Deby el volt ragadtatva Moszkvától is, a borscstól is, meg azoktól az oroszoktól is, akikkel kapcsolatba került. A szovjet országban tetszett neki minden, kivéve a nők helyzete. A véleményét arra alapozta, hogy Olja ebédet főzött, mosogatott, foglalkozott a kamasz fiával, Ilja pedig nem segített neki benne semmit. Amikor értetlenségét igyekezett kifejteni ezzel kapcsolatban, Olga egészen egyszerűen nem értette, mit akar.
Utolsó Moszkvában töltött napján Deby eljutott Szanya lakására is. A látogatást nem tervezték, de úgy adódott, hogy miközben a Kitajgorodban mászkáltak, Debynek sürgősen vécére kellett mennie. A legközelebbi vécét Szanyánál találhatták. Nem volt otthon sem Szanya anyja, sem a mostohaapja. Deby ledobta nercbundáját Nyuta karosszékébe, és a társbérleti közös folyosón elindult a közös vécébe, és miután elvégezte a dolgát, még belesett a közös konyhába is.
Texas szülöttét még egy megrázkódtatás érte: eddig sem szimpatizált a kommunizmussal, de a huszonnyolc lakóra jutó egyetlen vécé nem keltett benne nagyobb szimpátiát e társadalmi berendezkedés iránt. A következő mély benyomás akkor érte, amikor leült Anna Alekszandrovna karosszékébe, és körbenézett a szobában: egy régi zongora, egy lábakon álló komód, amelyet virágok és madarak díszítettek, könyvespolcok, zsúfolásig pakolva három nyelven írott könyvekkel, kották, képek, kékes fénnyel csillogó, fényűző csillár… Deby fejében nehezen fértek össze ezek az összeegyeztethetetlen dolgok: a társbérlet nyomorúsága és Szanya szobájának fényűzése.
– Melegedj meg. Kérsz teát? Teszek fel valami zenét…
– Nem játszanál inkább te magad?
Azzal lehúzta a fejéről idétlen piros sapkáját – vörös ír haja száraz zizegéssel válaszolt.
Szanya leült a forgószékre. Kicsit gondolkodott, aztán játszani kezdte a D-dúr prelúdiumot.
Deby falusiasan összefonta karját a hasán, és elemezni kezdte a helyzetet. Egyáltalán nem volt olyan kis ostoba, mint amilyennek mutatta magát Szanya előtt. Ez az orosz fiú – valamivel túl a harmincon, vagyis csak három évvel volt fiatalabb – nagyon tetszett a lánynak.
Fiatalabb volt, műveltebb is, és nyilvánvalóan egy olyan előkelőbb fajtához tartozott, amelyhez Debynek soha semmi köze sem volt. Amikorra Szanya befejezte a játékot, Deby döntött: ha már úgy adódott, hogy kapott egy ilyen furcsa és ostoba ajánlatot, akkor az nyilván nem véletlen, akkor ő bizony hozzámegy ehhez a sráchoz – igaziból Szanyának meg sem fordult a fejében, hogy a dolog ilyen veszélyes fordulatot vett.
Fordította: Goretity József
A könyv a Magvető kiadó gondozásában jelent meg 2012-ben.
www.magveto.hu
Ljudmila Ulickaja 1943-ban született a baskíriai Davlekanovoban. Moszkvában nőtt fel, ott végezte tanulmányait, és jelenleg is ott él.
Édesanyja biokémikus volt, innen a természettudományok iránti érdeklődése. Diplomája megszerzése után a Moszkvai Genetikai Intézet kutatójaként dolgozott. Miután 1970-ben elbocsátották nem dolgozott genetikusként kilenc éven át, és ez idő alatt szakmája annyit fejlődött, hogy később nem is tért vissza a tudományos pályájához. Természettudományos szemlélete azonban regényeiben is tetten érhető (a Kukockij eseteit kilenc éven át írta, ebben a regényében kifejezetten genetikus múltjára épít).
Nem sokkal a peresztrojka előtt (1979 és 1982 között) a moszkvai Zsidó Színház irodalmi titkáraként tevékenykedett, írt verseket, forgatókönyveket, rádiójátékokat, elbeszélő prózát, színdarabokat (ezeket ma is több helyütt játsszák Oroszországban, valamint Németországban). Első elbeszéléskötete 1983-ban jelent meg. Írásait az oroszországi folyóiratok rendre visszautasították, és hamarabb publikált külföldön, mint szülőhazájában. Átütő sikert az 1995-ben, Franciaországban megjelent kisregény, a Szonyecska hozott, amelyért Ulickaja Medici-díjat kapott 1996-ban. (Ezt a kötetét azóta közel harminc országban adták ki.)
A magyar olvasók elsőként a Médea és gyermekei, valamint a Kukockij esetei című regényeit vehették kézbe. 2004 őszén az Életművésznők című regénye megjelenése és az Embertan és irodalom: elbeszélésbe oltott gének Ljudmila Ulickaja regényeiben elnevezésű pécsi konferencia hozta Magyarországra. 2009-ben a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál díszvendégeként újra Budapestre érkezik. Számos irodalmi díjat és elismerést kapott, Oroszországban és a világ más részein egyaránt. A Daniel Stein, tolmács című regénye 2007-ben, Oroszországban elnyerte a Nagy Könyv nemzeti irodalmi díjat.
(Forrás: ulickaja.hu | Copyright: Magvető Kiadó)
Ljudmila Ulickaja magyarul megjelent könyvei:
Médea és gyermekei, Magvető Kiadó, 2003
Életművésznők, Magvető Kiadó, 2004
Vidám temetés, Magvető Kiadó, 2005
Szonyecska, Magvető Kiadó, 2006
Odaadó hívetek, Surik, Magvető Kiadó, 2008
Kukockij esetei, Magvető Kiadó, 2008 (2. kiad.)
Daniel Stein, tolmács, Magvető Kiadó, 2009
Történetek állatokról és emberekről, Magvető Kiadó, 2009
Elsők és utolsók - Válogatott elbeszélések,Magvető Kiadó, 2010
Imágó, Magvető, 2011
Történetek gyerekekről és felnőttekről, Magvető Kiadó, 2012
A mi Urunk népe – Elbeszélések, Magvető Kiadó, 2012
