Aki az utóbbi hetekben-hónapokban bekapcsolta estéként a tévéjét, netán belepillantott a műsorújságba (már, ha használ ilyesmit), annak feltűnhetett, hogy hirtelen több lengyel sorozat és nagyjátékfilm is ellepte egy bizonyos csatornán a képernyőt. Sőt, ezzel egy időben a magyar mozikban is felbukkantak, felbukkannak lengyel filmek. Az itt következő írás egy ezekről szóló beszámoló lesz – abszolúte szubjektíven, mivel egyáltalán nem áll szándékomban a filmkritikus szerepében tetszelegni (főleg, hogy nem vagyok az). Illetőleg, mint az már Hanzelik Gábor kollégánk első ilyen írásából kiderült, „annak kell lennie, mert megbeszéltük a többiekkel, hogy a pénteket a szubjektív posztoknak szánjuk”. Legyen tehát így.
Kezdjük a sorozatokkal. Keddenként a Diagnózis című fut, de rögtön be kell valljam, hogy ennek lemaradtam az első három részéről, így véleményem egyelőre nem lesz roppant kimerítő. „ Anna külföldről tér vissza Lengyelországba, Katowicébe. Egy magánnyomozó várja a reptéren, aki különböző iratokat és egy mobiltelefont ad át az asszonynak. Megszáll egy hotelben, egy játszótérrel szemben, ahová később kisgyerekek érkeznek játszani egy idegen nővel. Anna szeretettel nézi a kicsiket, de még akkor sem teremthet kapcsolatot velük, amikor a kislány elesik. Telefonon beszél valakikkel, majd elhagyja a várost egy busszal, hogy Varsóba utazzon, ahol másnap élete fontos tárgyalásán kell részt vennie”. – derül ki a port.hu adatlapjáról. Ez így elég rejtélyes, és egyben elég klisés is. Ha most elkezdenénk valamilyen filmadatbázisban kutakodni (nem tettem meg), valószínűleg gyorsan és nagy mennyiségben találnánk hasonló beharangozókat. Mikor a legutóbbi résznél bekapcsolódtam, nevezett asszony éppen egy kórházban próbálta balesete után visszanyerni az emlékeit, miközben egyes orvosok (titokzatos hívásokat bonyolítva) azon fáradoztak, hogy eltávolítsák őt az útból. Az okok egyelőre ismeretlenek, de annyit már megtudtunk, hogy vannak a filmben jók és gonoszak (micsoda meglepetés).
További titok egyelőre – és gyanítom, hogy nem csak nekem, aki kihagytam három részt –, hogy vajon a Kórház a város szélén és a Vészhelyzet huszonegyedik századi lengyel keverékével lesz-e dolgunk (értsd: egy újabb orvosos sorozat), vagy idővel valódi thrilleré válik a sztori. Per pillanat ez utóbbi is benne van a pakliban. A történet, a szereplők, a sztori, a környezet, mind az amerikai sorozatok világát idézi. Ez persze nem feltétlenül hátrány, de kíváncsi vagyok, lesz-e belőle valami, ami mondjuk közép-európaivá vagy akár lengyellé teszi. Azt is el kell azonban ismerni, hogy miközben néztem, folyton az járt a fejemben, miért van az, hogy a lengyelek képesek jó minőségű sorozatot gyártani. Olyat, amelyről, ha nem tudnám, hogy lengyel, nem feltétlenül mondanám meg, hogy nem a minden este futó amerikai szériák egyike. És közben nem tudtam szabadulni a gondolattól, hogy ha ez egy magyar sorozat lenne, arról az rögtön ordítana, és nem biztos, hogy végig lehetne nézni. És nem jutna el külföldre.
Ez utóbbi gondolatmenet a minőséget illetően a „szerdai” A becsület idejére is vonatkozik. Az előbbivel ellentétben ez viszont ízig-vérig lengyel sorozat. Érdekesség, hogy több színész is van, aki ebben is, abban is szerepel. A becsület ideje egy második világháborús, monumentális, hét évadot számláló sorozat. Persze, most erről is mondhatnánk, hogy klisés, hogy a lengyelek a második világháborúról és az abban elszenvedett dolgokról készítenek filmet – ezúttal a televízió számára. Nálunk a huszadik epizód ment le a héten (jómagam hiánytalanul láttam is mindet), tehát még viszonylag az elején vagyunk – már amennyiben a magyar tévé az egészet megvette.
Bár a témát akár már lerágott csontnak is tekinthetjük, mégis azt hiszem, itt sikerült a készítőknek úgy hozzányúlniuk, hogy ne legyen elcsépelt, unalmas. A történet középpontjában négy fiatal lengyel katona áll, akik Angliából, ejtőernyővel „érkeznek” Lengyelországba, hogy ott beépüljenek a földalatti államba és a hírszerzésbe, illetve, hogy leszámoljanak Lengyelország ellenségeivel (nyilván nem az összes nácival, hanem az árulókkal). A néző Bronek, Janek, Władek, Michał és családjuk, mennyasszonyaik kalandjait izgulhatja végig hétről hétre. Mert bár ugye nem lett volna szabad kapcsolatot létesíteniük sem családjukkal, sem szerelmeikkel, ezt természetesen mindegyikük viszonylag hamar megszegte. Így aztán egyre több lesz a bonyodalom, miközben a küldetés is egyre nehezebbé válik, hőseink újra és újra a Gestapo karmaiba kerülnek, vagy valamelyik náci börtönben kötnek ki.
Ezzel eddig valószínűleg semmi újdonságot nem mondtam. A nóvum, azt hiszem, abban van, hogy ez a sorozat nem akar feltétlenül propaganda film lenni (bár valahol persze nem tud nem az lenni). Nem helyezi a hangsúlyt a lengyelek szenvedéseire, és nem hangsúlyozza túl a németek gonoszságát sem, sőt azt is megmutatja, hogy bőven voltak árulók, besúgók a lengyelek között is. Ergo inkább igyekszik szembenézni a múlttal, mint keseregni rajta – ez egyébként teljesen beleillik a rendszerváltást követő lengyel narratívába. Emellett érdekes még a technika, amellyel a sorozat készítői dolgoznak. A most készült felvételeket folyamatosan összevágják a korabeli Varsóban készült képekkel, ami amellett, hogy jól néz ki, segít még inkább beleélni magunkat a történetbe. A karakterek eközben abszolút szerethetőek, jól kidolgozottak, tényleg őszintén lehet várni és remélni, hogy kivel mi fog történni a következő epizódban. És ami a legfontosabb: az ilyen filmek megmutatják, hogy egy nemzeti tragédiához is lehet pátosz és a szenvedések fölösleges agyonhangsúlyozása nélkül nyúlni, meg lehet mutatni az éremnek két oldala van. (Nem célom a magyar filmgyártást lehúzni a lengyellel szemben, de óhatatlanul újra és újra adja magát az összehasonlítás – most egy pillanatra képzeljünk el például egy magyar filmsorozatot Trianonról.) A szereplőgárdában egyébként olyan sztárok is feltűnnek, mint Daniel Olbrychski, bár ez lehet, hogy csak azoknak a nézőknek mond valamit, akik már régóta fiatalok.
A mozikba pedig a múlt héten került be az Arc című film. Rendezője Małgorzata Szumowska, akinek a Test és Az Ő nevében után ez már a harmadik alkotása, melyet a magyar közönség is láthat. Mindenekelőtt tisztázzuk, hogy az Arc legkevésbé sem vígjáték vagy szatíra, mint ahogy ezt mindenhol feltüntetik a műfaj megjelölését illetően. Nem gondolom, hogy feltétlenül szükséges beskatulyázni a filmeket, de ha nagyon akarjuk akkor sokkal inkább tragikomédia, sőt lehet, hogy valahol inkább egyenesen tragédia az, amit látunk. A helyenként eltúlzott elemek pedig valamicske szatirikus hangvételt mégis adnak a dolognak. De ettől még ne gondoljunk szomorú vagy unalmas filmre.
Szumowska egy megtörtént esetet dolgoz fel igencsak bátran: egy lengyel faluban, Świebodzinben felépítették a világ legnagyobb Jézus-szobrát, amely három méterrel magasabb, mint a Rio de Janiero-i. (Csak zárójelben: a lengyel sajtóban már arról is vannak hírek, hogy az oroszok – minő meglepetés – egy ennél is nagyobb Jézus-szobrot terveznek.) Az itt dolgozó egyik munkás balesetet szenved, amelynek következtében teljes arcátültetést hajtanak végre rajta. Hatalmas orvosi bravúr ez elvileg, mivel Lengyelországban ez volt az első ilyen beavatkozás. Tegyük gyorsan hozzá, hogy éppen ebből kifolyólag az orvosoknak nem sok fogalmuk van a következményekről, a szükséges kezelésekről, a költségekről. Az eset viszont alkalmat ad arra, hogy Jaceket (mert így hívják a munkást), állatkerti majomként mutogassák mindenhol.
Hiába az óriási bravúr és a népünnepély, Jacek teljesen más ember lett, és beszélni sem tud. Ez saját magának, családjának és környezetének is óriási megpróbáltatást jelent. Hogyan lehet elfogadni valakit, aki jóképű fiatalemberből gyakorlatilag néma torzszülötté vált? Talán nem szpojlerezés, ha elárulom: sehogy. Főleg egy amúgy is alapvetően konzervatív társadalom világvégi kis falujában, ahol az úgynevezett felvilágosultságnak nyoma sincs. Małgorzata Szumowska rendkívül precízen, aprólékosan, sokszor kegyetlenül mutatja be az egyes szereplők vívódást ez ügyben, miközben előkerül a mai lengyel társadalom és az egyház összes aktuális problémája/hibája/sztereotípiája is. Itt a hétvége, irány a mozi, mindenki győződjen meg maga! Jövő héttel pedig már az Oscar-díjas Paweł Pawlikowski (Ida) új filmje, a Hidegháború is műsoron lesz a magyar filmszínházakban.
Németh Orsolya
