2013. október 28-án elhunyt Taduesz Mazowiecki, lengyel politikus akit 1989-ben, a kommunista rendszer összeomlása után először választottak demokratikus úton miniszterelnökké. A Demokratikus Unió és a Szabadság Unió alapítója, 2010-ben Fehér Sas érdemrenddel tüntették ki.
Tadeusz Mazowiecki 1927-ben született, Varsóban jogot tanult, a II. világháború után különböző, főleg katolikus újságok munkatársa volt. Politikával csak a hatvanas években kezdett foglalkozni, parlamenti képviselő volt, de igen hamar el is tiltották (legalábbis egy időre), mivel erőteljesen tiltakozott, amikor az 1970-es, az áremelések miatt kitört felkelést vérbe fojtotta az akkori államvezetés. A katolikus köröktől sosem távolodott el, 1975-től a Katolikus Értelmiségi Klub elnöke. Aktív részt vevője az 1980-as hajógyári sztrájkoknak, a Szolidaritás szakszervezet egyik alapítója, a Szolidaritás Hetilap főszerkesztője. Részt vett az 1989-es Kerekasztal tárgyalásokon, amelyeket követően ő lett nem csak Lengyelország, hanem az egész térség első demokratikus úton választott, nem kommunista miniszterelnöke. Tisztségét két évig töltötte be, a kilencvenes évek elején az ENSZ Jugoszláviáért felelős különmegbízottja volt, de a tisztségéről lemondott azután, hogy a szerbek elfoglalták Srebrenicát és kivégeztek nyolcezer muzulmán fiút és férfit. 2010-től haláláig a jelenlegi lengyel államfő, Bronisław Komorowski tanácsadója volt. Tadeusz Mazowiecki 86 éves volt.