Aki kíváncsi, mi is a fikció és mi a valóságon alapuló történet (már ha valakit érdekelnek ilyesfajta részletek) Pavel Vilikovský Kutya az úton című esszéregényében, annak alaposan ismernie kell a szerzőt, vagy alaposan utána kell járnia. A regény a közelmúltban jelent meg Garajszki Margit kitűnő fordításában a Kalligramnál, sorrendben ez a negyedik, magyarul is megjelenő kötete a hazájában is nagy elismerésnek örvendő kortárs szlovák szerzőnek.
Ugyan már az elején bő kézzel méri a kritikát, az csak a vége felé eszkalálódik rohamosabban, és éri el a tetőpontot jelzőkben és hasonlatokban is, de valamiért mégse robban. Valahova muszáj hazamennie, így nem égeti fel a hidakat maga mögött, hisz a szíve mélyén szereti saját nemzetét, nem tud, és nem is akar kibújni a bőréből. De mivel képtelen magában tartani a kritikát, a fájdalmat, a csalódottságot, legfőképpen persze saját népe, a szlovákság kap hideget-meleget, jogos és néhol túlzónak tűnő kritikát egyaránt. Külön részt szentel az emigráns szlovákoknak, akik külföldről „osztják azt észt”, de a valóságban képtelenek a cselekvésre népükért, hazájukért. Thomas Bernhard osztrák író személyén, illetve saját tapasztalatain keresztül az osztrákok, budapesti utazásainak említésével a magyarok is kapnak egy-két apróbb megjegyzést, habár összességében mindkét szomszédos népről inkább pozitív kontextusban szól. Micsoda „meglepetés”: a vasfüggöny lehullása után szlovákul is ki volt írva Bécsben, hogy „szlovák ne lopj”, nem csak magyarul, hogy „magyar ne lopj”. Máskor a tájékozatlan, felületes, flegma nyugat-európait és amerikait osztja ki. Olykor mintha ellentmondásokba kerülne, egyszer azt mondja, hogy egy olyan névvel mint Thomas Bernhard biztos a siker New Yorkban, Londonban, Párizsban, máskor azt mondja, hogy az osztrák irodalom sem túl ismert Ausztria határain kívül, a németek egy része például szeret gúnyt űzni az osztrákokból.
Ahogy ostorozza a szlovákokat, nem fukarkodik a jelzőkkel, sorra veszi a komplexusokat, pitiáner és kisstílű magatartásformákat, amelyek sokszor az értelmiség egyik-másik szegmensére is jellemzőek. Véleményem szerint a kritika Vilikovský-nál nem csupán öncélú, dorgáló, kioktató, mondván: „na jó, most aztán jól beléjük rúgtam, jól megkapták ezek a mihasznák”, hanem nevelő célzata is van, különben nem szánna ennyi oldalt a témára, egy hosszabb novella is megtette volna. Mintha abban bízna, hogy azért van egy minimális réteg, amely nem méricskél, hanem elutasít mindenféle diktatúrát, komplexust, és fogékony a kultúrára, hallgat a kritikus szóra. Ehhez pedig az iróniát, a szarkazmust hívja segítségül. Néhol humoros és mosolyog, de azért többnyire keserű. Néha közeli és megértő, máskor távolról szemlélődő, melankolikus és elutasító, igaz egy percig sem untatja az olvasót. Az emigránsokon túl külön kitér a férfi-nő viszonyra, egyértelműen a nők oldalára áll, vagyis nemcsak nemzettársait, hanem férfitársait is jókora mennyiségű kritikával illeti, de persze ezzel nem a szlovákokat kritizálja csupán, hanem az egyetemes, íratlan szabályokon és szokásjogon alapuló férfitársadalmat, már ha beszélhetünk ilyenről, mint masszáról.
Fotó: Matěj Baťha
Nehéz feladat elé állítja Vilikovský az olvasót, ha az le szeretne vonni valami következtetést, és nem csak a szórakozást és a sztereotípiák tárházának bővítését keresi. Mert valljuk be, a regény arra is jó, hogy ha valakinek ezután ellenérzése lesz osztrákkal vagy szlovákkal szemben, akkor csak idéz egy félmondatot a műből, anélkül, hogy a problémát behatóan ismerné.
Adja magát a kérdés a címmel kapcsolatban, mégpedig mit keres benne a kutya. Nos erre nehéz válaszolni, azt hiszem, erre csak szubjektív véleménnyel lehet felelni. Meglátásom szerint a kutya, mint metafora tűnik fel, ha jól számoltam legalább hatszor vagy hétszer, de lehet, hogy többször. A szerző persze nem csomagolja ki, hogy mit is akar a kutyán keresztül láttatni. A kutya/kutyák egyfajta kellékek, statiszták, hasonlatok, példák annak a szemléltetésére, hogy úgy is lehet élni az életet – és Vilikovský szerint a többség így is tesz –, hogy annak nincsenek különösebb céljai, elvei vagy keretei. Kergetőzünk, bolyongunk, meg vagyunk zavarodva, ide-oda csapódunk, keressük, de nem találjuk a helyünket.
Pócsföldi József
Pavel Vilikovský: Kutya az úton, Kalligram, 2013., ford.: Garajszki Margit
A műből Szépirodalom rovatunkban olvashatnak egy részletet.