A Söndörgő együttes 1995-ben alakult, mondhatni eleve elrendelt „családi vállalkozásként”: A zenekar öt tagjából hárman testvérek (Eredics Áron, Benjamin és Salamon), ők egészültek ki egy unokatstvérrel (Eredics Dávid) és egy gyermekkori jóbaráttal (Buzás Attila). A fiúkat a Vujicsics együtteshez is komoly családi szálak fűzik, az ott bőgőző és tarabukázó Eredics Kálmán a három fivér édesapja, a basszprímtamburás, harmonikás, énekes Eredics Gábor pedig a nagybátyjuk. Így aztán nem csoda, hogy nem csak a balkáni népzenére, hanem a tamburára is gyakorlatilag predesztinálva voltak. A Szigeten is szinte minden évben ott vannak, idén a Világfalu Színpadon teremtettek fergeteges hangulatot, táncoltatták a közönséget. Közben pedig legújabb, Tamburocketcímű lemezükkel turnéznak, amely néhány nap alatt a World Music Charts Europe, a világzene legmérvadóbb szakmai ranglistájának negyedik helyéig jutott. A koncert előtt Eredics Áronnal beszélgettünk.
Hányadik alkalommal léptek fel a Szigeten?
Eredics Áron: 1996-ben koncerteztünk itt először, de arra már nem emlékszem, hogy melyik színpadon. Ami most rémlik, az a Banán Klub Színpad – akkor még volt ilyen. (A Banán Klub a kilencvenes években rendkívül népszerű ifjúsági klub volt a Csillaghegyi Közösségi Házban. – a szerk.) Nem nagyon volt azóta olyan év, hogy ne léptünk volna fel valamilyen formában.
Ezt kifejtenéd kicsit bővebben?
E.Á.: Azért fogalmaztam úgy, hogy valamilyen formában, mert mindig mondogatjuk, hogy lassan húsz éves a zenekar – ez egyébként sok helyen tévesen szerepel, mert nem idén, hanem jövőre leszünk húsz évesek –, amelyben most a két öcsém is játszik, de Salamon például most lett huszonöt éves, szóval ő például nyilván nincs benne a kezdetektől, de voltak akkor más tagok. Dávid, Attila és én vagyunk már csak az alapítók közül. A régiek közül sokan más utat választottak, de ez a jelenlegi formáció is már tíz éves. A Söndörgő név viszont a kezdet kezdetétől megvan, ezért számoljuk úgy, hogy mindjárt húsz éve. És ezzel a formációval ez a mostani már a harmadik lemezünk, összesen egyébként öt van. Úgyhogy, van egy kis kamu ebben a húszéves dologban, ha szigorúan vesszük, akkor olyan tizennégy, de hát jövőre így is, úgy is jubilálunk, húsz vagy tizenöt, az már mindegy.