Interjú Nikolaj Ivanov bolgár zenésszel
Abból, amit az interneten rólad találni, látszik, hogy érdekes személyiség vagy. Olyan ember, aki több szenvedélynek hódol egyszerre. Honnan ennyi művészet, mi a forrás?
Alapvetően azt gondolom, hogy egy olyan korban élünk, amikor a művészet fordulóponton van. Olyasmi, mint a reneszánsz, de visszafelé haladva. Mélyen meg vagyok győződve arról, hogy ma lehetetlen csak egy művészi nyelven kifejezni a saját üzeneteinket és ezért – annak ellenére, hogy rengeteg fáradozással jár – zenélek, rendszeresen koncertezem, filmekben működöm közre és kihasználom a vizuális nyelv adta összes területet, mint a kép, a monumentális művek és a performance.
Ha jól tudom Németországban is dolgozol. Hogy kerültél oda és mik a közös jövőbeli terveitek?
Fél éve Berlinben élek – ez Európa új kulturális fővárosa – és próbálok fejlődni. Egy művész számára a mi időnkben ez elkerülhetetlenül fontos. Szerintem a bolgárokat rendszeresen „kiküldetésbe” kellene küldeni, hogy fejlődjenek.
Megtudtam, hogy nem először látogatsz el Magyarországra. Melyik magyar, illetve Magyarországon élő bolgár színészekkel és zenészekkel dolgoztál? Mesélj nekünk kicsit többet.
Van valamilyen „karmikusság” a Magyarországgal való kapcsolatomban. Biztos „véletlenül” jöttem ide 1993-ban, és azóta számtalan helyen és emberrel léptem fel. Zenéltem már több híres magyar zenésszel, mint például Bacsó Kristóf, Borbély Mihály, Tóth Viktor (szaxofon), Lantos Zoltán (hegedű), Horváth Kornél, Major Balázs (ütőhangszerek), Lattmann Béla, Szanday Mátyás (nagybőgő), Szabó Sándor (gitár) stb. Hosszú távú szakmai kapcsolatom van Emil Biljarszkival és Hadzsikosztova Gabriellával, ötször léptem fel a Szigeten és más nagyobb fesztiválokon.
Hogy tartjátok a magyar frontot? Esetleg új ötletek?
Öt éve rendszeresen dolgozom a Malko Teatroval és főként azon munkálkodunk, hogy új ötleteket valósítsunk meg mint formáció. Valami egészen minőségi jön létre szerintem, és a közönség szerint is.
Hogy fogadják a bolgár zenét külföldön? És téged, mint annak képviselőjét?
A világ globális is, és hatalmas is. Elmondhatom ezt, mint olyan ember, aki majdnem az összes kontinensen zenélt már! Az emberek azt várják, hogy megtalálják a gyökereidet abban, amit csinálsz. A bolgár folklór egyedi és az én „új” etno zeném feltölti őket jó rezgésekkel. Amúgy bolgárnak lenni ebben a globalizált világban nehéz, sok helyen az emberek egyáltalán nem tudják, hol van ez a hely, máshol a negatív kép él… És bátran kijelenthetem, hogy ebben a tekintetben én is Bulgária egyik „nagykövete” vagyok. Az én top listámon Petar Danov a leghíresebb bolgár. Sok olyan név pedig, ami nekünk bolgár szimbólum, külföldön nem ilyen hírnévnek örvend.
Mi olyat találtál Afrikában, amit máshol nem lehet? Megtaláltad azt, amit kerestél, vagy valami teljesen mást sikerült? Egyáltalán hogy jutottál oda?
Én egy örök utazó vagyok, és gyakran indulok el kockázatos expedícióra előkészület nélkül – így mentem el a dogonokhoz is. Ez egy rendkívüli hely, Mali szívében. Azóta már van dogon nevem és elfogadásnak örvendek a dogonok közt. A nevem Amma Dommo. A dogon földről szóló filmünk pedig a szófiai filmfesztiválon, idén március 31-én kerül vetítésre.
Miért rejlik ilyen sok lehetőség a népzenében?
Mert a folklór hordozza az ősidők energiáját, vitális és mindent elsöprő energia van benne!
Hány hangszeren játszol? Melyiket használod közülük ritkábban és miért?
Zenélek húrosokon, gitáron, tamburán, indiai szitáron és százon, billentyűs hangszereken, zongorán és szintetizátoron, mivel sokat dolgozom az elektronikus hanggal, furulyákon: dudukon, furulyán, kétlyukú furulyán, indiai bambusz furulyákon, skót dudán, mindenféle kütyükön és a különböző hagyományoktól inspirálódva használom a vokált is. Ritkán zenélek például a fa klarinétomon. Nem elég nekem ez az élet mindenre.
Hallottam, hogy volt kiállításod a Montmartre-on. Mennyi ideig és mit mutattál be az embereknek?
Két kiállításom volt a Montmartre-on, Olga Provosttal közösen. Az absztraktabb képeimet mutattam be, tele szakrális jelekkel. Próbálok saját „arculatot” kialakítani, mint vizuális művész. A képeim technikája leginkább bonyolult, sokrétű és nagyon individuális.
Mesélj nekünk az OM Art Formationról. Milyen formáció ez és hogy kezdődött mindez? Mi a végső cél?
1991-ben alapítottam meg az OM-ot – és azóta mindenki ezzel az együttessel azonosít –, amely magányos maradt a bolgár zenei tájképen. Ez egy olyan elgondolás, amely a tökéletes szintézisre törekszik a zenében, és abszolút egyvelege mindennek, egyfajta „cross culture”.
Az interjút készítette és fordította: Nicseva Sztefka