Az ELTE BTK szlavisztikán szinte már hagyománnyá vált, hogy a Nemzetközi Könyvfesztivál elsőkönyves (horvát és szlovén) írói meglátogatják egyetemünket és egy irodalmi délután keretein belül megismertetnek minket írásaikkal. Ez idén sem volt másként. Egy nagy csapat szlavista gyűlt össze a Szláv és Balti Filológia tanszék kicsiny, levegőtlen könyvtárában, és igaz abban a pillanatban, a meleg ellen és a levegőért vívott harc közepette, senki sem értékelte a jó időt, ezen zavaró tényezők ellenére is érezni lehetett a várakozást és kíváncsiságot, ami csak úgy belengte ezt a kis szobát. Vendégeink Dorotea Vučić horvát és Ivana Djilas szlovén írónők voltak. - Perák Dalma beszámolója
A képen (balról jobbra) Ivana Djilas, Mladen Pavičić (szlovén lektor), Mariela Marković (horvát lektor), és Dorotea Vučić szerepelnek - a képet Goher Krisztina, a Croatica médiaközpont munkatársa készítette.
Dorotea Vučić a Zágrábi Egyetemen diplomázott művészettörténetből és filozófiából. Posztgraduális képzés keretében filmrendezést és forgatókönyvírást tanult Cape Townban. Wamkelekile című filmjét Oscar-díjra jelölték a legjobb diákfilm kategóriájában. Első regénye Prevaranti. Iskupljenje (Csalók. Megváltás) címmel jelent meg.
(A borítóképet Goher Krisztina, a Croatica médiaközpont munkatársa készítette.)
Támogatást a könyv írására 2013-ban kaptál, a könyv mégis csak 2016-ban jelent meg. Ennyire sok időre volt szükséged, hogy megírd ezt a regényt?
D.V.: A regényt egy hónap alatt írtam meg. Már teljesen kész volt 2013-ban, sőt még van egy kis rész, ami végül a második könyvhöz fog tartozni. Csak nagyon sok idő kellett hozzá, amíg kiadták. Egy nyáron írtam, egy ültő helyemben. Tehát nem végeztem kutatómunkát, sem semmi ilyesmi. A második rész nem tudom, mikor jön ki.
Igen, ez egy trilógia igazság szerint. Miről is szól pontosan?
D.V.: Tehát a történet a „mi” (balkáni/volt jugoszláv) történelmünket követi, a 70-es évektől. Te túl fiatal vagy ahhoz, hogy ismerd ezt a történelmet. A könyv úgy van megírva, hogy erről adjon némi információt, de nem történelmi regény. A következő kötetben mondjuk a 80-as évekkel folytatnám, később pedig a háború (balkáni háborúk) utáni időkről, tehát a háborút átugornám. De tényleg nem tudom, mert az írók néha tíz évig is kutatnak egy könyvhöz. Történelminek tűnik a könyvem.
A könyv olyan stílusban van írva, mintha egy nagymama vagy egy falubeli asszony mesélné ezeket a természetfölötti meséket egy családról és barátoknak.
D.V.: Igen, a nagyanyám mesélt ilyen történeteket. Később még arra is fény derült, hogy néhány esemény, adat teljesen megegyezett a családunk történetével. A regény tele van természetfölötti lényekkel, de lényegében igen, ezek családok történetei, olyan nőkről szól, akik szenvednek a férjük miatt.
Tehát itt tetten érhető a feminizmus is…
D.V.: De még mennyire, ez egy könyv a nőkről és egyfajta megváltásról, a történelmükről. Én voltam talán az első a családunkban, aki el tudta mesélni ezt a történetet, mivel ők falun biztos, hogy nem tudtak regényírással foglalkozni.
Kaphatnánk egy rövid ismertetőt kifejezetten erről a könyvről?
D.V.: Ez egy mágikus történet, mágikus realista. Egy családról szól, akik a hármashatáron élnek. A könyv abban az időben játszódik, amikor még horvátok, szerbek, muzulmánok és cigányok mind együtt éltek. A falu kitalált helyszín. Egy csapat csalóról van szó, akik a három könyv folyamán elmesélik, hogyan bocsátották áruba Istent akkoriban. Ez szokványos volt ezekben az években, elixíreket találtak ki és ezeket árulták. A 80-as évektől ez már másként működik. A csoport tagjai kitanulták ezt a „foglakozást” és egyikőjükről kiderül, hogy valójában varázserővel bír.
Az egész regényen végig halad a jó és a rossz harcának motívuma. A jót a varázserővel bíró gyerek képviseli, míg a rosszat Belzebub (az Ördög), aki meg akarja ölni a fiút.
D.V.: Igazság szerint ez egy történet a háború előtti Horvátországról. Az eredeti történet úgy szól, hogy az ördög megharapta Tito sarkát és ezért halt meg. A lényeg az, hogy ezek a cigányok hisznek a természetfölötti lényekben, szellemekben, boszorkányokban, tündérekben… Azt állítják, hogy részei ennek a világnak és körülöttünk élnek, tehát nincsenek különböző dimenziók, csak ez az egy. Az említett Belzebub is történelmi alakként van ábrázolva, de igazság szerint ő maga a Rossz. A könyv végén nem sikerül megölnie a családot, mégis lételeme az, hogy megsemmisítsen dolgokat, ezért ülteti az emberekbe a rosszat, ami a balkáni háborúhoz vezet majd.
Miért választottál roma karaktereket?
D.V.: Ők maguktól jelentek meg, nem szándékosan írtam bele őket. Csak a regény végén értettem meg, miért is ők szerepelnek itt. Ők mutatják meg igazán, hogy nem számít, milyen nyelven beszélsz, melyik valláshoz tartozol, hogy minden összefügg. De itt ők úgy vannak bemutatva, ahogy én emlékszem rájuk a gyerekkoromból. A tüzes természetük, a természettel való kapcsolatuk, különleges szeretetre tanítanak minket.
Az illusztrációkat a könyvhöz te csináltad?
D.V.: Nem, egy barátom, de nagyon elégedett vagyok velük. Szerintem, ha egy könyv tartalma engedi, mindenképpen illusztrálni kellene.
---------------------------------------------------------------------------------------------------------
Ivana Djilas színházi rendező és neves publicista. Belgrádban született, 1999-ben költözött Szlovéniába. Első 
regénye a Hiša (Ház) címet viseli.
Mi volt a regény kiindulási pontja?
I.D.: Amatőr vagyok az írásban, színházi rendezőként dolgozom. Nem tudom, az emberben miért jelentkezik a késztetés, hogy a rendes munkáján kívül keressen más dolgot is, és elkezdjen írni. A Mladina (Ifjúság) című ismert, politikai újságnak kezdtem el írni, politikai jellegű cikkeket, monodrámákat, és az érdekelt, hogy az egyénnek és a társadalomnak milyen a viszonya, ezt ágyaztam politikai kontextusba. Már egy ideje a Mladinának dolgoztam és írtam egy tárcát, Zgodba o neuspehu (A sikertelenség története) címmel, ez 2014 szilveszterén jelent meg. Hogy őszinte legyek, még mindig nem értem, miért olvasnak az emberek szilveszter napján a sikertelenségről. A tárcát, amely az újság internetes oldalán jelent meg január 5-ig 120 ezerszer osztották meg, egy olyan országban, ahol 2 millió ember él a gyerekekkel és idősekkel együtt, akik ugye nem olvasnak a neten. Ez azt jelenti, hogy az én tárcámat a sikertelenségről Szlovénia felnőtt lakosságának negyede olvasta. Ebbe a történetbe magamat is beleírtam. Elképzeltem egy álomszerű, csodás életet, házzal, kocsival, két szép gyerekkel, egy szép fával az udvaron és ekkor jöttem rá, hogy ezt az életet nem élhetem tovább, mert már nem tudom megfizetni. Ez a könyv nem csak úgy egyszerűen „kijött belőlem”. Én ilyet nem tudok csinálni, nem megy… A Cankar Kiadó egyik szerkesztője hívott fel, hogy szórakoztatónak találja az írásaimat, megkérdezte írnék-e valami hosszabbat is? Esetleg egy regényt? Sokáig gondolkodtam rajta, hogy milyen témához nyúljak, de ha ennyi embert érdekelt a sikertelenségem története, akkor lehet ebben potenciál. Rájöttem, hogy olyan témára futottam rá, ami sok embert érint. Végül is volt és van is, amit ehhez a történethez hozzá lehet tenni. A történet egy családról szól, akik rájönnek, hogy nem tudják tovább fenntartani addigi életüket, ezért elkezdik árulni álmaik házát. Az egész regény arról szól, hogy sikertelenül árulják az életüket jelentő házat.
Belgrádban születtél, miért költöztél Szlovéniába?
I.D.: Ehhez először is demonstrálnom kell a középiskolás és egyetemi éveimet, amikor folyamatosan bombázták az országot. Ha addig nem is, de utána te is biztos elköltöztél volna. Addigra épp eleget hallgattam ezt. Szlovéniába pedig azért költöztem, mert szerb útlevéllel nem tudtál sehova se menni. Apukám ott élt, mivel szlovén felesége volt. A másik lehetőségem az volt, hogy Amerikába utazom, mivel volt három hónapos turistavízumom, később így illegális bevándorló lettem volna. Szóval a lehetőségek tárházából azt választottam, amelyet praktikusabbnak véltem. Posztgraduális képzés keretében mentem ki Szlovéniába, szlovénul viszont nem beszéltem.
Milyen volt szlovénul tanulni?
I.D.: El kellett kezdenem gyorsan dolgozni, mivel valamiből fizetnem kellett az iskolát. Nagyon akartam szlovénul beszélni, de nagyon lassan tanultam. Egy tévének dolgoztam, és ez úgy nézett ki, hogy a stúdióban voltunk, az operatőrök és az egész csapat csak állt, én pedig mondani szerettem volna, hogy mit csináljanak, de nem találtam a fejemben a megfelelő szavakat szlovénul még véletlenül sem. Csak néztek rám és végül azt mondták: na jó, inkább mondd szerbül, hogy végre csináljunk is valamit… Ekkor találtam egy szociális programot, egy siketekből álló csoportot. Amikor először találkoztam velük nem volt jelnyelvi tolmács és csak néztünk egymásra, nem tudtunk kommunikálni, mivel én szerbül beszéltem, ők pedig szájról olvasnak, ha nincs jelnyelvi tolmács. Szerbül nem értettek, én viszont szlovénul nem tudtam és tizenöt perc után arra gondoltam, na jól van ebből elég, akár meg is próbálhatnék szlovénul beszélni. Dolgoztam velük egy kis ideig és így kezdtem el szlovénül beszélni, ha átugorjuk azt a tizenöt évet, amikor a színházzal és a szavak tanulásával foglalkoztam egész nap, ki mit, miért, kinek, miről, mikor mondott vagy éppen mit nem mondott. Folyamatosan szövegekkel dolgoztam, szövegben éltem, a szavakkal foglalkoztam, és így megtanulod a nyelvet. Azt viszont be kell vallanom, hogy mondjuk egy komolyabb történelmi regényt nem tudnék írni szlovénul, de nem is látom értelmét annak, hogy ebbe vágjam a fejszémet. Sokszor kérdezték tőlem, hogy szerbül írtam-e a regényt és úgy fordítottam-e le szlovénra, ez engem elszomorít. A regény teljesen mai témát dolgoz fel, amit ismertem: hitelek, jog, gyerekek és minden, ami a szlovéniai életemhez köthető. Míg a szerbiai életemhez Milošević, a demonstrációk, a bombázások… - egyszóval más dolgok kötődnek. Igazán furcsa lett volna egy olyan témában szerbül írni, amiről szerbül nem tudok semmit. Számomra természetes volt, hogy szlovénul írtam erről. Érdekes, hogy most készült el a könyv szerb fordítása, és sokszor utána kellett néznem, hogy is mondják pontosan azokat a szavakat szerbül, hogy: kölcsön, törlesztőrészlet, visszafizetés.
Ez a kis levegőtlen tér végül helyet adott rácsodálkozásoknak, boszorkányoknak, ördögnek, hitelek részleteinek. Mégis, ami ennél is fontosabb: megtelt nevetéssel.
Perák Dalma
