Tavasszal indított, műfordítókkal készített interjúsorozatunk keretében most a fordítás műfajának egy újabb izgalmas szeletét mutatjuk be olvasóinknak. Ezúttal Kálmán Judit szinkrondramaturggal, műfordítóval beszélgettünk, a Hungarovox Stúdió oktatójával, aki a filmszöveg- fordítás kulisszatitkairól, a műfaj alapszabályairól és legnagyobb kihívást jelentő, legizgalmasabb feladatairól mesélt nekünk.
A filmes fordítás, a szinkrondramaturgia mennyiben specifikus, milyen szempontokat kell szem előtt tartani?
Ez önálló műfaj, ami döntően eltér a műfordítástól. Elsősorban abban, hogy egy élő szöveget kell papírra vetni, az élő beszédet kell visszaadni. Ettől függetlenül a műfordítói hagyományok rányomják bélyegüket a filmszöveg fordítására is, hiszen a gyakorlatban meglévő fordítói elvekhez mindig tartania kell magát az embernek. Például ilyenek a személynevek és tulajdonnevek, amelyeket külföldi film esetében nem szokás magyarítani. Ez alól az elv alól kivételt képeznek a gyerekfilmek, illetve az olyan helyzetek, amikor például királyi család tagjairól, pápákról, szentekről esik szó. Természetesen az, hogy egyes nemzetek a szinkront, vagy a feliratot részesítik előnyben, kultúránként eltérő. Ahány ház, annyi szokás. Van, ahol az úgynevezett szinkron, angolul dubbing a népszerű, van, ahol a hangalámondás, míg máshol kizárólag felirattal vetítik a filmeket. Magyarországon a nézők zöme a szinkront igényli, gazdagok a hagyományok, remek színészeink vannak, akik a szinkronszakma mesterei, Hollandiában viszont csak felirat létezik, míg Lengyelországban a felirat, illetve a lektor által kivitelezett hangalámondás a legelterjedtebb. Örök vita tárgyát képezi az is, hogy mi a jobb, a szinkron, vagy a felirat. Vannak, akik azt tartanák jónak, ha mind a két változat működne – és a technika ezt ma már lehetővé is teszi. Egy biztos, ha egy filmet adott esetben nem feliratoznak, hanem lektor olvassa fel a szöveget (Lengyelország), a filmszöveg fordítás akkor sem keverendő össze a szinkrontolmácsolással, hiszen a lektor ilyenkor is előkészített anyagot használ, nem ott helyben fordít.
Írott szövegnél, irodalmi műnél, bár a szöveghűség itt is alapkritérium, talán nagyobb a szabadsága a fordítónak, hiszen nem társul a szöveghez vizuális világ. Egy játékfilmben azonban lényeges a kép és a szöveg kapcsolata, fontos a ritmus, a tempó is, az, hogy a szöveg kimondva is „üljön”, ne hasson művinek, mesterkéltnek.
Valóban, a dialógusoknak életszagúnak kell lenniük. Figyelni kell, hogy ezek a kis mini-szituációk működjenek az adott nyelven, ne tükörfordítások legyenek. A helyzeteket kell fordítani, nem az egyes szavakat. Fontos, hogy becsukott szemmel is könnyű legyen vizualizálnunk a szöveget. Megjelenjen előttünk egy kép.
Az intézményben, a Hungarovox Oktatási Stúdióban, ahol tanítok, sok megvalósult hibát, félrefordítást is megnézünk a hallgatókkal, ezeket aztán közösen kielemezzük, illetve megpróbáljuk megtalálni az okát annak, hogy mi vihette félre a szöveget, mi téveszthette meg a fordítót. Például ott van ugye a „closet”. Ez az angolszász kultúrában nem klozet, klotyó, hanem falba süllyesztett szekrény. Az angolra egyébként jellemző az is, hogy egy szóhoz számtalan jelentés társul, a kontextus dönti el, hogy éppen melyik az adekvát. Vannak kimondottan jó és alapos szótárak is, amelyek sokat segítenek a szinkrondramaturgnak.
Ha egy könyv világa, nyelvezete sok olyan jegyet hordoz, amelyek az adott nyelvnek/kultúrának a jellegzetességeit tükrözik, ez a fajta idegenség valamilyen szinten áthidalható lábjegyzetekkel, fordítói kommentárokkal. Mi a helyzet a filmmel?
Fontos, hogy amit hallunk, vagy a feliratban olvasunk, összhangban legyen azzal, amit látunk. Vannak érdekes kulturális eltérések. Ha valaki például most itt bekopogna, és mi angolok lennénk, akkor teljesen természetes lenne, hogy úgy reagáljunk: „Yes”. De mi, magyarok egy ilyen helyzetben nem aztválaszoljuk, hogy „Igen”, inkább azt, hogy „Tessék”, „Bújj be!” „Ki az?”. Vagy ott van például az amerikai kórházas sorozatok esete. A páciens homlokán lévő digitális hőmérő 120 fokot mutat, hiszen az angolszász országokban Fahrenheit skálát használnak, viszont ez egy magyar néző számára idegennek, furcsának tűnhet, hiszen nálunk Celsiusban mérik a testhőmérsékletet. Ezekre a dolgokra, illetve a szövegben, vagy képben felbukkanó ún. kulturális különbségekből fakadó problémákra vannak apró szakmai trükkök. Ez akár egy külön cikk témája lehetne. De egy biztos, amikor kész a szöveg, annak magyarul kell megállnia a lábán. Szakmai követelmény a szöveg azonnali befogadhatósága, érthetősége. Mindenképpen meg kell említeni azt is, hogy a műteremben a legfontosabb az, hogy a szöveghossz stimmeljen, illeszkedjen a szájmozgásra. Ez a leglényegesebb a színésznek és a rendezőnek is. Angol-magyar viszonylatban ez sok fejtörést igényel a fordítótól, hiszen az angol szavak rövidek. A vígjátékok is nehéz feladat elé állíthatják a fordítót, hiszen itt a szöveghosszon túl a poénokon, csattanókon nagyon sok múlhat. A magyar és a lengyel szavak hossza viszont megközelítőleg azonos. A dramaturg szövegének lektorálásánál a lektor sem az eredeti, hanem a fordított szövegből indul ki, itt már nem a két szöveg összevetése, vagy tartalmi egyezése a szempont, inkább a magyarra ültetett szöveg érthetősége, az, hogy megálljon a lábán, gördülékeny, természetes legyen.
A következő problematikus dolog a reáliák fordítása. Van egy angol étel, az úgynevezett kidney pie, amit magyarra körülbelül vesepitének lehetne fordítani. Rettenetesen hangzik. Ilyenkor áthidaló megoldásokat használok. Mivel a pite jellegzetesen inkább édességként jelenik meg a magyar néző gondolatvilágában, ezért inkább például rakott vesét írok, hogy érthetőbb legyen, és ne vigye félre a néző asszociációit. Ezek az apró kihívások alkotják munkánk legizgalmasabb, s egyben legszubjektívabb részét. Ezt igyekszem átadni a hallgatóimnak is. Vannak házi feladatok – tele jellegzetes szinkrondramaturg problémákkal. Az első pár alkalommal persze akadnak hibák, félrefordítások, de pont az a lényeg, hogy a hallgatók lássák, nincs egyetlen, adekvát fordítói megoldás, hanem inkább egy –tól-ig tartomány, amelyben többféle megoldás is működhet.
Mikor kezdtél filmeket fordítani, hogyan kerültél bele ebbe a világba?
1984-től öt éven át a Varsói Egyetemen voltam magyar lektor. ’89-ben jöttem vissza, személyes okok miatt. Akkor lett a lányom negyedikes az általános iskolában, és számomra fontos volt, hogy az utolsó alsó tagozatos osztályt Magyarországon járja, csak azután csöppenjen bele a sok új tárgyat hozó felső tagozatba. Nem igazán érzékeltem, hogy a rendszerváltás már javában zajlik. Szabadúszóként próbáltam boldogulni. Nem várt itt állás. Akkoriban még nem volt internet. Az álláshirdetésekről újságból tájékozódtunk. Így tudtam meg, hogy a Pannónia Filmstúdió szláv nyelveken beszélő nyelvi lektorokat keres, akik jól tudnak magyarul. Harminchat jelentkező közül öt embert vettek fel. Akkor még nem sejtettük, hogy mi öten leszünk az utolsók, akik bekerülünk a magyar szinkronizálás akkori fellegvárába. A Pannónia nem sokkal később Magyar Szinkron és Video Vállalattá alakult, majd röviddel ezt követően meg is szűnt. Vállalkozó lettem, így folytattam a munkát.
Volt a közelmúltban olyan filmfordításod, amely valami oknál fogva nehéz volt, vagy kihívást jelentett? Ha igen, miért?
Ebben az évben több mozifilmem is volt. Lengyel és orosz is. Ott volt a Walesa - A remény embere című legújabb Andrzej Wajda film, ami magyar forgalmazásba került. Ebben a filmben rengeteg történelmi háttérutalás volt, ezekre nagyon kellett figyelni. Ott van például a pártok neveinek rövidítése. Ilyenkor nagyon kell rá ügyelni, hogy a magyar nyelvben és köztudatban már élő és létező alakot használjuk, azt emeljük be a filmbe. Ez persze kisebb kutatómunkát igényel. De ebben az esetben segítséget jelentett az is, hogy a film magyar forgalmazója nagyon együttműködő volt. Többször is megnézhettem a filmet, immáron rajta a magyar felirattal, és volt lehetőség javítani, csiszolni a szövegen. Ha már nehézségekről beszélünk, akkor ott volt például a 2013-ban A város alatt címmel magyar forgalmazásba került Agnieszka Holland film (eredeti címén: W ciemności). Aki látta, annak bizonyára feltűnt a több nyelv és kultúra keveredése, a lwowi tájszólás, és a német nyelv együttes jelenléte. Óvakodnunk kell attól is, hogy jellegzetesen magyar kifejezéseket csempésszünk a szövegbe: pl. „Messze van, mint Makó Jeruzsálemtől”. A nem anyanyelvükön, vagy dialektusban megszólaló szereplők esetében alkalmazhatunk 1-1 nyelvtanilag hibás szerkezetet. Itt nem annyira a hibás ragozásra gondolok, mint inkább arra, hogy a szókinccsel, vagy furcsa, a néző számára idegennek tetsző, vagy természetellenesnek ható szóhasználattal sejtessük, jelezzük, hogy ez egy más nyelvi réteg.
A Hungarovox Oktatási Stúdiónál és Kiadónál tanítasz szinkrondramaturgiát. Ezt hogy kell elképzelni? Hogy néz ki ez a képzés?
15 éve tanítok itt. Az iskola tulajdonosa egy volt Pannóniás kollégám és jó barátom, Kaiser László. Több tanfolyam is van itt, én szinkrondramaturgiát és angol műfordítást tanítok. A szinkrondramaturgia oktatása angol nyelvű filmek segítségével zajlik, hiszen függetlenül attól, hogy a későbbiek ki milyen nyelvről akar fordítani, kell egy közös nyelv, olyan szemléltetőanyag, amely minden hallgató számára érthető. Mivel a módszer nyelvfüggetlen, a hallgatóink a későbbiekben más nyelvek esetében is sikerrel alkalmazzák. Az angol a „közös nevező”.
Jelenleg min dolgozol? Mi volt a legutóbbi munkád?
Jelenleg a Zbrodnia (Gyilkosság a parton) című háromrészes lengyel minisorozaton dolgozom. Ez egy svéd film remakeje. Rendezője Grzegorz Zgliński, aki Svájcból telepedett vissza Lengyelországba. Ő egyébként a nagy filmes mester, Krzysztof Kieślowski tanítványa volt. Már korábbi, Wymyk című, filmje is nagy sikert aratott Lengyelországban. Az említett minisorozat krimi, de valójában nem a gyilkosság benne a lényeg. Mesteréhez, Kieślowskihoz hasonlóan Zglińskit is elsősorban az erkölcsi, morális problémák foglalkoztatják. A gyilkosság csak ürügy.
Felvidéki Eszter
