Megjelent a Tiszatáj Könyvek legújabbika, a kortárs szlovén irodalmi antológia! Már a Mennyek szederbokorban cím is igen sokat ígérő, ezenfelül szerelmi viszontagságokat, nagy vágyakozást, családi bonyodalmakat, pszichés betegséget (nyugalom, nem az elolvasásától lehet kapni!), hamisítatlan humort, meghökkentő és esztétikus képeket is ígér a kötet. De megjelenik benne a betelepülők kettős identitása, a rendszerváltozás után helyzet kritikája, a szexuális és a nemzeti kisebbségek helyzete is. Prózában és lírában egyaránt. A kötetet Alojzija Zupan Sosic és Barbara Korun válogatta, Reiman Judit szerkesztette. Mi pedig adunk egy kis ízelítőt.
(...) az előtte haladó nőt egyetlen szó sem hatotta meg, egyre csak sietett, és Boškinnak hirtelen úgy tetszett, nem is a földön jár, hanem valahogy úszik a levegőben, közvetlenül a talaj felett. De ahogy jobban megnézte, mégis csak úgy tűnt, hogy a földön jár.
–Furcsa, furcsa, – gondolta Boškin, – de hiszen tisztán láttam, hogy siklik.
Kis idő múlva a nő ismét lebegett, és lábát egyáltalán nem mozdította. Ezúttal kicsit tovább tartott a látvány, pont annyi ideig, hogy Boško alaposan szemügyre vehette, hogyan is működik a nő járása. És észrevette, hogy valójában mozdulatlanul áll, mégis hangtalanul siklik a fű felett.
Akkor minden bátorságát összeszedte, és elhatározta, hogy utoléri, erővel magához vonja, és így meggyőződik róla, kicsoda és micsoda.
Így is tett. A nő után szaladt, és amikor elég közel került hozzá, kinyújtotta a karját, hogy vállon ragadja. De csak a nagy semmibe markolt, az alak pedig eltűnt.
–Nahát! – kiáltott fel döbbenten, és megállt. Nem hitte el, ami az imént történt.
–Tehát nem is létezett? – kérdezte magában, és tovább okoskodott: –Látomás volt. Vagy valóban itt volt, ám olyan erővel bír, hogy láthatatlanná és tapinthatatlanná válhat, amikor csak akar. És azt mondta, sokkal öregebb nálam, pedig én öreg vagyok, akár a Föld, tehát akkor ő olyan öreg, mint a Hold. Hm… ha ez így van… és a járása, mint egy bakfisé, akár csak a külseje. Akkor viszont, egészen biztosan ő maga volt… maga a Halál…
Végigfutott rajta a hideg, a félelem is megtapogatta, de csak egy kicsit.
–Hm, hm, – csodálkozott, – tehát magával a Halállal találkoztam. Még jó, hogy olyan barátságos volt. Lehetett volna másképp is. Felbőszülhetett volna, és kézen foghatott volna, hogy magával ragadjon… Ha így történt volna, Boško nem kortyolhatná többé a refoškot, és minden földi nyalánkságnak örökre vége volna.
Így gondolkodott a vándor, az örök utazó.
Várkonyi Alma fordítása
Mennyek a szederbokorban. A kortárs szlovén irodalom antológiája, Tiszatáj Könyvek, Szeged, 2018., 227 oldal, 2490 Ft
