Anne Applebaum A vasfüggöny. Kelet-Európa megtörése 1944-1956 című, az Európa Kiadó gondozásában megjelent könyvének bemutatójára érkezett Budapestre. Noha az írónő rendkívül elfoglalt volt, egy villáminterjú erejéig mégis sikerült mikrofonvégre kapnunk.
Kelet-európai történészek gyakran vádolják azzal nyugati társaikat, hogy a régió eseményeit elnagyoltan kezelik, elismerve, hogy ennek legfőbb oka a helyi források világnyelveken való elérhetetlensége. Az Ön könyve ezzel szemben elképesztően gazdag információkban. Hogy sikerült ezt végrehajtani?
Személy szerint beszélek lengyelül és oroszul, ez segít. De vitatnám a megállapítást magát is – sok kiváló történész foglalkozik mostanában a régióval angol nyelven. Timothy Snyder például, aki jelenleg a legjobb amerikai történészek egyike, és Lengyelországgal, Oroszországgal, Ukrajnával valamint általában Közép-Európával is foglalkozik. Ő például németül, lengyelül és ukránul is beszél. De sok más történész is foglalkozik a régióval, úgyhogy nem mondanám, hogy egyet tudok érteni azzal, hogy nincs senki. Mindenesetre jóval többen vannak, mint akár néhány évvel ezelőtt. Én azért beszélek pár érintett nyelven, bár nem mindegyiken.
A kötet végén a köszönetnyilvánítások között számos rendkívül elismert magyar történészt és szakértőt felsorakoztat.
Hosszú időt töltöttem itt, és kiváló segítségem volt. Mong Attila újságíró tolmácsként, kutatóként és tanácsadóként is segítségemre volt, sok kapcsolatot és találkozást neki köszönhetek. Jó tanácsadóim voltak.
A könyvben érezhető empátiával kezeli az úgynevezett vonakodó kollaboránsokat, még saját fejezetet is szentelve nekik.
Ez az emberekkel való személyes találkozásokban és beszélgetésekben gyökerezik. Nem tudom, a magyarok hogyan gondolkodnak erről, de a lengyelek például a korszakot fekete-fehérben látják. De amikor beszélgetsz az emberekkel és interjúztatod őket, nagyon gyorsan rájössz, hogy a kor egyáltalán nem fekete-fehér volt, hanem nagyon szürke. Az emberek elmentek a május elsejei felvonulásra, azután hazamentek a Szabad Európa Rádiót hallgatni. Rájöttem, hogy az elkövetők és kollaboránsok körülhatárolása nem olyan egyszerű. Voltak szörnyű emberek és voltak lenyűgöző hősök, de sok ember a kettő közötti területen volt, és szerettem volna, ha a könyvem tükrözi ezt. Innen jött a fejezet ötlete.
A magyar közönség és bizonyos mértékig a magyar értelmiség a magyarországi fejleményeket nem elsősorban közép-európai kontextusban kezeli, az összehasonlítási alap inkább Nyugat-Európa. Ebben a tekintetben a kötet akár hiánypótlónak is tekinthető. Mi volt a célja a megírásával?
A mintázatok érdekeltek. A szovjet megszállás nem volt azonos minden országban, de bizonyos taktikai elemeket, bizonyos mintázatokat mindenhol megismételtek. A teljes keleti blokkot vizsgálva jobban fel lehet fogni, mi volt ez a taktika. Szóval igen, közép-európai jelenségként akartam bemutatni, nem magyar vagy lengyel jelenségként. Sok könyv íródott Magyarországnak erről a korszakáról, és angolul is sok jó elérhető ezek közül. Borhi László és Peter Kenez könyvei például. De sok jó könyv van Kelet-Németországról és Lengyelországról is. De a szándékom az volt, hogy a rendszeren átívelő rendszert mutassam be – hogy egy közép-európai történetet meséljek el egy bizonyos ország története helyett. Beletehettem volna több országot is, de nem akartam elaprózódni. A csehek története kissé különbözik persze, de a lényege azonos, és a románokról is elmondható ugyanez.
Zöldy Áron
Anne Applebaum: A vasfüggöny. Kelet-Európa megtörése 1944-1956, Európa, Budapest, 2014., ford.: Szabó Hedvig
