Új lemezzel rukkolt elő a kis hazánkban is valamelyest ismert lengyel etnofolk zenekar, a Warsaw Village Band. Az album ezúttal (az együttes életében először) dupla lemez, és a Święto słońca (Napünnep) címet viseli.
Ez a zenekar hetedik lemeze, az egyik korong a Nap, a másik Hold, az egyik a nappal, a vadság, a másik az éjszaka, a nyugalom. Mint ahogy már megszokhattuk tőlük, ezúttal is kiváló zenészeket hívtak "vendégségbe", akiknek csak annyi kérésük volt, hogy a lengyel zenészek írják a melódiákat, de úgy, hogy abban ők is magukra ismerjenek, hozzá tudják tenni saját dallamaikat. Nem kisebb nevek játszottak velük együtt az albumon, mint a spanyol Mercedes Peón, az iráni Kayhan Kalhor, vagy az indiai Ustad Liaquat Ali Khan. Az együttes a napot követve halad keletről nyugatra, a napkultusz volt a fő inspiráció, míg a dallamok alapjai hagyományos, régi lengyel népdalok. A zenekar alapítója, Maciej Szajkowski szerint a lelki testvériséggel való kísérletezés gyümölcs az új korong.
Forrás, bővebb info: Warsaw Village Band
Kiadó: Karrot Kommando