Amikor ma reggel azon törtem a fejem, hogy fogok szláv témában aktuális blogbejegyzést írni, nem gondoltam volna, hogy békaemberekkel találkozom. És ezt nem csak úgy mondom. Néha még én is képes vagyok azt hinni, hogy szláv témában Magyarországon manapság már labdába sem lehet rúgni, vagy esetleg a Puskin utca környékén, és vége. Pedig nem! Békaemberek ugyanis igenis vannak. Imperialista békaember, orosz kém, egyre megy. Ugye a Kovács Béla ügyről van szó, ami ma valahogy megint előkerült a Parlamentben. És már ott is van egy szlávos hír — az oroszok ugye szlávok, hajjajj, de még mekkorák, és ez a Kovács most állítólag nekik kémkedik. Mi tagadás, elég rossz lehet a viszonyunk az oroszokkal, ha kémkedniük kell nálunk—vagy túl jó lehet, ha rajtunk keresztül kémkednek Brüsszelben? Nem teljesen világos. Pedig nem kellene rájuk haragudni. Számtalanszor hallani, hogy az amerikaiak — na, ők például nem nagyon szlávok, talán Chicagot leszámítva — belekotnyeleskednek a dolgainkba, pedig ötvenhatban kellett volna belekotnyeleskedni a dolgokba, akkor hol voltak? Bezzeg az oroszok!
És ha már Chicago meg ötvenhat (meg oroszok): az Országgyűlés kinyilvánította, hogy a lengyel-magyar szolidaritás éve az idei. Mikor meghallottam a hírt, egy pillanatra azt hittem, hogy valamiféle zsivány-komaságot kötöttek, ezzel teljesen új dimenziókat adva a két nemzet barátságának. De nem is folytatom, mert azt fogják hinni, hogy őket is, meg minket is zsiványnak tartom. Erről szó sincs, csak hát akkora az egyetértés most kormányok és régi mozgalmi-, vagy szabadság-, vagy milyen harcosok között, hogy az ember belezavarodik. Lényeg a lényeg: vannak itt azért szláv hírek. Mert a lengyelek is szlávok, ugye.
Gyorsan belenéztem a cseh hírekbe is azért. Babiš, Babiš, Babiš, (most képzeljünk el egy nagyon gazdag médiamókust, aki gondol egyet és politikus lesz. Na, az ő! Ha gondolna egyet, és csak pártokat finanszírozna, akkor teljesen más személy lenne.) na, Morvaországban hullik a hó... te jó ég, ez nagyon sovány. Nem is csoda, hogy aztán a lengyelekkel bratyizunk, és nálunk vannak az orosz kémek, és nem ezeknél a savanykás-unalmas pepikeknél.
Nézzük a szlovákokat. Aztán rájöttem, hogy hétvégén szavaznak, szóval most enyhén torzított képet kapnék az egészről, de a preferenciák ismertek: távol tartjuk a bevándorlókat, távol tartjuk a szegénységet, akár a szegényeket is, ingyen sör, ingyen minden, minden jó lesz, csak még egy kicsit.
Nem ragozom, két év múlva lesz itt is. Hrabal egyszer kijelentette a nagybátyjával, hogy a négerek milyen költőiek, aztán meg is magyarázta azzal, hogy mert abban hisznek, amit megesznek. Nem tudom milyenek a négerek, de tapasztalataim alapján ez a leírás jobban illik a politikusokra, mint az általam ismert feketékre.
És most innen vissza: mit is politizálok én most itt tulajdonképpen? Hát akkor elmondom. Úgy rémlik, hogy Nietzsche írt valami olyasmit, hogy a lerombolt épületből kinyert építőanyag értéke nagyobb, mint az épületé volt. Ő persze filozófiáról, gondolatokról beszél, ha valaki otthonosabban mozog az építőiparban, az biztos jobban tudja, hogy a valóságban ez így van-e, vagy sem. De akkor vissza Nietzschére, aki, akárcsak az amerikaiak, nem volt szláv. Rebesgetik, hogy szívesen lett volna, mindenesetre ez nem jött neki össze. A TeXtussal is úgy vagyunk, hogy két út állt előttünk: vagy pörgetjük, amit eddig, és akkor egyre kevesebb napon tudunk megjelenni, vagy bedobunk új rovatokat, és adott napokkal bővítjük a repertoárt. Az épület látszólag összeomlott, és ha úgy is tűnt, hogy ez már csak egyre nagyobb romhalmaz lesz, valójában csak leszedtünk pár rosszul álló téglát, akár egy egész emeletet, és most onnan kezdjük újjáépíteni. Ha rajtunk múlik, akkor maradunk kultúrával foglalkozó blog, egyelőre pedig máson nem múlik. Nézzék, én most szívesen megadnám a számlaszámunkat, hogy ha valaki irányítani akar, vagy csak be akarja tömni a pofánkat, akkor hova küldheti a pénzt érte, de még az sincs. Basszus, pedig ma pont zsírosodott pár alapítvány! Mindenesetre mi maradunk, csak nem teljesen a régiek. Ezzel a felülettel blogosodunk, és hetente egy szerkesztőnk kreatív zsengéivel szolgálunk, bármiről. Nem lesz mindig politika, de hát ha lépten-nyomon ez jön szembe? Meg az is csak kultúra azért. És az igazi luxus, hölgyeim és uraim, kultúrára áldozni! Persze megint viszket a tenyerem, de elég volt már a politikából, meg amúgy sem túl aktuális már.
Hanzelik Gábor
