A Kalligram gondozásában nemrég magyarul is megjelent Martin C. Putna János nevében cimű tanulmánykötete, amit annak rendje és módja szerint be is mutattak az Írók boltjában. Martin C. Putna mint közéleti szereplő, Csehországban legalábbis, eléggé botrányos. Adná az ég, hogy nálunk is ilyen botrányt tudna kelteni! Mert egy pillanatra sem kétséges, hogy ha a magyar társadalom nagyobbik része tudomást szerezne róla – ez a János nevében cimű könyvére kimondottan igaz – borítékolhatnánk a botrányt. A folytatásban leirom miért, és azt is, miért állok a botrány pártján.
Martin C. Putna szakmája szerint irodalomtörténész – szerintem egyébként nem is a legrosszabb, de erről majd később. Ez persze Csehországban is nagyon kevés a botránykeltéshez, ha jól végzi a dolgát, az nem botrányos, hogy irodalomtörténész, az a legtöbb csehnek meg pont közömbös is. Lássuk be, ez azért nálunk sem lenne másképp. De Putna emellett katolikus is, és – horribile dictu – meleg. Ehhez adjuk hozzá, hogy Miloš Zeman jelenlegi köztársasági elnök egyik legnagyobb közélei antagonistája (a biráló kifejezés már kevés, mivel ellenszenves gesztusokat már Zeman is gyakorolt Putna irányába). Putnától ezelőtt csak a cseh katolikus modernségről írott irodalomtörténeti munkát ismertem (itt azért ugye ne felejtsük el, hogy a csehek közismerten Európa egyik legateistább nemzete), és amit olvastam belőle, az relevánsnak és jónak tűnt. A János nevében cimű munkája teljesen más jellegű.
A könyv abból az alapállásból indul ki, hogy szerzője kétszeresen is elfogult. Egy olyan szerző ír a melegek egyházakra irányuló integrációs törekvéseiről, aki melegnek is és katolikusnak is vallja magát. Még Putna le is írja, hogy ez veszélyes lehet, hiszen könnyen elfogultan nyilvánulhat meg. Elárulom, szerintem ez nem történik meg.
Első fejezete általában tárgyalja a keresztény egyházak és a melegek viszonyát, talán ebben a fejezetben vannak a magyarhoz legközelebb álló elképzelések. A szegregációt, a keresztény egyházak és a melegek között húzódó lövészárkokat térképezi fel. Az itt szereplő állitások az átlag, a témában nem érintett olvasónak csak azért lehetnek furák, mert a könyv ezek után folytatódik, és már ezt a két hozzáállást – történetesen a baloldali, liberális, kereszténységgel szemben kritikus meleg, és a konzervatív zárt, melegekkel szemben kevésbé toleráns egyház – sem úgy tünteti fel, mint kizárólagost. Amennyiben nem ismerjük, sőt meglep minket a hívő melegek létezése, mindenképpen érdemes tovább olvasnunk a könyvet. Akiket nem lep meg, annak is kiváló fejtágítás, amit jelentős kutatómunka előzött meg.
A második fejezetben Putna egy az elképzeltnél és beharangozottnál szárazabb útra lép. Lényegében történeti és tipológiai áttekintést ad azon amerikai egyházakról és keresztény felekezetekről, amelyek az átlagnál befogadóbban bánnak a meleg hívekkel. Itt, és a később fejezetekben is a Dignity és MCC mozgalmak játszanak nagy jelentőséget, az ottani gyakorlatok tűnnek mérvadónak. Jó áttekintés, ami a hatvannyolcas mozgalmaktól kezdve vázolja a meleg hívek befogadásának gyakorlatát az amerikai keresztény felekezetekben. A könyv egészére jellemző, hogy egy-két esetet leszámítva szinte csak amerikai példákkal él. Ez természetes, ha figyelembe vesszük, hogy az Egyesült Államok jóval Közép-Európa előtt jár e tekintetben, ha bármilyen megoldásra törekednénk, akkor ha nem is egyenesen onnan kellene várnunk azt, azért jót tehet körülnézni náluk is.
A második fejezet szerintem kevésbé érinti a könyv fő irányvonalát. Itt a "homocon" mozgalmat, az amerikai meleg konzervatívokat ismerhetjük meg, a konzervatív szó természetesen politikai értelemben értendő. Ennek megfelelően szerintem csak konvenciók alapján van köze a kereszténységhez, tagadhatatlan viszont, hogy pont a konvenciók miatt fontos taglalni a téma ezen oldalát is.
A Szentírástudományi integrációs kísérleteket bemutató harmadik fejezetben a melegek Szentírásbeli szerepéről olvashatunk. Érdekesség, hogy kendőzetlenül tér ki az olyan híres részekre, mint a melegekre vonatkozó halálos ítélet az Ószövetségben. Ennek ellenére a fejezetben szereplő homoszociális magyarázatot néhol erőltetettnek érzem. A "Jézus meleg" érvényessége, ami Jézusra mint az univerzális emberi tapasztalatot reprezentáló személyre vonatkozik, még szinte vitathatatlan, és valahol összhangban van bármelyik keresztény kánonnal. A "szeretett tanitvány, aki ráhajol Jézus kebelére" rész viszont legalábbis problémás. Egy alapos vitát mindenesetre megért, a az én problémám ezzel is csak az, hogy az ilyen, és hasonló értelmezésekkel a melegek átesnek a ló túloldalára, és az univerzális emberi tapasztalatot leszűkítik valami – ez esetben a saját álláspontjukra vonatkozó - kizárólagosra. Az egyháznak – amennyire tudom – ugyanolyan botrányos Jézus heteroszexualitásának kidomboritása (lásd: hogyan reagál egy hívő katolikus a Jézus-Mária Magdolna viszony felvetésére), mint a homoszexualitás lenne. Gyanítom még csak aszexuálisnak sem tartanák. Más kérdés, hogy a melegek identitásának bebetonozásához fontos lehet Jézus ilyesfajta "deviáns" értelmezése.
A negyedik fejezet a meleg barátságok példáit sorolja fel, főleg a középkorból. A fejezet lényege is ugyanez lehet, elfogadtatni a tényt, hogy ez a fajta deviáns magatartás valamilyen formában mindigis jelen volt, és nem csak korunk hóbortja. Az ezt követő. spiritualitással foglalkozó fejezet újra letér a keresztény útról, az viszont tény, hogy a kereszténységen belül nem találunk olyan spirituális szerepkört, ami hivatalosan is reprezentálná a szexualitást, a homoszexualitást meg főleg.
Az utolsó fejezetben a melegházasságok, vagy a barátság megáldásának problémaköre környékén mozog a szerző. A melegházasság problémáját elég alaposan körüljárja, kétségtelenül érdekes, fontos olvasmány
Végül tennék néhány kritikai megjegyzést. Azzal kezdeném, hogy a könyv egésze bizonyosan fontos kordokumentum, és üdvös, hogy magyar környezetben is megjelent. Csalódniuk kell viszont azoknak, akik a megoldást várják tőle. Amennyire emlékszem rá, Putna csak érintőlegesen tér ki arra, miért feloldhatatlan az ellentét az egyház és a meleg közösségek között. A pontos választ én sem tudom, valami hasonlót viszont el tudok mondani, ha tetszik, akkor Putna helyett is. A sokat emlegetett kritika, hogy a keresztény közösségeknek sokkal szeretetteljesebben, elfogadóbban kellene viszonyulni a melegekhez, teljesen jogos. A szeresd felebarátodat alól nincsenek, nem is lehetnek kivételek, semmilyen esetben sincs felmentés. Katolikusnak neveltek, és nekem nem tűnik problematikusnak, hogy a felebarátom lehet meleg. Az viszont tény, hogy a melegek és a keresztények – vagy legalábbis mi, katolikusok – másként látjuk a szexualitás szerepét. Tekintsünk el az ágostoni tanoktól, ezek közismerten még a gyereknemzést szolgáló szexualitással szemben sem túl megengedőek (csak megjegyezném, hogy Szent Ágoston is nagy és izgalmas utat tett meg míg katolikus és szent lett, a túlbuzgó vezeklés az ő esetében szinte érthető). Viszont ennél megengedőbb tanok sem tudják elképzelni, hogy a vallásban olyan hangsúlyt kapjon a szexualitás bármilyen formája, mint amilyen mellett meleg párokat katolikus pap adhatna össze. Azt Putna sem tagadja, hogy a katolikus egyház már régebben tett lépéseket a melegek befogadása felé, ezek viszont modern szemmel nézve hallatlan követeléseket tartalmaznak. Hogy csak egyet mondjak, ilyen a melegek által vállalt cölibátus. A probléma tehát ugyanaz marad, erről pedig hirtelen egy szabad idézet jut eszembe Hrabaltól: Jézus a másik ember szeretetére tanitott, de nem arra a fajtára, amit sokan a kisasszonyokkal gyakorolnak a kanapén. Ezen szerintem jól látható, hogy a kereszténység és a meleg identitás alapvetése között hatalmas szakadék tátong. De legyünk teljesen őszinték, az egyháznak nem a homoszexualitással, hanem a szexualitással általában van baja, a másik tábornak meg pont azzal, hogy ez egy bigott álláspont. A valódi probléma viszont az, hogy alaposan utána nézve egyik álláspont sem teljesen elhibázott: a melegek szeretnék a kereszténységet integrálni a saját identitásukba, a kereszténység egy része pedig azon kapta magát, hogy a szexualitást úgy általában pont a homoszexuálisok szeretnék integrálni a tanai közé – erről, és ilyen szemszögből Putna például nem járja körül a problémát – nem véletlen, meggyőződésem szerint ez teljesen sikertelen lenne. Ezért ha meg is tenné, a könyv sokkal több nyitott kérdést, és megoldatlan problémát hagyna maga után. A kérdés szerintem ugyanis tisztán dogmatikai, ilyen síkon viszont szinte nem is esik említés, egyszerűen túlsúlyban van a történeti megközelítés, a konkrét példák. Ennek ellenére kiváló könyv, és nagyon üdvös lenne, ha sok, melegektől undorodva elforduló keresztény, vagy keresztényeket néha ész nélkül provokáló meleg olyan felkészültséggel tudna a közönség elé állni, mint Putna. Mert ha ezek a kérdések valóban olyan mélyen gyökereznek az önképünkben, mint azt néha állitják, akkor illene ugyanilyen mélyen utána is nézni.
Hanzelik Gábor
