A lengyel tényirodalom rendkívüli tematikai sokszínűségéből is kiemelkedik az Így etesd a diktátorod című kötet, amelyből öt hírhedt diktátor – Szaddám Huszein, Fidel Castro, Pol Pot, Idi Amin és Enver Hoxha – uralkodását ismerhetjük meg – a kosztjukat készítő szakácsaik elbeszélésében! A 27. Nemzetközi Budapesti Könyvfesztivál PesText programjainak keretében fővárosunkban járt Witold Szabłowskit azonban nemcsak erről a magyarul frissen tálalt kötetéről kérdeztük, hanem már a következőről, az Oroszország a konyha felől nézve címűről is, amiben Sztálin és Gorbacsov séfjei mesélnek a szovjet világ ízleléséről, és a birodalomépítő Vlagyimir Putyin szakács nagyapja is feltűnik a receptek között… A Népszavában megjelent interjúból hozunk egy kis ízelítőt, a teljes szöveg itt olvasható.
Ahogy a könyvének bevezetőjében (előételében) kitér rá, Kerekes Péter szlovákiai magyar rendező Gulyáságyú című filmje inspirálta a diktátorszakácsok főztje és történetei felé. De hogy jött mindez létre a gyakorlatban? Hogyan képzeljük el egy-egy ilyen út megszervezését, hogy lehet rábukkanni a diktátorok szakácsaira? Van-e a riporternek ilyenkor bármiféle szponzora, vagy saját kontójára vág bele a munkába?
Egész egyszerűen az ezt megelőző kötetem, a Sprawiedliwi zdrajcy. Sąsiedzi z Wołynia (Igazságos árulók. A volhíniai szomszédok) lett a szponzorom, amelyet a volhíniai vérengzésről írtam (Az Ukrán Felkelő Hadsereg [UPA] emberei több száz lengyel családot öltek meg volhíniai és kelet-galíciai falvakban 1943 és 1945 között – A szerk.) egy, a lengyelek számára fontos pillanatban. Hála istennek nagyon magas példányszámban kelt el ez a könyv, és a befolyt összeget be tudtam fektetni ezekbe az utazásokba, ami persze azt is jelentette, hogy nem költöztem mondjuk jobb lakásba, vagy nem vettem új kocsit, ugyanazzal a tragaccsal járok. Aztán végiggondoltam, hogy melyik szakáccsal kezdjem, és Enver Hoxha emberéhez indultam először, mivel Albánia volt a legközelebb, és ki akartam deríteni, milyen veszélyeket rejt magában egy ilyen út, mi az, ami balul sülhet el. Fontos volt, hogy közel legyen, és könnyen haza tudjak jönni, tökéletesíthessem a tervet, mert tudtam, hogy ha elmegyek Kubába, Ugandába vagy Kambodzsába, azok egyszeri utak lesznek. Pár albán ismerősöm hallott valamit arról, hogy itt meg ott él valahol Enver Hoxha egykori szakácsa, úgyhogy nagy naivan neki is vágtam az útnak, mivel azt hittem, hogy Albánia olyan kicsi, hogy mindenki ismer mindenkit, elvisznek a szakácshoz, beszélgetünk, és kész is. De nem így történt.
Hosszasan kerestük a szakácsot, ami jó lecke is volt, mert rájöttem, hogy nem indulhatok el úgy, hogy nincs meg a szakács, és nem tudja, hogy jövök. Illetve Enver Hoxha szakácsa egyáltalán nem akart beszélni velem, úgyhogy aztán „csak úgy” elmentünk az éttermébe, rengeteg ételt-italt rendeltünk, a haverom bement a konyhára, és kihívta a szakácsot az asztalunkhoz azzal, hogy „itt egy lengyel barátom, aki szeretne beszélgetni”, ezt nem utasította vissza. És végül abba is beleegyezett, hogy interjút készítsek vele. (Az albán diktátor szakácsa volt az egyetlen, aki sem a nevét, sem az arcát nem adta a történetéhez – A szerk.) Mindent ennél a szakácsnál tanultam meg: hogyan tudok velük kapcsolódni, hogyan tudok a bizalmukba férkőzni.
Mi alapján választotta ki éppen ezeket a diktátorokat, akik közt vannak olyan mindenki számára ismert nevek, mint az iraki Szaddám Huszein, a kambodzsai Pol Pot vagy a kubai Fidel Castro, olyan, mint az albán Enver Hoxha, akit inkább Kelet-Európában ismernek, és olyan kevésbé ismert is, mint az ugandai Idi Amin?
Nagyon ambiciózus terveim voltak, amikor belekezdtem a könyv írásába, de ehhez az is hozzátartozik, hogy akkor már tudtam, Amerikában is ki akarják majd adni. Valami olyasmi járt a fejemben, hogy a XX–XXI. század egyfajta kulináris portréját fogom „megfesteni”. Ezért egyrészt olyan diktátorokat akartam választani, akiket mindenki ismer, másrészt az is fontos szempont volt, hogy olyan valakik legyenek, akik valóban „megtették a magukét” a történelemben.
Talán furcsán hat a kérdés, de van kedvenc diktátora?
Igen, van kedvencem: Fidel Castro. Méghozzá azért, mert az ő esetében, és elnézve a többieket, mindenek ellenére kész vagyok elhinni, hogy valóban jót akart. Ugyan kicsúszott a kezéből az irányítás, nem a tervek szerint alakultak a dolgok, de mégsem akarta például kiirtani az egész nemzetét, sem valamely más népet. Forradalmat akart csinálni, és egy brutális rendszert (Fulgencio Batista katonai diktatúráját – A szerk.) akart megdönteni. És ez egy olyan forradalom volt, amely után jobban éltek a kubaiak. Külső szemmel mindig Amerikához hasonlítjuk Kubát, hogy mennyivel rosszabb, de a kubaiak Batista rendszeréhez hasonlítva nézték a helyzetüket.
Witold Szabłwoskival Németh Orsolya beszélgetett. A teljes interjú a Népszava Nyitott Mondat melléklete 2022.október 21-i számában jelent meg, online itt olvasható.
Witold Szabłowski: Így etesd a diktátorod, Prae Kiadó, 2022., ford.: Petneki Noémi, 277 oldal, 3990 Ft
