Gyümölcsökről és zöldségekről
(részlet)
Nem volt egyszerű, és egyáltalán nem volt kellemes, jóval tovább tartott, mint ahogy feltételezted, mint ahogy tervezted, hozzászoktál, hogy az életben mindent alaposan megtervezel, megszabsz, kipipálni a jegyzetfüzetben, ezt megoldottam, erre már nincs szükség, ezt holnap, ezt holnapután, ezt egy hét múlva, de ezúttal nem segített a tervezés, teljesen fölösleges és nevetséges előre kiszámolni a napokat, hónapokat, nem és nem sikerül, kimerültség, frusztráció, közömbösség, ösztönös mozdulatok, s mikor május végén hirtelen rosszullét miatt kirohantál az ülésteremből a franciákkal folytatottfontos reggeli megbeszélés közben, mikor a l’Idéal kisuvikszolt vécéjébe rókáztál, mégis felcsillant benned egy apró remény, hogy talán a hormonszint változása? hogy a testedben talán mégis növekszik valami?
Az újabb és újabb reggeli rosszullétek ezt erősítették, a digitális terhességi teszt és a Remi nevű nőgyógyász szintúgy, harmincöt évesen, két spontán vetélés és négy tubus folsav elfogyasztása után megint terhes vagy, de elégtételt sem éreztél, mikor ez biztos lett, nem beszélve az örömről, ahhoz túl fáradt voltál, a római akadémián elromlott a tűzriasztó, és te egyszerűen nem ülhettél fel a gépre, hogy személyesen intézkedj, negyvenhét telefonbeszélgetést kellett abszolválnod, a római takarítónőkkel, a római biztonsági szolgálattal, a római kongregációval, a római tűzoltókkal, amíg mindent megszerveztél és bebiztosítottál, hogy a felelőtlenséged miatt ne égjen le fél Róma a Vatikánnal együtt egyetlen éjszaka alatt, túl fáradt voltál, Milánóban épp elkezdődött a divathét, az összes lány a Cappalán futkos, modellválogatás, egyeztetések, és ki más csinálja, ha nem te, Virginia, aki a szünetekben átpúderezed az arcod, hogy ne derüljön ki, hogy azoknál a kifutón botladozó szánalmas és kiéheztetett lányoknál is sápadtabb vagy, egyszóval túlságos kimerült voltál, hogy ünnepelhess és a gyerekre gondolj.
Júniusban kicsit enyhült a feszültség, fegyverszünet, a munkahelyen szokatlan nyugalom honolt, az akadémián csodás módon semmi nem romlott el, és a franciák is csak őszre terveztek látogatást, ahogy ezt a főnök megkönnyebbülve közölte az értekezleten, reggelente már használható voltál, egyre ritkábbak voltak a rosszullétek, alig hánytál, már egy pohár dzsúszt is meg mertél inni, megenni egy brióst a kávéházban, sőt, időd is volt, hogy leülj és kapkodás nélkül megreggelizz, hogy munkából jövet megállj a piacon, a Santa Giulia téren, a Vanchiglia negyedben, ahol laksz, megállni a legszebb stand mellett, ahol minőségi a gyümölcs- és zöldségkínálat, ahol három árus állt mindig készenlétben, nyilván családtagok, egy folyton viccelődő férfi sörhassal, egy hadonászó alacsony szőke nő, és egy kicsit gömbölyded, kicsit lassúcska fiatal lány, de a gyümölcsökből mindig a legszebbeket válogatta ki, legalábbis úgy tűnt, hogy épp neked adja a legszebbeket, a zöldségekről nem is beszélve, legalább tízféle saláta, koktélparadicsom, a ciliegino vagy a datterino, de a nagyobbak is, a hatalmas cuore di blue, vagy a szicíliai camone vagy costoluto, bár hat euró volt kilója, de a te fizetésed mellett ebből nem kellett nagy ügyet csinálni, s ha már a folytonos stressz miatt egy harmadik vetélést is kockáztatsz, legalább a táplálkozásodra oda akarsz figyelni.
Azok a piaci árusok messziről köszöntek neked, rád mosolyogtak, jó vásárló, gondolták, aki mindig otthagy legalább húsz eurót, és nem méltatlankodik az árak miatt, nem kérdezi, hogy minőségi-e az áru, nem akarja megtapogatni az őszibarackot a hátuk mögött, olykor váltanak veled néhány szót az időjárásról, megdicsérik a kosztümöd, és elpanaszolják, hogy a postahivatalban két órát is várakozni kell, amíg sorra kerül az ember, micsoda szégyen, és ebből a kajszibarackból nem akar vinni? Piemontból hoztuk, chilometro zero, mi is csatlakoztunk a kezdeményezéshez.
Vitted haza a gyümölcsöt, teljesen telezabáltad magad, a korábbi rosszullétnek nyoma sem volt, de a melóban megint jött minden csőstül, s ráadásul pont a szabadság előtt, akkor is, ha te, Virginia az idén nem készültél a tengerhez, egyáltalán nem vonzott, hogy a strandon lógj, a medencék klóros vizétől szinte fóbiád volt, ráadásul július vége felé fájdalmat kezdtél érezni az alhas tájékán, többször hívtad Remit, hogy adjon tanácsot, de ő mindig csak Buscopant javasolt, és a rendszeres kivizsgálásokkor sem nyugtalankodott, minden rendben, de egy kicsit kímélje magát, vigyázni a hőséggel, nem cipelni nehéz szatyrokat, meg ilyenek, szóval, mindent csak mértékkel.
Így minden nap leballagsz gyümölcsért, zöldségért, s ezt úgymond beosztod a különböző napokra, hétfőn őszibarack, kajszibarack és naspolya, kedden dinnyét vásárolsz, szerdán paradicsomot, paprikát, uborkát és rukkolát, szép szimmetrikusan kitölteni a hét minden munkanapját, és ez így ment volna a végtelenségig, ha nem lett volna az az izzasztó augusztus, amikor minden olasz elhúz a tengerhez, a városok konganak az ürességtől, s az egyetlen dolog, ami ezt a hőséget túléli, sőt még szaporodik is, az a rovar, erről tudtál egyet s mást, a végeláthatatlan küzdelem a szúnyogokkal, ahogy hasztalan próbálod kiirtani őket, s ahogy a lakásod legszívesebben sátortábornak használnák, rovarirtót nem akartál használni, mégiscsak terhes voltál, a testedben ott növekedett a gyermeked, akire gondolnod kellett, még szerencse, hogy felszereltetted a klímát, és nem kellett harmonikaszerűen összegyűrt évfordulós jelentésekkel legyezned magad, mint egy évvel korábban, csak azok a piaci árusok, azok hiányoztak a friss gyümölccsel és zöldséggel, persze azt nem várhattad, hogy miattad fognak izzadni egész augusztusban.
De mikor szeptember elején megjöttek, négyfajta szőlő, az almákból golden, marlene, renette, a körtéből abate, williams, decana, szinte megváltásként tekintettél rájuk, csömört érezve a szupermarketekben vásárolt gyanús gyümölcsöktől, lelombozódva az illat és íz nélküli zöldségektől, ekkor már ők is más szemmel néztek rád, bizony-bizony, már látható volt, ezt már nem lehetett arra a néhány kiló súlyfölöslegre kenni, vagy a tévé előtt berágott csipszre és konyhában elpusztított fagylaltkelyhekre, ez már az ötödik hónap kezdete volt, ráadásul a hasad még az árusok lányát is kizökkentette az általános letargiájából, érdeklődéssel méregetett és tudakolózott, hogy s mint, mikorra várható, fiú lesz vagy lány, igen, fiú lesz, ez már biztos, Angelo, szép név, ugye? baráti beszélgetések minden nap a munka után, és a munkaszünetekben leszaladtál, hogy megmondd, mit mérjenek le és csomagoljanak be, igen, még soha egyetlen árussal sem kerültél ilyen baráti kapcsolatba.
A munkahelyen viszont ismét forró volt a hangulat, s néhány tiszta pillanatodban kénytelen voltál nevetni, nevetni a könnyeiden át, mert megértetted, mennyire kínos és ostoba dolog, hogy mekkora baromság miatt van ez az egész, igen, Massimo fizetéséből kilenc eurót levontak, mert az a szerencsétlen hülye negyvenkilenc euróért ebédelt meg, és te elfelejtetted megemlíteni neki, hogy a megszorítási intézkedések miatt szeptembertől csak negyvenért zabálhatja tele magát, és az l’Idéal többet nem térít meg, erre ő, akár egy fúria, maileket küldözött minden fölöttesének, tiltakozott, hogy őt senki sem tájékoztatta, hogy miféle színvonal ez! meg hogy ki látott már ilyet! csak össze ne szard magad, kedves Massimo, igen, mert az egész balhét te vitted el, jöttek rosszalló tekintetek a főnöktől, bár a valóságban a főnök a te oldaladon állt, ki más tudná jobban beleélni magát a helyzetedbe, nem figyelhetsz oda mindenre, az lehetetlen, még a hipermodern reminderekkel sem, nevetned kellett, hogy egész októberben ezzel a szarral kellett foglakoznod, nem, semmi rosszat nem gondolok rólad, Massimo, értem én, értem, negyven euróból is meg tudsz ebédelni, elég, ha valaki előre szól, igen, jól vagyok, csak ezek az apró fájások itt lent, de azt mondják, hogy ez normális.
De nem, bizony, hogy nem volt normális, egész nap kemény volt a hasad, úgy érezted, mintha egy kő lenne benne, ami húz lefelé, ami gátol a mozgásban, aggódtál, hogy valami történik abban a hasban, hogy Angelo is érzi ezt, hogy Angelóval valami rossz dolog történik, és Remi épp Kanadában van egy nőgyógyászati konferencián, a mailedre azt válaszolja, hogy menj a Santa Chiarába, ha rosszabbodna a helyzet, és el is mentél, rögtön másnap délelőtt, a comitata alatt kéretted be magad, rohantál a szülészetre, kezedben a terhességi igazolványodat lobogtattad, ahol tolóágyra raktak, megállították afájásokat, beszúrták a kortizont, felvittek a szobára, és huh, tényleg csak egy hajszálon múlt.
A Santa Chiarában végül egy hetet töltöttél, állandó feszültségben, hogy mi van, ha a következő két hónapot is ott kell töltened, hogy a terhesség hátralévő részét fellógatott lábbal fogod abszolválni, mint annyi más nő, akiknél fennáll a koraszülés veszélye, napközben csak a szolgálati telefonhívásokra válaszoltál, a szobatársaid már dühösek voltak, az első meghitt órák a várva várt gyerekkel, erre téged kellett hallgatniuk, ahogy fecsegsz a telefonba, a jövő évi költségvetés, meg hogy a franciák egy hét múlva érkeznek, egy szamuráj- és meditációs tréning a top fodrásznőknek, amelyet le kell szervezned, Virgi, te a szülészeten vagy? bocs, nem akartalak zavarni, de nem, carissimo, egyáltalán nem zavarsz, én kérek elnézést a bömbölés miatt, ez a kis Nicola, épp összehányta magát, szóval a munkában mindenki magasról leszarta a veszélyeztetett terhességed, és épp ezért nem volt szabad neked leszarnod, ahogy a doktornő mondta a viziten nagyon szigorúan, elmenni az INPS-be, a szülésig kiíratni magad terhességi táppénzre, és punktum, erről nem nyitok vitát, örüljön, hogy egyáltalán most kiengedjük innen.
Kiadó: Noran Libro
Fordította: György Norbert
Az írónővel az alábbi időpontokban találkozhatnak a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon:
Április 21. péntek, 14 óra: Európa Pont
Április 22. szombat, 15 óra: B1 stand - könyvbemutató, 17 óra: B1 stand - panelbeszélgetés, 16 óra: B1 stand - dedikálás
