Az idei Nemzetközi Könyvfesztiválon mutatták be Faruk Šehić Az Una hullámai című könyvének magyar fordítását. A könyv bemutatóján jelen volt a fordító, Radics Viktória és a könyv utószavát megíró Danyi Zoltán, akiről az is kiderült, hogy a háborúban az ellenkező oldalon állt, mint Šehić.
Az Una hullámai nem egy háborús regénynek, hanem egy terápiás jelleggel működő önreflexiónak készült. Faruk Šehić 1992-95 között katonatiszt volt a Jugoszláv hadseregben. Az átélt megrázkódtatásokat először rövid versek írásával próbálta meg feldolgozni, mivel úgy érezte, hogy ez a forma elég rövid és egyszerű, de ugyanakkor hatásos is tud lenni az érzései és gondolatai kifejezéséhez. Ezzel ellentétben a regény már nem az egyszerűségről szól.
Az Una folyó, mint központi alak jelenik meg a szövegben, amely az események fonákját mutatja meg, és nem beszél magáról a háborúról. Ez a történet a „freskó” a történelmi események mögött, a háttérben meghúzódó díszlet, ahol nincsenek villámgyors cselekmények és halál. Ezt az éteri lassúságot jelképezi a horgászat és a már-már a fantasztikumig fokozott természeti leírások, amelyek a narratíva zsigerét képzik.
„A könyv eredeti címe Knjiga o Uni, azaz könyv az Una folyóról. Azért választottam ezt, mert ezzel szerettem volna egy pszeudo enciklopédia hatását kelteni, amely tételesen mutatja be az Una folyót és környékét. Tudtam, hogy nem tudom elkerülni, hogy egy mélyebbre menő, többrétegű leírást ne adjak az őt körülvevő környezetről, ezért választottam ezt a borgesi címet” – mondta Faruk Šehić. „Fontosnak tartottam, hogy kicsit felderengjenek a poetikájában kedvenceim, Danilo Kiš és Jorge Luis Borges, hagyatékai. Ők a képviselik azt a jellemet, amit minden XX. századi írónak kellene, mi szerint tiszta és egyértelmű álláspontot kell kialakítanunk a fasizmusról és a sztálinizmusról.”
Danyi Zoltán A dögeltakarító című regényében maga is a jugoszláv harctér tragédiáit próbálja meg feldolgozni és feldolgoztatni főszereplőjével. Az emlegetett háború alatt a két író ellenséges oldalakon állt, így ezt a találkozást és egymás szemtől szembeni méltatását joggal tekinthetjük a történelmi korlátok átlépésének is. Hasonlóról nyilatkozott Šehić is, amikor az európai szcénán elhelyezkedő boszniai irodalom szerepéről kérdezték: „A boszniai irodalom egy posztjugoszláv irodalom, amely az én generációm aktivizálódásával kezdődött. Egy nemzet irodalma akkor rossz, ha beszűkül az ország határai közé. Ezzel a fordítással most úgy érzem, hogy sikerült átlépnem a határokat.”
Arra kérdésre, hogy mit jelent számára Jugoszlávia Faruk Šehić úgy válaszolt, hogy az az anyanyelvének a területe. „Nekünk sokkal nehezebb írónak lenni. A mi generációnk hitt Jugoszlávia eszméjében, ezért sokáig nem éreztem azt, hogy az én országom Bosznia és Hercegovina lenne. Inkább olyan volt, mint egy megkurtította Jugoszlávia.”
***
A bemutató után nagyon röviden tudtunk beszélgetni is Faruk Šehić-tyel:
Szláv Textus: Amikor először olvastam a könyv recenzióját kicsit Ivo Andrić Híd a Drinán regénye jutott az eszembe. Valószínűleg a folyó és a történelmi összefonódás miatt. Volt ilyen törekvése, hogy ez megjelenjen?
Faruk Šehić : Nem, azt hiszem, hogy ez merő véletlen vagy egyszerűen csak tudatalatti. Andrić klasszikus regényíró volt, én pedig az elején még verseket írtam, így mintha kicsit bipoláris lenne az alkotói életem. Ez a könyv sem egy klasszikus regény, hiszen kevésbé van szó a cselekményről vagy a szereplőkről, inkább a belső, érzelmi lefolyások dominálnak.
Textus: Szóba került még a bemutatón Danilo Kiš is, valamint az, hogy ez a könyv egyfajta enciklopédia (a szerk. Danilo Kiš: A holtak enciklopédiája). Mesélnél erről még nekünk egy kicsit?
F. Š.: Azt szerettem volna, hogyha ebbe a könyvbe beleférne sok féle dolog, mint egy gazdag régészeti lelőhelynél. Így mindenki kiválaszthatja belőle azt, ami neki tetszik és ezért van az, hogy nagyon sok különböző visszajelzést kaptam. Volt akinek a mélyebb, lelki rétegekre történő utalások tetszettek, volt akinek a természetleírások. Más-más ember, más-más dimenzióját találja meg a könyvnek. Ezért is nehéz megfogni, hogy miről szól, mert nem csupán egyetlen témát jár körbe, hanem minden olvasó számára más témát tartogat magában. Mégis, ami talán egy vezető elv, hogy a könyv a veszteségekről szól, ettől egy kicsit melankólikus. Még akkor is ha éppen nincs háború vagy halál, az embernek akkor is van egy általános veszteség érzése.
Hrisztov Radmila
