A FISZ és a Jelenkor világirodalmi sorozata, a Horizontok 2014 óta jelentkezik eseményekkel. A Világtalanul? Világirodalom-kritika Magyarországon a sorozat első kötete. A sorozatot Izsó Zita, Lesi Zoltán, Urbán Bálint és Zelei Dávid szerkesztik, akik így foglalják össze a sorozat céljait és profilját blogjukon:
„Világirodalmi sorozattól nem meglepő módon mi is arra törekszünk, hogy egy széles földrajzi területet tegyünk otthonossá azoknak az olvasóknak, akik fordítás vagy nyelvtudás híján nem férnek hozzá a világ 99,9994%-nak irodalmához. Prózai alapokra építkezünk, vagyis szándékunkban áll regényekkel, novellákkal (mi több, a magyar piacon ritkaságszámba menő mikronovellákkal) traktálni olvasóinkat, ez azonban nem jelenti azt, hogy ne szeretnénk portugál vagy lengyel költészetet is kiadni. Ami ennél talán ritkább, hogy a szorosan vett szépirodalom kiadásán túli világirodalmi érdeklődésünket is át akarjuk ragasztani olvasóinkra: rá kívánunk mutatni például arra, mi mindenben különbözik a magyar és a világirodalom (ennek megfelelően külön kötetben foglalkozunk majd a világirodalom-kritikával és annak problémáival), és kiemelt projektünk a fordítás láthatóvá tétele, vagyis annak az elterjedt képzetnek a cáfolata, miszerint a világirodalmi szövegek maguktól „fordulnak le” (copyright by Benyhe János) magyarra.” További részletek itt olvashatók.
A kötetről:
A Világtalanul? Világirodalom-kritika Magyarországon a sorozat első megjelent kötete. A kötet a 2007 és 2014 közti időszak 21 kötetéről közöl 46 kritikát 35 szerző tollából. A kötet két részre tagolódik: az első harmadában zsáner- fordítás- és újrafordítás kritikákat olvashatunk, a második részben pedig kilenc nyelvterület irodalmát pásztázza könyvenként legalább két, de inkább három kritikusszem, a széles választék mellett a mélységet is biztosítva. Ezen nyelvterületek között ott van az orosz, a lengyel és a horvát, egészen pontosan Vaszilij Grosszmann, Vladimir Nabokov, Czesław Miłosz és Olja Savičević-Ivančević egy-egy műve.
A kötet teljes tartalomjegyzéke elérhető a sorozat Facebook-oldalán, ahol megtekinthető a teljes borító, a fülszöveg, és napi rendszerességgel közlünk rövid részleteket a kötet szerzőinek írásaiból.