A Russian Tea Roomban
Nem furcsa, hogy New Yorkban több mint kétszázezer lengyel él, de egész Manhattanben nincs egyetlen rendes lengyel étterem sem? Persze East Village-ben, a Második sugárúton, a Hetedik és a Tizennegyedik utca között van két kiskocsma, a Tereska és a Jolanta, de igazán elegáns hely egy sincs. Greenpointban sem jobb a helyzet. Rendben, van ott egy tucat lengyel coffee shop, ahol lengyel pirogot, tócsnit és nudlit árulnak, de egyedül a „Polonez” alkalmas rá, hogy lagzit vagy névnapi ünnepséget tartsunk benne. Orosz helyek persze vannak. És most nem is Brighton Beachről beszélek, más néven Kis Odesszáról, ahol egymást érik az olyan éttermek, mint a Moszkva Delikát, a Tatyjana, a Ruszlán és Ludmilla vagy a kiváló National.
Hanem Manhattanről. Először is, itt van a luxuskivitelű Russian Samovar, az Ötvenkettedik utcában, nem messze a Broadwaytől, a fő tulajdonosa Barisnyikov. Joszif Brodszkijnak is volt benne tíz százalék részesedése. Költő, Nobel-díjas, és résztulajdonos egy bárban. Lengyelországban Miłoszt valami hasonlóért darabokra tépnék. Egy kicsit feljebb, az Ötvennegyedik utcán található az Uncle Vanya, egy kicsit lejjebb pedig a pokolian drága Firebird, ahova a pletykák szerint az Ermitázsból kölcsönzik a képeket. És persze a Russian Tea Room az Ötvennegyedik utcában, New York szívében, a Carnegie Hallnál. Igazából a Russian Tea Room nem is annyira orosz, amennyire a neve sugallja. Mindenesetre a nyolcvanas években itt volt a show-biznisz legbefolyásosabb alakjainak találkozóhelye, olyan hatalmas ügynököké, mint Robert Lantz vagy Sam Cohn, producereké, színészeké, forgatókönyvíróké és rendezőké. Az asztalok állandóan foglaltak, kevés a beeső vendég. Itt dőlt el az úgynevezett power lunchokon, ki és mennyiért fog vagy éppen nem fog játszani a Broadwayn, egy filmben stb. Állítólag egyszer Miloš Forman elnézte a naptárat, és a Veszedelmes viszonyok producereival megbeszélt találkára egy nappal később jött el. A filmet oda is adták másnak. Forman, mivel már mindent kitalált és előkészített, megcsinálta a Valmont-ot, csakhogy sztárok nélkül, és nem is aratott túl nagy sikert.
A bejáratban, rögtön az ajtónál egy hatalmas, élethű, kitömött jegesmedve áll – utána arany- és lila színű asztalok és a bokszok következnek.
Jerzy természetesen törzsvendég volt itt, meghajlásokat és mosolyokat küldött minden irányba, Jody is ismert pár embert. A Fontos Ember a Filmakadémiáról természetesen késett, ezért addig is fehérbort iszogattak, Jody pedig tett még egy próbát:
– Jerzy, gyáva vagy, igazán gyáva, már régóta sejtettem, de most már biztos vagyok benne. Bátornak tetteted magad, de gyáva vagy. Szánalmas.
– Drágám, jogomban áll olyannak lenni, amilyen csak lenni akarok, te pedig jól tudod, hogy butaságokat beszélsz.
– Ne viselkedj úgy, mint egy kis szaros, próbálj meg komoly lenni legalább egy pillanatra. Tudom, hogy reszketsz a félelemtől már a gyerek gondolatától, már a felelősség árnyékától is. De nincs itt semmiféle felelősség, ismétlem, én soha semmit senkinek…
– Túl hideg ez a bor, nagyon jó, de túl hideg.
– Te nem érzed, hogy talán ez az utolsó lehetőséged a megváltásra? A gyermekben van valami mágikus. Te magad is egy mesebeli gyermek vagy, démonok, vámpírok, gonosz erők rontottak rád, de túlélted.
– 1939-ben, Łódźban, az utolsó családi összejövetelen hatvan Lewinkopf és Weinreich volt. Zsivaj volt, ének, tánc, anyám zongorázott, több mint húsz fiú volt és tizenöt lány, mindnek volt anyja, és mind azt kívánta, hogy mind olyan boldogok legyenek, amennyire azt csak az anyák kívánják. De nem lett belőle semmi. Nincsenek Lewinkopfok, se Weinreichek, se anyák, se apák, se gyerekek.
– De te túlélted és itt vagy.
– Remélem, hogy megbocsátják nekem. – Jerzy rendelt még két pohár bort.
– És nem gondolod, hogy talán most mind rád figyelnek, azt várják, hogyan döntesz, hogy mit fogsz tenni… hogy adtak neked egy esélyt?
– Nem – rázta meg a fejét. – Nem. Senki sem figyel rám. Nincs semmi a hamun kívül, sőt már hamu sincs. Ez a zaj van, a nevetés, a villák csörömpölése, a pukkanó dugók hangja. Ha vannak valahol, akkor most irigykednek rám. És van is joguk rá.
Daniel, egy fiatal újságíró, aki épp akkor lépett be a Russian Tea Roomba, tűnődve nézett körbe, hogy kihez lehetne odaülni. Úgy tűnt, nincs szerencséje: senki sem viszonozta a mosolyait. Egyszerre csak felcsillant a szeme.
– Oh, shit! – Jody hátat fordított neki, és eltakarta az arcát, de egy másodperccel később, mint kellett volna.
– Szia, Jody. – Lehajolt és megpuszilta. – Bocsánat, csak egy pillanatra. Istenem! – Egész jól adta elő, hogy meglepődött Jerzy láttán. – Maga tényleg létezik! Hisz ön egy irodalmi hős! Egy nagy regény hőse. A huszadik század Háború és béké-je!
Danielnek hosszú, fekete, szorosan hátrafésült haja volt, sovány és gondosan borotvált arca, a mosolya pedig olyan bizalomgerjesztő, mint egy kormányzójelöltnek. Erősen megszorította Jerzy kezét, aki megkönnyebbülten és egész barátságosan rámosolygott, mert így legalább a gyerek témáját lezártnak tudhatta.
– Éppen ez az, amiről a parkban beszéltem – nézett rá komoran Jody. – Daniel az én jövőm, nélküled, fuck. – Összeszorította a száját.
– Miről van szó? – kérdezte Daniel, de nem nézett rá.
– Semmiről – vonta meg a vállát Jody, és egy húzásra kiitta a poharát. – Semmiről, ami téged érdekelhetne.
Daniel nem bírta levenni a szemét Jerzyről, elragadtatva nézte.
– Maga megszökött a kommunista Lengyelországból, négy ajánlólevelet hamisított négy professzor nevében, ciánkapszulát tartott a nyelve alatt arra az esetre, ha lebukna… Maga elhatározta, élve vagy halva, de elhagyja a kommunista Lengyelországot… Maga az én hősöm!
Ebben a pillanatban a Russian Tea Roomba belépett J. B. Jóképű, kicsit őszülő férfi, drága öltönyben, alatta kigombolt fehér ing és kaliforniai napbarnítottság – lehet, hogy hetven-, lehet, hogy negyvenéves, a kaliforniai gazdagoknál sosem lehet biztosan tudni.
Jerzy felugrott.
– Ciao, Jody, majd hívlak. Nagyon örültem, uram. Most mennem kell, randevúm van. A számlát ahhoz az asztalhoz kérem – vetette oda a pincérnek, és J. B. felé indult.
Természetesen egymás nyakába borultak, megdicsérték a másik zakóját és óráját, aztán leültek a lefoglalt asztalhoz. Daniel utánuk nézett, tekintetében már nem volt elragadtatás. A hangja rögtön tónust váltott, alig tett Jerzy pár lépést.
– A New York Times szégyentelenül nyalja a seggét, ő a „holokauszt-túlélő”. Először az a kibaszott Anne Frank, most meg ez a hollywoodi majom – sziszegte.
– Féltékeny vagy rá? – mosolygott Jody.
– Nem erről van szó. – Mérgesen nézte, ahogy Jerzy és J. B. viccelődnek a szolgálatkész étteremvezetővel. – Beszéltem Nancyvel. Megmutatta két levelét, amiket angolul írt, tele voltak rettenetes hibákkal. Régi levelek, amelyekben támogatást koldul.
– És akkor mi van? Hiszen emigráns.
– Csakhogy ez pár hónappal A festett madár megjelenése előtt volt. Névtelen hirdetéseket adott fel akkoriban, hogy „író tolmácsot keres”. Figyelsz rám? „Író tolmácsot keres” – ez állt a hirdetésben.
– Nancy gyűlöli őt – vonta meg a vállát Jody. – Megdugta és kidobta.
– Nem erről van szó – intette le Daniel. – Lehetetlen, hogy ő maga írta a könyveit angolul. És mondok még valamit. Nancy válaszolt a hirdetésre, találkoztak, és kapott tőle egy lengyel szöveget, próbafordításnak. Megcsinált harminc oldalt, elküldte, ő pedig sosem válaszolt… aztán meg felismerte a saját fordítását a könyvében.
– Butaság, most mennem kell. – Jody ismét egy húzásra felhajtotta a bort.
– Várj, hallgass végig! – fogta meg a kezét Daniel. – Ráadásul nem is fizetett a fordításért. Gondoltad volna, hogy szélhámos, aki másokkal íratja a műveit?
– Mit akarsz tulajdonképpen? Miért mondod mindezt nekem?
– Hogy mit akarok…? – Fennkölt arcot vágott. – Az igazságról van szó, ez az, amit akarok.
Jody őszintén elnevette magát.
– Mi olyan vicces? Amerikában vagyunk, persze, amit már szétbaszott Reagan, de az igazság attól még számít. Azt hiszem, te sokat tudsz róla, és tudod az igazságot. Az egészet, vagy talán csak egy részét, de elég nagy részét…
– Kopj le róla. Jerzy nagy író – állt fel Jody. – Örülök, hogy láttalak. – A kijárat felé indult. Egy pillanatra megállt, ahogy elhaladt Jerzy és J. B. asztala mellett, akik éppen rendeltek, aztán kiment.
– Egész jó – nézett J. B. utána. – Ismered? Persze, te itt mindenkit ismersz. Figyelj, hogy őszinte legyek, a nyugati parton azt gondoltuk… – egy pillanatra elhallgatott, mert a pincérek meghozták a salátát és a rákot, majd rögtön utána megjött a hely specialitása, a Chicken Kiev is – …hogy őszinte legyek, azt gondoltuk, hogy egy nagy szar vagy.
– Köszönöm az őszinteséget.
– Viszont az a szép kis film, amelyiknek te írtad a forgatókönyvét, na… mi is a címe? Mindegy, nem fontos.
– Being there volt a címe.
– Lehet. Jó munka volt, fillérekbe került, és bekerült a húsz legtöbbet hozó film közé. Jelölést érdemeltél volna érte. Elbasztuk… De mi, ha hibázunk, szeretjük helyrehozni a dolgokat.
– Ez valami új. Erről még nem hallottam.
Megjelent a pincér.
– Az uraknak fehér- vagy vörösbort hozhatok?
– Mindegy, egy vaknak lesz – mormolta Jerzy.
J. B.-nek tetszett a tréfa, nevetve rendelt egy 1974-es chablis-t.
– Figyelj. Azt akarjuk, hogy az idei Oscar-gálán te legyél az egyik műsorvezető, szóval, hogy te add át a díjakat, ráadásul két kategóriában is. A legjobb eredeti forgatókönyv és a legjobb adaptáció. Te, egy LA-ben szinte ismeretlen keleti parti író… felfogod, te majom? Szóhoz sem jutsz, mi?
– Egy pillanat. Innom kell.
– Haha! Hatszázmillió ember fog rád figyelni, majom, az egész világról! Nem fogod magad összeszarni a félelemtől?
– Most vagy később? Valami szöveget is írnom kell?
– Mi az, ember, szórakozol? Nálad jobbak írják azokat, és már minden rég kész van. Csak el kell olvasnod pár szót a képernyőről, olvasni talán tudsz, nem? Nem viccelek, a kibaszott sztárok fele analfabéta. Ezért vannak gondjaik a párbeszédek betanulásával… Állandóan hordod a szemüveget, vagy csak olvasáshoz?
– Csak olvasáshoz.
– Akkor nem lesz annyira nehéz. Csak egy mondatot kell felolvasnod, aztán egymás után felsorolni a díjazottakat. Mondd utánam: „Kezdetben volt az ige.”
– Kezdetben volt az ige?
– Egész jó volt. Te vagy az, aki megjárta Auschwitzot?
– Nem.
– Akkor mi ez? – A Jerzy csuklóján lévő számsorra mutat.
– Ez az aktatáskám kódja. Valami nem stimmel velem, mostanában cserbenhagy az emlékezetem.
– Mondd: „ige”.
– Ige.
– Ige. Figyelj, Jerzy, tetszik nekem az akcentusod. De arról van szó, hogy hatszázmillió ember megértsen. Oké, háromszázmilliót leszarhatsz, azok debilek. De a másik háromszáznak értenie kell, miről van szó. Mondd utánam: ige.
– Ige.
– Nem – rázta meg a fejét J. B. – Ige, mother fucker. Ige! – Kezdett elege lenni. – Oké, majd ott még dolgozunk rajta. De ha elejted a szobrot, saját kezűleg heréllek ki. Először lesz egy szignál. Ismered? Minden idióta ismeri.
Elkezdi dúdolni. Mi azonban a szignál helyett távoli harangzúgást hallunk.
Fordította: Tempfli Péter
A könyv az Európa kiadó gondozásában jelent meg 2012-ben.
Janusz Głowacki a Varsói Egyetem lengyel filológia szakán végzett. 1964-től a „Kultúra” (Kultura) munkatársa, ahol elbeszéléseire és publikációira hamar felfigyelnek, az írásokat a Wirówka nonsensu, 1968 (A nonszensz centrifugája) és a Nowy taniec la-ba-da, 1970, (La-ba-da, az új tánc) című kötetekben adták ki összegyűjtve. Színpadi szerzőként pályafutását a 60’-as, ’70-es években kezdte. Ebben az időszakban készül Wajda Légyfogó című filmje Głowacki azonos című műve alapján. Az igazi sikert Marek Piwowski Rejs (Hajókirándulás) című, a rendezővel és Jerzy Karaszkiewicz-csel közösen írt forgatókönyve hozta meg számára, melyet sokan minden idők legjobb vígjátékának tartanak. A Kultúra című lapban 1981-ig, a hadiállapot bevezetéséig rendszeresen jelentek meg publikációi, majd - sok más pályatársához hasonlóan - Głowacki is úgy dönt, hogy külföldön folytatja tovább. Az Egyesült Államokban telepedett le, itt teljesedett ki, mint drámaíró. Svábbogárvadászat című művével vívja ki az amerikai színházkritikusok figyelmét, melyet először 1986-ban állítottak színpadra, majd hatalmas sikert arat Antigoné New Yorkban. (Antygona w Nowym Jorku) című drámája is, melyet 1992-ben mutattak be, s később az Amerikai Egyesült Államok, valamint Európa számos színpadán lelkes fogadtatásban részesült. Janusz Głowacki 1983-tól él New Yorkban.2005-ben Waldemar Dąbrowski A kultúra szolgálatában - Gloria Artis arany érdemrenddel tüntette ki. Műveit angol, kínai, cseh, észt, francia, spanyol, koreai, német, orosz, szerb, szlovák és magyar nyelvekre is lefordították. A Lengyel Írószövetség tagja.Magyarországon több színház is színpadra állította műveit: 1989-ben a Szegedi Nemzeti Színházban Jordán Tamás rendezte meg Svábbogárvadászat című darabját. Antigoné New Yorkban című drámáját 2002-ben a Zsámbéki Színházi és Művészeti Bázis mutatta be Árkosi Árpád rendezésében. Negyedik nővér című művét 2004-ben a Radnóti Színház tűzte műsorára, majd egy évvel később a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház is színpadra állította a darabot.A szerző legutóbbi könyve Good night, Jerzy címmel 2012-ben jelent meg az Európa Kiadónál. Głowacki 2012-ben a XIX. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál vendége volt.
Forrás: Lengyel Intézet
