10. A bál
Karolínának és Mireknek az esküvő után fél évvel kislánya születik. Szép gyerek, most úgy tűnik. Adélának nevezik el. Klára néha vigyáz Adélkára hétvégén, Petrrel eljátsszák, hogy ők is egy család. Petr már kevésbé lelkesen. De Klára is örül, hogy ilyen egyszerűen visszaadhatja valakinek a gyereket.
Bál Lysá nad Labemben
A bált december tizenkettedikén tartják. Adéla valamivel több mint egyéves. Éppen Klára vigyáz rá és Petr a hétvégét pont a lányokkal tölti, eddig még nem hozta el őket Klárához a lakásba.
A bál nagyon jól sikerül. Tombola, kész társadalmi esemény. Karolína és Mirek jól érzi magát, még Kája anyukája és apukája is táncol néhányat. Mind eleget is isznak. De hát miért is ne, hét kilométer hazáig, Mirek nem csinál gondot belőle.
Senki sem csinál gondot belőle.
Négy óra körül mennek haza. Sötét van és havazik, de nem nagyon. Karolína annyira részeg, hogy egy pillanat alatt elalszik az anyósülésen. Biztonsági öv nélkül.
A szülők nem hisznek a biztonsági övben. Micsoda vívmány!
Mirek úgy megy, mint egy állat, de ezt mindenki rég megszokta. Tapogatva keresi a cigarettáját, átkutatja a zsebeit, megtalálja. Keresi az öngyújtót. Kájára néz, de a nő alszik. Tovább keres. Úgyis ismeri az utat, ezerszer jött már erre, csak néha oda-odapillant.
Még mindig keresi. Meg kell lennie! Végül még a padlón is tapogatózik, a cigaretta vagányan a szája szegletében.
Az úttest közepén megy, a szélei amúgy is havasak és jegesek. A látótávolság nagyon kicsi.
Szemben jön Vladimír, kisteherautóján pékárut szállít ki. Vladimír kabinjában kellemes illat terjeng, ő lassan és óvatosan halad.
Kisteherautója átlendül a kis dombon, az egyetlenen, ami a környéken van, Vladimírnek épp csak dudálni, Mireknek meg épp csak a kormányt jobbra rántani marad ideje.
Aztán az autók összeütköznek.
Mirek szörnyethal. Anyuka, aki Mirek mögött ül, szintén. Kája néhány pillanattal később hal meg, mikor keresztülrepül a szélvédőn.
Egyedül apukával ér a mentő a kórházba még életben. De csak éppen hogy.
A mentő iszonyú soká jön, Vladimírnek úgy tűnik. Jeges az út valahol a közelben.
Vladimírnek csak a lába törött el. És még pár évig látja majd maga előtt ezt a balesetet, a vért a havon, a szép, hosszú hajú Káját teljesen eltorzultan, a földön fekve, és saját magát az autóba szorulva. Kicsit inni kezd és pár év után abbahagyja a pékáruszállítást és még többet iszik.
Néhány év múlva ő lesz az a fickó, aki mindenkit ízléstelen sztorijával bosszant a kocsmában.
11. Klára anyuka lesz
Klára leül Petrrel és megbeszélik a dolgot. Klára számára nem létezik más megoldás és Petr nem ellenkezik. Bizonyos dolgok egyszerűen csak megtörténnek.
A vörös hajú, állandóan bőgő kisgyerek, aki már nem olyan szép, mint születése után, most az övék. Másfél éves, tipeg és igyekszik beszélni. Se az anyjára, se az apjára, se a nagyszüleire nem fog tudni visszaemlékezni soha.
Eltart egy darabig, amíg megszokja. Eleinte ordít, teljesen vörös és csúnya. Petr tisztességesen felkel hozzá éjszakánként, ahogy régen Barborkához, és a tőle telhető legjobb módon gondoskodik róla. Szereti őt. Klárával két éve élnek együtt. Most pedig gyerekük van.
Nem sokkal ezután Petr most először elhozza a lányokat. A lányok Petr és Klára számára kezdettől fogva Bára és Jituška. Mindannyian bámulják a kisbabát. Amúgy elmegy.
Bára úgy tömi magát, mint egy disznó, Klára ugyanis kiválóan főz, Jituška pedig egy csomó könyvet talál ott, amiket megnézeget és később el is olvas. Főleg állatokról. A nagynéni örökségéből.
Petr úgy érzi, valahogy nem zavarja őket, és igaza van.
Csakhogy, de ezt Petr nem tudja, Magdának szomorúak a szemei, mikor a lányok visszamennek és ő óvatosan kikérdezi őket.
De idővel ez is elmúlik.
Johana
Klára egész egyszerűen megfontoltan intézi a dolgot. Két gyereket szeretne és úgyis otthon van Adélával. És jó, ha a gyerekek között nincs nagy korkülönbség.
Azonnal borzalmasan hízni kezd. Egyébként minden rendben zajlik, csak unatkozik otthon és nagyon hiányzik az anyukája, hiszen Kája terhességét megélhette, az övét viszont nem.
Visszamegy dolgozni, amint lehetséges, határozza el…
Adélka nagyszerű gyerek. Lusta és közömbös és lassú.
Klára nem is fél, hogy Adélka megsérülhet a játszótéren a többi gyerek között. Folyton csak ül.
Johanka időre születik, kicsit kisebb súllyal, de amúgy csodálatos.
Jézusom, szebb gyerekem van mint Karolínának, - ugrik be Klárának - de azonnal el is szégyelli magát érte.
Johanka korán mosolyog. Korán lesz kis kedvenc. Az orra Petré, haja szőkébe hajló vörös, egyszer olyan lesz a haja, hogy olyan még Kláráé sincs. Ugyanúgy néz ki, mint Bára, jut Petr eszébe, mikor először látja.
Adélka szereti őt. Egyáltalán nem féltékeny. Egyáltalán nem bántja, mint az elején Bára Jíťát. Adélka egy kis mackó, szelíd és otromba.
Johanka élénk, vidám, állandóan. Nem sír sokat. Éjszaka alszik, reggel azonnal mosolyog. Mindenki örömére. Amikor Petr este megjön a munkából és kiveszi a járókából, nagyon szépen játszanak együtt.
Adélával is játszik, őt is szereti. De egy kicsit zavarja a kislány letargiája. Ugyanúgy, ahogy Jíťa szomorúsága is zavarta.
És Adélka már nehéz, kis duci.
12. A buli
Év közben Magda egész rendben van. Kezd kicsit adni magára és még mindig szép. Egy év után először mozdul ki férfival, habár ő maga is tudja, hogy még korai.
Kicsit Bára miatt is rosszul sül el a dolog. De talán tanult belőle.
Péntek van, az egyetlen nap, amikor Bára általában kimaradhat éjszakára.
Magda a tükör előtt festi a szemét.
- Szóval nem kell félnem?
- Dehogyis, mami.
Bára tizenöt éves, a kád szélén ül és figyeli az anyját, nagyon mosolygós kedvében van. Amikor az anyja leteszi a szempillaspirált, elkapja, odafurakszik anyja mellé a tükör elé és ő is elkezdi festeni a szemét.
- Ne nagyon fesd ki magad, nem mész sehova. Itt van neked Jíťa.
Komolyan néz Bárára: De komolyan, ne menj sehova. Nem szeretném, ha egyedül lenne itt éjszaka. Hiszen tudod, milyen rosszul viseli.
- Na igen, világos.
Bára nagyon jól tudja, mennyire rosszul viseli Jíťa. Nyolc éves, de a sötétben még mindig fél.
Aztán Bára megsimogatja anyja arcát. Semmi buli, mami, mondja biztatóan.
Jól áll neki, ez jó, - gondolja Bára.
Magda mosolyog és megpuszilja a lányát, aztán megy öltözködni.
A gyerekszobából kilép a folyosóra Jituška.
- Akkor szia, mami, - nyögi boldogtalanul és halkan. Rosszul érzi magát. Fél. Talán erre mondják, hogy rossz előérzet? Azt azért nem.
- Szia, Jituška. Ne félj, korán jövök. És Bára itt lesz veled.
Közben megsimogatja Jituška fejét. Nem tetszik neki, amilyen arcot Jíťa vág.
- Vagy ne maradjak itt?
- Ne, - válaszolja a két lány egyszerre.
Úgyhogy Magda megy.
Jíťa egy kicsit elmosolyodik, Bára vigyorog. Amikor Magda után kattan az ajtó zárja, Bára finoman megböki Jíťát.
- Na, mi van, Bibínka, bulizunk?
- Hagyjál. És ne hívj Bibínkának, mondja Jíťa halkan, de ingerülten, és visszamegy a szobába. Becsukja maga után az ajtót.
Bára utánagrimaszol és megy tévét nézni. A fejvadász megy. Kicsit unalmas. Bára még hoz magának joghurtot és egy Mars szeletet.
Aztán felhívja Erikát.
- Komolyan? Bára elkomorodik.
- Ha egyszer nem tudok! Anyu nincs itthon, nekem meg itt van Jitka. Nem hagyhatom itt egyedül, tudod?
Bára egy pillanatig hallgat.
- Na igen, azt nem tiltotta meg. Gondolod? Hát, nem tudom.
Bára megint hallgat, bosszúsan néz.
- Viktor is? Biztos? - Bára elmosolyodik.
Viktor, a legszebb szemű, a legszebb hajú, Bára szerelmes belé, úgy hiszi…
- Hát jó, mondja egyszeriben határozottan. Addig is! búcsúzik vidáman, leteszi a telefont, fürgén feláll a kanapéról és a gyerekszobába szalad.
- Jituška, - mondja édes hangon és Jíťa tudja, hogy van valami…
- Jituška, gyere velem, kimozdulunk, Erikához.
- Miért? csodálkozik Jíťa és egyre kevésbé tetszik neki az egész.
- Van ott néhány ember, tudod, akiket látni szeretnék, én… baromira szeretnék menni, Jituška, győzködi.
- Nem. mondja Jíťa elkomorodva.
- De Jituška, nekem oda kell mennem. Egyszerűen kell. Gyere velem, gyere!
- De én nem akarok.
- Kölcsönadom a pólómat, a zöldet, nézd, odaadja neki a pólót.
Jíťa még mindig bosszúsan néz, de nézegeti a pólót.
- Jiťánka, kuncsorog Bára és teátrálisan letérdel a húga előtt.
Jíťa ráncolja a homlokát, jelezve, hogy nem.
- Oda akarok menni, te pedig gyere velem, meglátod, jó móka lesz, mondja még mindig édesen. De aztán egy kis rosszaságot is belevisz.
- Csak nem maradsz itt egyedül, ugye?
Jíťa szerencsétlenül néz rá. Tényleg nem marad. És Bára már fel is kel és keresni kezdi a szekrényben, hogy mit vegyen fel. Piros trikót és fekete szoknyát választ, egész rövidet, és öltözködni kezd.
- Na, gyerünk buzdítja aztán újra kedvesen Jituškát, aki még mindig csak ül és a kezében tartja a pólót.
Bára megy feltupírozni a haját, Jíťa pedig átveszi a pólót.
Aztán mennek az utcán, már meleg van, június, Jíťára kicsit nagy a póló.
- Barča, de ha majd haza szeretnék menni, azonnal hazamegyünk, ugye?
- Hát persze.
- Mert én akkor is félek.
- De Jíťa, ne butáskodj. Tök jó lesz.
Mennek egymás mellett, Jíťa rémült arcot vág, Bára meg szinte ragyog.
Az ajtó előtt Bára még átfesti a száját, felajánlja a rúzst Jíťának is, de ő rázza a fejét.
Hosszas csengetés után Erika kinyitja és Bárával azonnal átölelik egymást.
- Szuper, szuper, végre itt vagy! kiabál Erika, mintha Bárával nem látták volna ma egymást az iskolában… Aztán meglátja Jíťát és kicsit visszafogottabban azt mondja:
- Szia, Jíťa. Aztán visszalép az ajtóból és a testvérek belépnek.
Folyosó, félrerakott cipők és valamilyen ruhadarabok, nappali, az asztalon üvegek, tele, az üresek az asztal alatt, poharak és bögrék is, néhány mogyorós és chipses tálka, chips a földön és néhány pohárban is. Tele van füstölve az egész. Hangos zene, néhányan táncolnak a hangfal közelében… A többiek állnak körülöttük, igyekeznek túlkiabálni a zenét. A kanapén egy pár ül és mellettük egy fiú mobillal.
Buli.
Bára körülnéz, néhány embernek bólint üdvözlésül, aztán meglátja magát Viktort, elindul felé. De inkább csak megpróbálja. Álmában sem gondolná, hogy ennyire kellemesen alakulhat, ahogy alakul.
Jíťa még mindig a nappali küszöbén áll, jár a szeme, hogy hova bújhatna, de a nappali eléggé tele van.
- Nocsak! hallja egyszer csak maga mögül. Gyorsan megfordul. Két fiú áll mögötte, jóval idősebbek nála, mindketten poharat tartanak a kezükben, az egyik ráadásul kettőt, és az egyiket most Jíťának kínálja.
A másik kedvesen azt mondja: Kihez tartozol, kölyök? Jíťa még szerencsétlenebb arcot vág.
- Na, a másik még mindig kínálja az italt.
Jíťa tétován elveszi, kicsit esetlenül tartja a poharat. A fiúk koccintanak vele és gesztusaikkal felszólítják, hogy igyon. Jíťa kicsit belehörpint és elfintorodik.
A fiúk felnevetnek és otthagyják.
Jíťa azonnal Bárához fordul, aki azzal a fiúval beszélget a kanapén. Elég közel ülnek egymáshoz.
- Bára, nyafogja, de Bára még csak rá sem néz. Miért is tenné? Viktor rá néz, így ő nem ismer sem Istent, sem embert.
- Haza akarok menni, mondja Jíťa most már hangosabban, de még így is nagyon halkan. Tehát áll és vár. Egy pillanat múlva Bára odafordul hozzá és csúnyán néz rá.
- Nem, elfordítja a fejét és visszafordul a fiúhoz. És utána már rá sem hederít, pedig Jíťa még elég sokáig ott áll fölöttük és néz. És rosszul érzi magát. És haza akar menni.
Hirtelen szaporán kezd pislogni, mert dőlnek a könnyek a szeméből, így megint kimegy a nappaliból, a konyhába.
A konyhapulton egy csomó minden, rendetlenség. A kis asztalnál két lány ül, egyikük kövér, rasztás, egy csomó piercinggel, vele szemben pedig egy fekete hajú, csupa feketébe öltözött lány, sír és a sminkje szétkenődik az arcán.
Amikor Jíťa megjelenik, mindketten felé fordulnak és a kövér lány rászisszen:
- Húzz innen! - és folytatják a beszélgetést. Jíťa visszahátrál az előtérbe. Akkor megjelenik vagy három ember, Jíťa pedig gyorsan, hogy azoknak megszólítani se maradjon idejük, fogja a másik szoba kilincsét, és a hálószobában találja magát. Jíťa felsóhajt és leül az ágyra. Sokáig mozdulatlanul ül, de aztán elkezd körülnézni, egy kicsit félve. A szobában sötét van.
Egy pillanat múlva Jituška feláll, mert Bára mégis csak megígérte, úgyhogy emlékeztetnie kell rá, és visszamegy a nappaliba. A folyosón ül és bóbiskol valaki. Jíťa kikerüli.
Bára a sráccal félig ül, félig fekszik a kanapén és csókolóznak. Jíťa megint boldogtalan képet vág. Közel áll hozzájuk, de Bára nem veszi észre.
Jíťa kinyújtja a karját, hogy megzavarja Bárát, de aztán vissza is húzza.
- Bára, - halkan. Újra felsóhajt.
A mellette lévő fotelból épp feláll egy lány és táncolni kezd. Jíťa a fotelba roskad, összegömbölyödik és figyeli a táncolókat. Leragadnak a szemei, de abban a pillanatban megint megjelenik az a fiú, aki korábban italt kínált neki, leül a földre, hogy lássa az arcát és rámosolyog.
Aztán megsimogatja az arcát. Jíťa hátrahúzódik a fotelban, hogy minél távolabb legyen tőle.
- De kislány, - a fiúból árad az alkoholszag és Jituška fél tőle, előrefelé tapogatózik, ahol Bárát sejti, és amikor kitapintja, mármint csak a lábát, megrángatja. Bára felemelkedik.
- Mi van már megint?
- El akarok menni. Megígérted.
- Jituna, hagyj egy kicsit békén. Ülj le valahova és csak üljél. Vagy menj haza egyedül, ha szeretnél. Jó?
Aztán meglátja azt a fiút, aki még mindig ott ül Jíťa foteljánál.
- Figyu, Milan, hagyd békén…, - és a srác valóban feláll és elmegy. – Na látod, - mondja Bára bíztatóan és hozzáteszi: - Hiszen mindjárt megyünk.
És Jíťa már reménykedni kezd.
De aztán Bára megint visszafordul Viktorhoz.
Jíťa feláll a fotelból és kimegy a nappaliból. Kicsit sír, de csak halkan.
Megint be szeretne menni a hálószobába, de amikor benyit, valamilyen hangokat hall. Visszacsukja az ajtót.
A folyosón áll és bámulja azt a csomó cipőt. Meglátja közöttük Bára táskáját. Lehajol érte és kiveszi belőle a kulcsokat. A kulcsokkal a kezében átlépked a cipőkön és kinyitja a bejárati ajtót. De aztán megtorpan, keze a kilincsen és egy pillanat múlva már vissza is megy, visszateszi a kulcsokat a táskába és leül a cipők közé. Összekuporodik, fejét a térdére támasztja és becsukja a szemét. De nem alszik el. Ahhoz túlságosan fél.
És hogy hogyan végződik? Bára valójában nem fekszik le Viktorral, de nincs messze tőle. Valamikor éjjel kettő körül észbe kap, részben azért is, mert Viktor eléggé unszolja és neki egyelőre nem nagyon akarózik, és a folyosón megtalálja az alvó Jíťát, és már rettenetesen fél, természetesen rájön, hogy túlzásba esett, és sietnek haza és már nincs olyan meleg, rajtuk meg csak póló van.
Otthon pedig természetesen ott van Magda, és amikor megjönnek, hisztérikus, mert rettenetesen félt, szerencsére csak most ért haza, így nem volt ideje felverni a fél várost és a rendőrséget, Bárát háromszor felpofozza, de alaposan, és Jituška sír, fuldoklik a könnyeitől, mert félt, és Bára is sírva fakad, sajnálja az egészet, végül Magda is sírva fakad, habár inkább a megkönnyebbüléstől, és mennek aludni.
Bára büntetésből szobafogságot kap stb.
Hülyén érzi magát. Nem szeretné, ha Jíťa újra kiáltozva ébredne, és hülye kis libának érzi magát, hogy ezt tette vele.
Fordította: J. Hahn Zsuzsanna
A könyv ismertetőjét (amely magyarul még nem jelent meg egészében) Kritikák, esszék, tanulmányok rovatunkban olvashatják.
