Szlovákiában játszódó, tehát szlovákiai könyv, méghozzá szlovákiai magyar, mert magyarul íródott, bár nehéz megfogalmazni, milyen is az a szlovákiai magyar. De valami ilyesmi lehet. Annyi mindenesetre bizonyos, hogy szlovákiai, pontosabban pozsonyi, mert Pozsonyban játszódik a történet, oda vetette a sors a főhősünket, ott tett szert munkahelyre, kollégára, szerelemre, költőismerősre. És egy mobiltelefonra. Ebbe a telefonba beszél néha, meg csak úgy maga elé, magában. A kötetben hemzseg a ki nem mondott, meg a kimondott, amit azonban annak az embernek céloztak, aki nincs jelen. Gondolatai többsége Klárát keresi, Klárát célozza meg, Klárára irányul.
Főhősünk a térképet böngészi, sokat ingázik ide-oda, a városon belül, mindenféle tömegközlekedéssel, ott ismeri meg Klárát is, egy mozgó járművön, követi, majd üzenetet hagy neki. Aztán az üzenet épségén aggódik, vajon milyen sorsra jut, rátalálnak-e vagy valami szörnyűség történik vele és sosem találja meg a címzett. Klára. A legképtelenebb szörnyűségeket képzeli el, ám a lány következő alkalommal fennmarad a járművön, nem száll le, találkozni akar vele, de nem tudja, valóban vele akar-e találkozni főhősünk. Aki nemcsak tömegközlekedik, és nemcsak nappal, hanem mindenféle napszakban, azon kívül főleg gyalogol, lófrál mindenfelé, nyughatatlan a természete, mennie kell. Egy kicsit olyan ez az egész, mint egy északi film, fekete-fehérben pereg az olvasó előtt, nyomasztó, ez a könyvben is szerepel, hogy ilyen a főhős, meg az élete. Vagy olyan a történet, mint a film noir, és az olvasónak is néha ez a benyomása, de nagyon szép is, mert mindenféle szépség utáni vágy mocorog benne. Főhősünk ki akar ruccanni a városból, természetesen a lánnyal, gesztenyehullást akar nézni, és fokozatosan színekre lel, Klárának köszönhetően. Nagyon különleges színekre, és figyeli, hogyan lopakodnak be a színek az életébe. Mert Klára is különleges, legalábbis főhősünk számára különleges – saját kiskanálhordó, ajakharapdáló, lassúkat pislantó.
A kötet stílusa hömpölygő, sokféle fura szóval áradó, néhány szlovák is előfordul, podnyik, szlobodárka, andulka, meg utcanevek, egy egész térképnyi, meg saját szóképzés, kitávkapcsolóz, bethurgauzik, meg mindenféle egyéb, fájrontolnak, kuleha stb. Egy kis szláv passzív is felbukkan, hogyan etetődnek ezek, és nem mindenki tudhatja, milyen alakja van annak a lánynak, ki olyan, mint egy cslovecse-bábu. De jó benne ez a gyerekkorból felsejlő tudás, legalábbis a szlovákiai magyaroknak, de ha ez nincs meg, akkor is jó érzés, hogy vannak itt más szavak is, amiket nem feltétlenül kell érteni ahhoz, hogy átjöjjön a kötet hangulata.
Jó elmerülni ebben a színesedő színtelenségben, ebben a vágyódásban, álmatlanságban és álmodozásban, kis dekadenciában, betévedni főhőseinkkel egy züllött álarcosbálra. A kötetben nemcsak filmekre történik utalás (svéd, film noir), hanem a jelenetek is filmszerűek, filmvászonra kívánkozóak. Megnézném a filmet is.
Pénzes Tímea
Norbert György:Klára, 2004., Dunaszerdahely, Nap Kiadó.
