Virók Eszter Tünde, a Keleti István Alapfokú Művészeti Iskola és Művészeti Szakgimnázium végzős hallgatója rendezte meg Stanisław Igancy Witkiewicz talán leghíresebb regényét, Az ősz búcsúját. A háború utáni kilátástalanság okozta szellemi zűrzavarral és metafizikai szenvedéssel átszőtt regényt bábokkal álmodta meg a fiatal színészhallgató. Ennek az előadásnak az elkészítése sok nehézséget rejtett magában, de azt gondolom, egy olyan mű született belőle, amire mindenképp érdemes figyelmet fordítani. Az előadás születéséről, Lengyelországról és a bábrendezésről beszélgettünk. Az ősz búcsúja legközelebb március 26-án lesz látható a Manyiban.
Márciusban lesz látható a következő Az ősz búcsúja előadás. Mesélnél róla, hogy mikor és milyen felindulásból született ez a darab? Miért pont Witkiewiczre esett a választásod?
Még régebben, középiskolás koromban olvastam ezt a regényt, és emlékeztem, mennyi értékes filozófia, mennyi emberi dolog van benne, illetve, hogy alapvetően mennyire érdekesen dolgozza fel a háborús helyzetet. Azt, hogy ebbe valahol mindenki beleőrül, merthogy felfoghatatlan az a tény, hogy végéhez közeledik az eddig megszokott világ. Arra gondoltam szívesen foglalkoznék ezzel, azt viszont nem láttam előre, hogy ez ennyire nagy kihívás lesz.
Ha jól tudom, ennek a projektnek többek között célja az is, hogy megismertessétek, népszerűsítsétek a lengyel kultúrát a magyar közönséggel. Van valami kötődésed a lengyelekhez?
Mindkét ágról vannak lengyel felmenőim, akiken keresztül sajnos a lengyel kultúrát már nem kaptam meg, de maga a tudat, hogy vannak, sokat jelentett. Édesanyámnak van egy lengyel ismerőse, akivel nagyon jó barátságot ápolnak, és most nyáron amikor Varsóban voltam náluk laktam. Egyébként a férje szereti a filmezést, és középiskolás korában megrendezte az egyik barátjával a Susztereket (Witkacy egyik drámája, Lengyelországban középiskolában kötelező), így érdekes volt velük beszélgetni, hiszen egy elmélyültebb tudásuk van Witkacyról. Nagyon szeretem Lengyelországot, egyértelműen nagyon jó élményeim vannak onnan. Amikor az iskolánk megnyert egy Erasmus pályázatot, akkor három hetet tölthettünk Krakkóban, ami nagyon értékes volt, mert ott láttam meg tényleg azt, hogy milyen hatások érték Witkiewiczet, amikor annyi idős volt, mint mi (Krakkóban tanult a Képzőművészeti Egyetemen). Voltunk például obwarzanek készítő workshopon, ami fontos, mert Az Ősz búcsújában is van egy rész, ahol ezekkel az ételekkel táncolnak. Ezeket Bálint, a darab főszereplője készítette el, az ott szerzett tudásával. Ez az utazás biztos, hogy nagyszerű élmény volt a csapatunknak, hiszen így elmehettünk például közösen a Nemzeti Múzeumba élőben is megnézni Witkacy műveit. Azt hiszem, ez mindannyiunk részéről egy szerelem, egy elköteleződés és egy rajongás kezdete volt a lengyel kultúra iránt.
Ez a kérdés a hozzám hasonló laikusoknak szól. Mennyivel más a bábrendezés, mint mikor klasszikus színházi előadást hoz létre valaki? Milyen nehézségekbe ütköztetek – ha ütköztetek – amikor az előadás szövegén dolgoztatok?
Abba, hogy miben más bábszínházat rendezni, mint prózait, most nem fogok belekezdeni, részben azért, mert ez egy inkább technikai részletekre vonatkozó kérdés, másrészt azért, mert még kezdő vagyok ahhoz, hogy ezekről legyen jogom nyilatkozni. Azért szeretem a bábszínházat, azért szeretek bábbal dolgozni és azért is indultam el a színházi szférán belül ebbe az irányba, mert sokkal több lehetőséget látok benne. Egy mesterségesen létrehozott tárgy végtelen számú mozgásra, hatásra képes attól függően, hogy van kialakítva. Sok mindent meg tudnak csinálni a bábok, amiket mi nem, ami egy abszurd darabban kifejezetten izgalmas lehet.
Nagyon sokan dolgoztunk a darabon, három dramaturg készítette a szövegkönyvet. Az előadásba több ember abszurd látásmódját szerettem volna beletenni, hiszen az abszurd egy személyes asszociációkon alapuló műfaj, ami mindenkinek mást jelent, mindenki abszurdja más. Hogyha azt mondom (körbemutat a teremben) például Dorkának, hogy rendezzen meg egy abszurd egyfelvonásost, akkor teljesen máshogy csinálná meg, mint Zsolt vagy Erik vagy Réka vagy én, vagy maga Witkiewicz. Szerettem volna, ha többféle megközelítése jelen van a szövegnek, ez egyébként külön feladat is volt azoknak, akik a szövegkönyvön dolgoztak, hogy nyugodtan írjanak bele utasításokat, nyugodtan rendezzék egy picit. A többiek abszurd világát szerettem volna egyesíteni az enyémmel, így lett meg a szövegünk. Az ősz búcsúja, mint ahogy Witkacy drámái is inkább attól érdekesek, hogy a történések közben mit gondolnak és hogyan reagálnak a szereplők, ők hogyan élik meg az adott helyzetet, és a sokszor szélsőséges reakcióik milyen irányba viszik el a történetet. Ez az abszurd benne – hogy a szereplők hogyan alakítják cselekedeteikkel a világukat. Ennek a furcsasága kerül előtérbe Witkacynál.
És végezetül: tervezitek folytatni az elkezdett projektet? Tehát várható az, hogy esetleg más, itthon kevéssé ismert lengyel szerző művéből előadás születik?
Miután lezárult a pályázati időszak, nyárig még szeretném havi egyszer-kétszer játszani a darabot és több felolvasóestet tartani Witkacy műveiből. Ez a csapat sajnos utána szét fog széledni, más városokba, országokba tanulni. De majd meglátjuk mit hoz még az élet, szívesen foglalkoznék több Magyarországon kevésbé ismert szerzővel ennyire behatóan.
Gajdos Nárcisz
Az előadás a Wacław Felczak Alapítvány támogatásával készült
Fotó: Nadrai Zita
Az előadás helyszíne a Manyi Kulturális Műhely
Bővebb információ az előadás Facebook oldalán található.