok Debrecen közös estjén, melyre a fesztivál egyik legkülönlegesebb helyszínén, a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 1-es terminálján kerül sor. A Budapest Art Week kiállításain pedig olyan elismert orosz alkotók munkáival is találkozhatunk – együttműködve a moszkvai Garage Múzeum kurátorával –, akiket Magyarországon még nem láthatott a közönség.
A táncművészet rajongói számára örömhír hogy a Mariinszkij Színház Balettegyüttese a társulat egyik legsikeresebb és több mint másfél évtizede repertoáron tartott balettelőadásával érkezik Budapestre. Ezenkívül itt lesz az orosz régizene egyik legnagyobb hatású muzsikusa, Alekszej Ljubimov is.
A kulturális tavasz 2019-ben is a Budapesti Tavaszi Fesztivál nyitónapján, azaz április 5-én kezdődik, és 18 napon át várja kihagyhatatlan programokkal a közönséget. A fesztivál programjaira a jegyek a Müpa és a BFTK jegyértékesítési pontjain, illetve a www.btf.hu honlapon vásárolhatók meg.