Bruno Schulz nyomát követő ukrajnai kalandozásunk során ellátogattunk Lviv (Lemberg) városába is. Ennek az útnak a gyümölcse a következő interjú. Andrij Drozda irodalomtörténésszel beszélgettünk a kortárs ukrán irodalomról.
Véleményed szerint kik a kortárs ukrán irodalom legfontosabb alakjai? Kik manapság a legnépszerűbb szerzők?
Lina Kosztenkóval kezdeném a sort, aki egyfelől az ukrán költészet történetének kiemelkedő alakja, de még ma is igen nagy hatású alkotó. Kosztenko a „hatvanasok” nemzedékéhez (sisztdeszjatniki) tartozó, disszidens költő volt a szovjet időkben. Az összegyűjtött verseit tartalmazó kötet ma már persze az igazi bestsellerek közé tartozik nálunk, és még a fiatalabb nemzedékek is nagyra értékelik az írásait. De a prózai debütálása nagy botrányt okozott. Bár a regény az eladási listák élére került, sok olvasó csalódott volt, a kritikusok pedig erősen támadták a könyvet. A regény olyan éles kritikai fogadtatást kapott, hogy az írónő úgy döntött, el sem jön Lvivbe a könyv promóciós turnéja során. Még most is a csúcson vannak a 80-as évek végén és a 90-es évek elején indult szerzők: Jurij Andruhovics, Szerhij Zsadan, Okszana Zabuzsko. A fiatalok közül azt hiszem Ljubko Deres eléggé népszerű. Ő egy fiatal író, aki egyfajta tinédzser-ezoterikus irodalmat ír, némi misztikummal, sőt akár science-fictionnel megspékelve. Ezt inkább populáris irodalomnak nevezném. Néhány európai országban is fordították a könyveit, Németországban, talán Franciaországban is, és persze Lengyelországban. És természetesen ott van Marija Matiosz, aki némileg hagyományos módon ír. Édes Daruszja (Szolodka Daruszja) című regénye szorosan kapcsolódik az ukrán történelemhez, a második világháború utáni nyugat-ukrajnai kommunista időszak tragédiájával foglalkozik. Az elnyomott családok tragédiájáról ír, akiket Szibériába száműztek, vagy az orosz kommunista megszállás ellen irányuló ellenállási mozgalmak során gyilkoltak meg. A regény megjelenése hatalmas esemény volt nálunk. Azt is mondhatnám, hogy ez a volt az utóbbi tíz év egyik legnépszerűbb regénye. Talán megemlíteném még a prózaíró Vaszil Skljar nevét, aki Fekete holló (Csarnij Voran) címmel írt egy történelmi regényt a közép-ukrajnai ellenállásról a 20-as évek végén, 30-as évek elején, vagyis az ukrajnai nagy éhínség, a holodomor idején.
Melyek a fő témák és irányvonalak a kortárs ukrán irodalomban, már ha egyáltalán beszélhetünk ilyen irányvonalakról? Melyek a legfőbb műfajok?
Nos, elég sok mindent mondtam már a prózáról, de Lina Kosztenko kivételével, nem beszéltem a költészetről. Van egy nagyszerű és tehetséges fiatal ukrán költő nemzedékünk, olyan költők tartoznak ide, mint például Osztap Szlivinszkij vagy azok a fiatal költők, akik egyszerűen megpróbálnak egy szabadabb, amerikai stílusú költészetet művelni. Ők nagyon népszerűek a fiatalok körében. Úgyis mondhatnám, hogy az ukrán költészet fejlődése sokkal gyorsabb és sikeresebb, mint az ukrán prózáé. Az ukrán költők felolvasóestjein hatalmas tömegek szoktak összegyűlni. Az ukrán prózának szüksége lenne valamire, ami fejlődésre ösztönözné, mert most egyfajta stagnálás tapasztalható. A 90-es években virágzott az ukrán próza, sorra új nevek tűntek fel, ma viszont szinte senki nincs, aki a fiatalok közül prózát írna. A fő és legnépszerűbb irány a prózában természetesen a történelmi regény. Az ukrán írók megpróbálják újragondolni, elemezni az ukránok XX. századi tragikus történetét, ezért rengeteget írnak az ukrán történelemről, mint például Marija Matiosz, Vaszil Skljar vagy más szerzők. Tehát szükségünk lenne arra, hogy több szó essen kortárs témákról. Persze ott van nekünk Szerhij Zsadan, de ez minden, majdnem minden. Több olyan szerzőre lenne szükségünk, mint Zsadan.
Érdekes, amit mondasz, mert magyar szemszögből nézve mintha pont fordítva lenne. A magyar olvasók mostanában elsősorban prózai műveket ismerhettek meg az ukrán irodalomból.
Pedig ez egy tipikusan ukrán jelenség. A költészet szinte mindig az első helyen állt, a próza pedig csak utána következett. Szóval úgy gondolom, hogy a dolgoknak változniuk kellene, mivel szükségünk van ezekre a fajta szövegekre. Az olvasók keresik és érdeklődnek az ilyen fajta irodalom iránt. Elfelejtettem viszont megemlíteni egy fontos, kortárs prózaírót, aki már tulajdonképpen klasszikussá vált. Ez Valerij Sevcsuk. Nevezhetnénk a stílusát ukrán mágikus realizmusnak. Ő még mindig egy nagyon népszerű és nagy hatású szerző.
Milyen az irodalom helyzete Ukrajnában? Gondolok itt az intézményrendszerre, a támogatásra, valamint arra, hogy milyen problémákkal néz szembe az irodalom.
Az ukrán kiadók gyakran panaszkodnak arra, hogy az állam vagy a kormány nem támogatja a munkájukat és az ukrajnai könyvkiadást. Én úgy vélem, hogy a fő probléma nem a támogatás rendszerében van, hanem abban, hogy elég nehéz egyáltalán bármiféle vállalkozást elindítani Ukrajnában – még a könyvkiadást is – megkapni az összes szükséges engedélyt és dokumentumot. Nagyon erős a bürokrácia, az adóterhek szintén, és ezért van az, hogy sok nagy kiadó leállította a tevékenységét vagy egyszerűen eltűnt a piacról az utóbbi tíz évben. De természetesen a helyzet nem annyira tragikus, mint ahogy néhány kiadó állítja. Minden év szeptemberében megrendezésre kerül Lvivben a Kiadók Fóruma, ami egy nagy könyvvásár és a főbb ukrán kiadók és írók találkozója. Ez mindig egy nagy esemény, hatalmas tömegeket mozgat meg, az emberek rengeteget vásárolnak és minden évben látok nagyon jó, új könyveket. Szóval az ukrán könyvpiac lassan ugyan, de folyamatosan fejlődik. Érdemes még megemlíteni, hogy van némi feszültség az orosz nyelvű ukrajnai irodalom és az ukrán nyelvű ukrajnai irodalom között. Néhány orosz nyelvű szerző Oroszországban adja ki a könyveit, ahol a kormányzat támogatja a könyvkiadást, ezért az ukrán szerzők orosz nyelvű könyvei olcsóbbak, mint Ukrajnában a könyvek. És ez egy újabb pontja a konfliktusnak, mert az ukrán kiadók állandóan panaszkodnak, hogy árakat kell emelniük. Minden az adózás miatt van, ez a konfliktus oka. De természetesen az ukrán nyelvű irodalom sokkal gyorsabban fejlődik nálunk, jóval több híresebb és népszerűbb név van, akik ukránul írnak, mint akik oroszul. Azt hiszem a legfontosabb név az orosz nyelvű ukrán szerzők közül Andrij Kurkov vagy oroszosan Andrej Kurkov. Lehet, hogy Magyarországon nem ismert a neve, de nagyon népszerű Nagy-Britanniában és Franciaországban. Tehát ez a helyzet nagy általánosságban. Minden halad a maga útján, de azt gondolom, hogy a vállalkozás feltételeinek a könyvkiadás területén sokkal egyszerűbbeknek kellene lennie, mert rengeteg fiatal írónk van, akik nem tudják megjelentetni a könyvüket. Az új szövegeiket csak az interneten tudják közzé tenni, de papíron már nem.
Milyen szerepet játszik a nyugati ukrán diaszpóra a kortárs ukrán kultúrában?
Azt gondolom, hogy a XX. században voltak nagy nevek a diaszpórában. A többségük a második világháború után tűnt fel. Van egy olyan jelenség, amit new york-i költőcsoportnak neveznek. Ők főleg az Egyesült Államokban élő ukránok voltak, de néhányan közülük Brazíliában és Németországban éltek, viszont a versesköteteiket New Yorkban adták ki. Az 50-es és 60-as években voltak aktívak. Most már idős emberek, de néhányan közülük még mindig alkotnak, és új könyveket jelentetnek meg. Úgy vélem, hogy ezek az emberek voltak a legnagyobb hatású költőnemzedék a diaszpóra XX. századi történetében. A következő ukrán generációk a nyugati diaszpórában már nem hoznak létre új ukrán irodalmat, ők angolul beszélnek. Én semmi nyomát nem láttam annak, hogy az ukrán irodalom létezne nyugaton. Talán Volodimir Dibrova lehetne az egyedüli példa, aki egy Harvardon tanító ukrán professzor, de ő itt nőtt fel Ukrajnában. Egy másik érdekes példának felhozhatjuk Marina Lewycka Rövid traktor történet ukránul című, Nagy-Britanniában nagy sikert aratott könyvét is. De ő egy brit író, aki mellékesen ukrán gyökerekkel bír. Már kint született és a könyvét angolul írta meg, de a történet főhősei nagyon szoros kapcsolatban vannak Ukrajnával. Van még valami, ami szintén az emigráció témájához kapcsolódik. Ez pedig a kortárs ukrán írók sajátos életmódja. Néhányan egyszerűen hosszabb ideig Európában élnek, mint például Jurij Andruhovics, aki időről időre Németországban él fél évig vagy egy évig miközben a könyvén dolgozik. Kap valamilyen európai ösztöndíjat, ott dolgozik és aztán a könyvének ukrán változatát itt adja ki, a fordítást pedig ott. Natalka Sznyadanko azt hiszem már hosszú ideje Németországban él. Egy fiatal prózaíró, Tánya Maljarcsuk pedig Ausztriában. Azt hiszem tavaly jelent meg a könyvének az első fordítása. Tehát sok kortárs ukrán író él és dolgozik hosszú ideig Nyugat-Európában, de nem mondhatom rájuk azt, hogy emigránsok lennének vagy ilyesmi. Egyszerűen kényelmesebb számukra ott élni és ott dolgozni, mert így pénzt tudnak keresni. Egy író nem tud megélni kizárólag az írásból itt Ukrajnában. Muszáj valamilyen más, például egyetemi állást is vállalnia.
Mit gondolsz, kik azok az ukrán szerzők, akiket érdemes lenne magyarra fordítani?
Andruhovics, Zsadan, természetesen Zabuzsko, bár az ő stílusa elég összetett. A legutóbbi könyve egy történelmi regény volt a XX. század tragédiájáról, azokról az ukrán nemzedékekről, akik megélték a háborúkat, az elnyomást és más tragédiákat. Rajta kívül még Andrij Bondart és Tánya Maljarcsukot említeném. Tánya Maljarcsuk novellái nagyon jók, és a regényei között is vannak jók. Ha lenne érdeklődés a populáris irodalomra, akkor Ljubko Derest is érdemes volna fordítani.
Tudnál mondani nekünk pár szót az ukrán irodalom fontos fórumairól?
Természetesen a fő irodalmi esemény itt Lvivben a Kiadók Fóruma. Ezt minden évben szeptember közepén tartják meg. Három-négy napon keresztül reggeltől késő estig zajlanak a könyvbemutatók, beszélgetések, felolvasások és persze a könyvvásár. Meg lehet vásárolni az összes új kiadványt, a nagy bestsellereket itt Lvivben. Persze a díszvendég minden évben egy híres nyugati író. Még Paolo Coelho is járt nálunk, 6 éve ő volt a Fórum vendége. Jostein Gaarder a híres norvég filozófus-író is ellátogatott hozzánk. Minden évben elég sok lengyel vendégünk van. Szóval ez tényleg egy elég nagy esemény. Van egy másik fesztivál, ami nagyon gyorsan fejlődik, ez a Meridian Czernowitz, ami Csernyivciben kerül megrendezésre. Ez egy költészeti fesztivál, itt nagyon sok felolvasást rendeznek, nagyon sok német nyelvű, németül író költő vesz részt rajta, ennek az az oka, hogy Csernyivciben a háború előtt nagy német diaszpóra élt. Csernyivciben született a két híres modernista német költő, Paul Celan és Rosa Ausländer is. Kijevben rendezik meg a Könyv Arzenál nevű fesztivált. Ez elsősorban egy könyvvásár, de természetesen könyvbemutatók, beszélgetések, felolvasások és író-olvasó találkozók is vannak. Azonban sajnos szinte semmi nincs Kelet-Ukrajnában, Harkivban vagy Donyeckben. Ezek nagy ipari központok, ugyanakkor Harkiv nagy jelentőséggel bír a kortárs ukrán irodalomban. Harkivban él Szerhij Zsadan, Szasko Uskalov, és más kortárs ukrán írók szintén innen származnak. De mindez talán csak idő kérdése. El kellene kezdeniük egy saját fesztivál szervezését abban a régióban. Kelet-Ukrajnának megvan a maga sajátos bája és atmoszférája. Ez egy főleg orosz ajkú terület, ennek ellenére mégis néhány igazán fontos ukrán szerző Kelet-Ukrajnából származik. Ott nőttek fel, ott élnek és mégis ukránul írnak. Tehát ez egyfajta paradoxon. Van néhány internetes oldal is, ami irodalommal foglalkozik. Ott van a LitAkcent, én itt szoktam megjelentetni az írásaimat, kritikáimat. Úgy tudom a LitAkcent az egyetlen olyan irodalmi weboldal, amelyik fizet is a szerzőinek. A másik, a Bukvoid névre hallgató oldal inkább egy önkéntes projekt, bár ez is nagyon népszerű. Tehát ez a két oldal, a Bukvoid és a LitAkcent az irodalommal foglalkozó legfontosabb források az interneten. A papír alapú kiadások már egyre kevésbé népszerűek, szerintem a közeljövőben el is fognak tűnni. Persze vannak kritikai rovatok, megjelennek könyvkritikák a különböző újságok, folyóiratok hasábjain. Például ott van az Ukrainszkij Zsurnal, amit Prágában adnak ki az ukrán diaszpóra számára. Lengyelországban, Szlovákiában és talán más közép-európai országokban is meg lehet vásárolni. Ebben a kiadványban van néhány oldalnyi kritikai rovat is és időnként kérnek anyagokat ukrán szerzőktől.
Hol keressük itt, Lvivben a kortárs irodalmat? Milyen helyekre, eseményekre érdemes ellátogatni?
Természetesen a Kiadók Fórumára évente egyszer. Ezenkívül van még két hely Lvivben, ami teret ad az irodalomról szóló eszmecserének. Az egyik a Э (Je) könyvesbolt, ahol hetente háromszor vagy négyszer vannak irodalmi programok, dedikálások vagy beszélgetések könyvekről. Minden hónapban én, Viktor Neborak és Ihor Kotyk tartunk kritikai esteket egy-egy új könyvről ebben a könyvesboltban. Viktor Neborak egy híres költő és irodalom kritikus, aki Jurij Andruhoviccsal kezdte a Bu-Ba-Bu csoportban. Ők voltak az első igazán bátor posztmodern költőcsoport a 90-es évek elején. Ma már inkább kritikus, irodalmár, az irodalomtudományi intézetben dolgozik. Tehát a Э az egyik hely, a másik pedig a Kabinet nevű közösség. Ez a Kabinet nevű kávézóban indult, de aztán megváltozott a helyszíne a Noiv Kovcseh (Noé Bárkája) nevű kávézóra. Ezt a közösséget, irodalmi kört Jurij Kucserjavij költő és irodalomkritikus alapította. Különböző neves írókat, költőket hív meg ebbe a kávézóba. Minden héten egyszer van találkozó egy költővel vagy prózaíróval, készítenek egy hosszabb interjút és aztán ezt közzéteszik az interneten. Ezek az estek nagy sikernek örvendenek, mindig nagy tömegek kíváncsiak rá. Szóval azt mondhatjuk, hogy az irodalmi élet nagyon aktív itt Lvivben. Szerintem a két fontos város, ahol az irodalmi élet fejlődik és halad előre az Kijev és Lviv. De nagyon érdekes az is, ami Ivano-Frankivszkban történik. Ez a város nincs messze Lvivtől, és ez egyébként Jurij Andruhovics szülővárosa. Ivano-Frankivszkban indítottak egy ösztöndíj programot fiatal írók részére, akik eljöhetnek ide, itt lakhatnak egy-két hónapig és a városvezetés fizeti a költségeket. Találkozhatnak, beszélhetnek Jurij Andruhoviccsal és Tarasz Prohaszkóval, aki szintén egy neves ivano-frankivszki író, vagy más a „Sztanyiszlaviv-jelenség”-hez köthető írókkal. A „Sztanyiszlaviv-jelenség” kifejezés Ivano-Frankivszkból származó írók csoportját takarja. Sztanyiszlaviv volt Ivano-Frankivszk régi neve, amit a szovjet időkben változtattak Ivano-Frankivszkra. Az ehhez a csoportosuláshoz tartozó íróknak a többsége, úgymint Andruhovics, Jurij Izdrik, Tarasz Prohaszko, Halina Petroszanyak, posztmodern stílusban írnak. Ők ma már élő klasszikusoknak számítanak nálunk. Szóval ez egy nagyon jó projekt az új nemzedék fejlődésének támogatására.
Létezik Lvivben egyfajta, mondjuk így „városi irodalom”, mely a várost olvasható szövegként értelmezi vagy legalábbis szoros kapcsolatban áll magával Lvivvel, mint várossal?
Igen, a „város mint szöveg” manapság elég népszerű témája az irodalmi kutatásoknak. A XIX. században az ukrán irodalom nagy része a falvakból származott, és főleg a falusi életről, az egyszerű emberek életéről szólt. De a XIX. század végén mindez elkezdett megváltozni és az ukrán szerzők fokozatosan egyre nagyobb figyelmet szenteltek a városi élet témájának. Manapság pedig a multikulturális város, a multikulturális Lviv témája vált nagyon fontos részéve ennek a diszkurzusnak. Jurij Vinnicsuk írt erről egy kiváló regényt, Haláltangó (Tango szmertyi) címmel. Vinnicsuk egy lviv-i szerző, aki nagyon népszerűvé vált ezzel a könyvével. Röviden és tömören a könyv a zsidók elpusztításának tragikus történetét és a multikulturális Lviv halálát beszéli el a II. világháború idején. Vinnicsuk szeretne egy kissé idealista képet mutatni erről a multikulturális városról. Úgy gondolja, hogy ez egyfajta Atlantisz volt, ami egyszer csak eltűnt a háború után, és hogy az összes etnikai csoport, akik itt éltek, a zsidók, a lengyelek, és az ukránok békében éltek és érintkeztek egymással és nem voltak közöttük konfliktusok. De a történelmi tények azt mondják, hogy voltak nehéz időszakok is az e csoportok közötti kapcsolat történetében. Ott volt a lengyel-ukrán háború az első világháború után, amikor az Osztrák-Magyar Monarchia összeomlott és a lengyel kormányzat kiépítette hatalmát, melynek következtében Lviv teljes mértékben lengyel várossá vált, minden hatalom és a teljes kormányzat lengyel lett. Emiatt nagy feszültség alakult ki az itteni lengyelek és ukránok között. Azonban Vinnicsuk erről szinte semmit sem mond. Vinnicsuk bánkódik amiatt, hogy ez a nagyszerű multikulturális világ elpusztult a háború idején, ami valóban egy hatalmas tragédia. Vinnicsuk volt az első szerző, aki könyvet írt a galíciai zsidók tragédiájáról. Itt Lvivben volt az egyik legnagyobb zsidó gettó, közel 50 ezer embert pusztítottak el. Ez egy valódi katasztrófa és Vinnicsuk volt az első, aki a könyvében beszélt ezekről a fontos dolgokról. Csak az a kár, hogy ez ennyire későn történt. Persze a szovjet időkben nem lehetett ilyesmiről írni, de most van esélyünk újragondolni, újraértelmezni és elmesélni a világnak a történelemnek ezt a fejezetét.
Köszönöm az interjút.
Vas Viktória
Az interjú a Campus Hungary Program ösztöndíjának köszönhetően valósulhatott meg.
