Dragan Velikić
Öregujj
Részlet a Napkút kiadónál megjelent, Asztrahánprém című regényből
Amikor felpattan a szeme, Miladin Djurović minden reggel elszámol tízig, és kipattan az ágyból. Megmosdik, megpacskolja a hónalját, ablakot nyit és mélyet szippant a levegőből. Majd megcsinál egyvégtében harminc fekvőtámaszt. Kiadós reggeli után fogja az újságot, bemegy a dolgozószobába, és figyelmesen áttanulmányozza. Mikor belefárad, mezítláb köröz a tágas kabinetben az asztala előtti piroti szőnyegről a méregdrága indiaira lépve, amelyre egy hivatalos látogatásán tett szert. Járás közben ujjait magasra mereszti, öregujját uszonyként félretartva. Vénségére sem tud megszabadulni Miladin a gyermekkorában belé rögzült reflextől, amikor mezítláb futkosott szülővidéke kövein, és ujjtartása különleges technikájával ügyesen elkerülte az éles köveket. Télen bocskort húzott. Húszéves koráig így volt. Mikorra cipő került a lábára, az ujjai már nem hajoltak vissza a helyükre. Az úri lábbelinek mindig úgy elnyűtte az orrát, mintha futballozna benne.
Tíz után a cselédlány behozza a postát. Miladin szíve megdobban, amikor megpillantja Petar levelét. Fia már kilenc éve Londonban él. Építészeti tanulmányait ott befejezve egy tervezőirodában kapott munkát. Miladin fájlalja, hogy messze van. De hát a mai fiatalokra ez vár. Elszakadnak a hazai rögtől, nagyvilági városokba, ahová szüleik menekítették őket, mert nem tudtak mennyországot csinálni. Miladint ez bántja. Évek óta készülődik rá, hogy megírja visszaemlékezéseit. Volna mit kiadnia. Váltották egymást a fejesek, cserélődött az irányvétel. Miladin pedig észrevétlen maradt, mindig a csúcs közelében, bizalmas biztonsági feladatokat ellátva. A káderlapokon meglapuló szeplők felfedezése volt a specialitása. A vérében volt a paraszti előrelátás, az tartotta fenn. A veszélyt úgy kiszagolta, mint a vadak.
Mindezek láttán, szólt oda a feleségének az újságot lapozva, jobb is, hogy Petar Londonba került. Lepám, az a talján helyesen látta. A világ egy pokol.
UDB-s pályafutása vége felé Miladin néhány évet Rómában töltött diplomáciai szolgálatban. Látott romot eleget, amiért a fia később annyiszor utazott el Itáliába. Ő maga Lepával szívesebben nyaralt Brioni szigetén.
Mielőtt sétálni indulna Belgrád zöld negyedébe, Miladin az előszobában szertartásosan megáll két portré előtt. Az egyik szikár, keskeny bajuszú, mellén kitüntetések garmadája. A másik telt, szakállas, kopasz.
Amikor 1946-ban beköltöztek az úgynevezett népellenségek közé sorolt háború előtti belgrádi kereskedő villájába, a padláson bukkantak rá erre a két portréra. Az a művészember, aki az UDB megbízásából a belgrádi villák zsákmányolt műtárgyainak értékét becsülte fel, úgy találta, különösen értékes festmények. Egy darabig a földszinti kis folyosón tették fel az arcképeket, később szembeötlőbb helyet kerestek nekik a hallban, amit szalonként használtak.
A portrék akkor avatkoztak bele az életükbe, amikor Petar fiuk magával hozta Londonból a jövendőbelijét, Barbarát. Hármójuk a hazai jóféle törkölytől felhevülten, mintha titokzatos módon összebeszéltek volna, őseikké ütötték a mogorva arckifejezésű idegeneket (az a művész velenceieknek mondta őket). Miladin úgy elégítette ki Barbara kíváncsiskodását, hogy elmagyarázta, a soványabbik, rendjeles a dédapja, Vasilije, a király szárnysegédje, az a másik pedig Nikola Anastasijević, Lepa nagybátyja.
Barbara el volt ragadtatva a családfájuktól. Lepa később, az ágyban, közölte Miladinnal, hogy az angolok egy kicsit becsavarodottak és sznobok, ha ennyire adnak a tradícióra.
E vacsora hatására később Lepa és Miladin gyakran megálltak az ősök portréi előtt, és ravaszkásan mosolyogtak a mogorva velenceiekre.
Legrejtettebb kincsét Miladin nem mutatta meg senkinek: azok hosszú névsora volt ez, akik régen, a háború után festményeket kölcsönöztek egy titokzatos szállítmányból, amely Berlinből érkezett Belgrádba. Közeli munkatársai révén egyiküknek-másikuknak néhanapján tapintatosan megüzente, hogy az adóslista megvan még.
A képkölcsönzők egyikével fia, Petar esküvőjén találkozott, a légierők zimonyi otthonában. Madárnyelven váltott vele pár szót, és már meg is volt az alku, Miladin elégedettségére.
A hajnal vetette őket haza. Barbara és Petar az éjszakai járattal Dubrovnikba repültek. Lepát rögtön elnyomta az álom, Miladin a fák koronájából szüremlő madárcsicsergést hallgatta. Megtelt hólyagja kurta álom után felébresztette, és úgy, mezítláb, mint valaha kisgyerekként, kiment az udvarra. A harmatos fűben lépdelve teljes tüdővel lélegezte be a friss levegőt.
A kis ciprusfa tövénél könnyített magán. Még mámorosan jártatta körbe a szemét a lombokon. Úgy tűnt neki, mintha a fák takarta hegyoldalból hangokat hallana.
Vagy ezek farkasok?
Farkasok a Dedinjén, melyek falkákban tódultak le a hercegovinai kőrengetegből, a montenegrói hegyekből, Lika és Kordun vidékéről.
Az ittas ember dülöngélő járásával Miladin bebotorkált a házba, meztelen talpa nedves nyomait ott maradtak utána a parkettán. Megállt a mogorva velenceiek előtt, rájuk vicsorított, és behajlított mutatóujjával megkopogtatta Lepa nagybátyja, Nikola homlokát, majd csendben beosont a hálószobába. Beletörölte kihajló öregujját a szőnyeg vastag bolyhaiba és édesdeden elaludt.
Bognár Antal fordítása
Dragan Velikić Belgrádban született, 1953-ban. A belgrádi B92 rádió szerkesztője volt 1994 és 1999 között. Ezután 2002-ig Budapesten, Bécsben és Berlinben élt, 2005 és 2009 között Szerbia ausztriai nagykövete volt. Emlékezetes prózakötetei jelentek meg 1988-tól. Nyolcadik, Orosz ablak című könyvével érdemelte ki 2007-ben a legrangosabb szerb irodalmi kitüntetést, a NIN-díjat. A szerzőt a közép-európai Dunatáj-díjjal tüntették ki 2008-ban. Magyar fordításban kiadott művei: Az északi fal (Forum, 2001), Dante tér (Jelenkor, 2001), A Domaszewsky-dosszié (Napkút, 2006), Orosz ablak (Geopen, 2009), A Bréma-ügy (Napkút, 2011).
A Napkút Kiadó az idei Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválra jelenteti meg a szerző Asztrahánprém című regényét (amelynek olasz és német nyelvű kiadása is most készül). A mű még pályája elején, a földindulásszerű kelet-európai rendszerváltozások idején, 1990-ben íródott, amikor a délszláv térségben épp baljós képlete sejlett fel a kifejletnek. Kényes témát feszeget a jugoszláv államvédelmi hatóság nyugalmazott tisztjének és különös képességekkel megáldott fiának bűnügyi regénybe oldva megjelenített kapcsolatát ábrázolva. Utóbbi a családtörténetnek az országhoz csatolt Isztriába vezető szálait bogozva Olaszországba emigrál, majd egy titokzatos szervezet nyeli el.