A Mostar Sevdah Reunion nem először jár Magyarországon, hiszen volt már fellépésük a Müpában, és többször is nagy sikert arattak a Sziget közönsége előtt. Utolsó lemezük a Tales From A Forgotten City 2013-ban jelent meg, és ezzel a címmel egy dokumentumfilm is készült a kultikus bosznia-hercegovinai zenekar történetéről. Idén márciusban a Söndörgő vendég zenakaraként látogattak el hozzánk, hogy fellépésükkel megtiszteljék a szentendrei fiúkat jubileumuk alkalmából. Mišo Petrović szólógitárossal, és Dragi Šestić menedzserrel beszélgettünk a koncert előtt.
Néhány ismerősömnek megmutattam a zenéteket és azt mondták, hogy nem lennének képesek sokáig és sokat hallgatni, mert nagyon szomorú. Bár nem értették a szöveget, az érzések még így is átjöttek. Hogyan magyaráznátok el valakinek, akinek fogalma sincs erről a kultúráról, hogy mi az a sevdah és a sevdalinka?
Mišo Petrović: A repertoárunk nem csak lassú és szomorú dalokból áll, szóval nem csak úgynevezett sevdalinkakból, de vannak tempósabb feldolgozásaink is. Ez az amiben talán a leginkább különbözik a műfaj a jazztől vagy a bluestól, ezért nem is szeretem a „balkáni blues” összehasonlítást. Ugyan hangzatos az elnevezés az újságoknak meg a médiának, de ez ennél jóval összetettebb. Ráadásul olyan hatást kelt, mintha a blues magasabb színvonalú lenne. A sevdah egy érzés, a sevdalinka pedig a forma, a dal, ami leírja ezt az érzésvilágot. Ezért inkább közelebb áll a portugál fado zenéhez. Amikor pedig gyorsabb, tempósabb a dal, az arab zenei műfajra hasonlít jobban. Igaz, hogy a dalokban jelen van valamennyire a szomorúság is, de ez leginkább a szövegekben és annak előadásmódjában, a vokálban jelenik meg. Ez az énekes sajátja, az ő hozzáállása, értelmezése, ugyanúgy, ahogy a flamencoban vagy a fadoban.
Hogy látjátok, a Mostar Sevdah Reunionnak milyen szerepe van a sevdalinka műfaj zenei piacán?
Mišo Petrović: Mi nem egy olyan zenekar vagyunk, akik csak kísérik az énekest. Sokat hozzáteszünk mi is az összképhez. Ráadásul az is nagyon fontos, hogy Dragi aztán mit kezd technikusilag a nyersanyaggal. Sokszor még a tér is alakítja a hangzást, ezért is van, hogy nincs két egyforma koncertünk sem – ez az élő zene varázsa. Ilyenek vagyunk, szeretjük ha vannak érzések, ha a közönség figyel a rezgésekre, és nem csak néznek, mint a cirkuszban, mintha mindig ugyanazt a szaltót ismételgetnénk nyolcszor. Gyakran ebbe a hibába futnak bele a zenekarok, hogy csak ismétlik magukat. Nálunk van lehetőség a kreativitásra is. Többen is megpróbálták már használni a mi úgymond „receptünket”. Nem tudom lehetek-e ennyire nagyképű, de sokaknak nincs meg hozzá a kapacitása, hogy mindig újabbat és újabbat tudjanak kihozni magukból. Mostanában többen is kacérkodnak a jazzel, meg kísérleteznek különböző műfajok fúzióival úgy, hogy a műfajok lényegét próbálják meg összesűríteni. De ez sevdah, ezt nem lehet sablonok közé szorítani. Először meg kell tanulnod virtuóz módon zenélni, és csak utána tudod érdemben szétszedni a szövetét a zenének, hogy valami újat állíthass elő. Azok a nagyszerű zenészek, akik nem őrülnek meg, zseniálisan kreatívak lesznek. Nekünk sokszor a próbán kristályosodik ki, hogy mit hogyan fogunk játszani, aztán kimegyünk a színpadra és kipróbáljuk. Nálunk nincsenek leosztva a szerepek, mint egy cégnél, hogy kinek mi a beosztása, és csak aszerint dolgozhat. Azt hiszem mondhatom, hogy már lassan kultikus zenekarrá nőttük ki magunkat. Nincs sok koncertünk, de ami van, az mindig nagyon jó kritikát kap és a közönség is elégedett szokott lenni.
Honnan ismeritek a Söndörgőt?
Dragi Šestić: A menedzserüket már vagy tizenöt éve ismerem, de az együttest a spanyolországi WOMEX expón ismertem meg. Nagyon jó fellépésük volt, első osztályú zenét játszottak, számomra benne voltak a TOP 3 fellépő között. Mikor meghallottam őket nem hittem a fülemnek, hiszen azt mondták, hogy magyarok aztán hallom, hogy a mi (szerbhorvát - a szerk.) zenénket játsszák, és beszélik a nyelvünket. Különösen emlékezetes volt, hogy az egyik népdalnak a pikáns verzióját adták elő, és a közönség nem értette a szöveget, de én igen.
Van valami a repertoárban, amit az eddigi koncerteken még nem hallhatott a közönség?
Mišo Petrović: A legutolsó albumról az egyik szép balladánkat a Laku noć-ot (jelentése 'jó éjszakát' - a szerk.), amely egy hirtelen jött session eredménye, itt fogjuk először előadni. De mivel ez egy jubileumi ünnepség, ezért kevesebb lassú dallal készültünk, és inkább a régebbi albumokról a válogattunk.
Üzennétek-e valamit a Söndörgő zenekarnak jubileumuk alkalmából?
Dragi Šestić : Először is nagyon szeretnénk megköszönni, hogy elhívtak minket. Csupán azt sajnálom, hogy nem maradt idő arra, hogy egy közös dalt is összedobjunk. Legalább még 20 ilyen évet kívánok nekik, de ők még fiatalok, úgyhogy biztosan így lesz.
Meg aztán valaki elmagyarázhatná végre, hogy mit jelent a ’söndörgő’...
Hrisztov Rdamila
Fotó: Művészetek Palotája-Kotschy Gábor