Annyira fura érzés, amikor a körülöttünk lévő világ teljesen véletlenül rímel az életünkre. Történt ugyanis, hogy a közvetlen környezetemben felmerült egy nyelvész körökben is régóta vitatott téma: hogyan kell helyesen, magyarul leírni a délszláv családneveket, amennyiben az tartalmaz č vagy ć betűt? Mielőtt időm lett volna utánanézni a dolognak, addigra egy hazai országos napilap internetes oldalán meg is jelent erről egy cikk (pont a múlt hétvégén)! Mivel amúgy is erős fejtörést okozott, hogy milyen blogtémát válasszak, jelnek vettem a dolgot. Szóval, challenge accepted. (Vagy inkább „čelindž ekseptid“?)
Feladja a leckét az embernek az, ha a baráti társaságban egy horvát fiatalember és egy magyar hölgy várnak babát, hiszen önkéntelenül is felmerül, hogy a kicsit valahogy anyakönyveztetni kéne magyar berkekben. Egy gyors eszmefuttatás után abban maradtunk a leendő anyával, hogy voltaképpen millió és egy módja vannak, hogy melyik átírást alkalmazza. Csakhogy addigra már sikeresen felpiszkálta bennem a nyelvészt, úgyhogy megígértem, utánajárok a dolognak.
Amit a hatályos, magyar helyesírási szabályzat értelmében, első körben el kell dönteni, az az, hogy milyen írású a kérdéses nyelv. Nos, a horvát esetében könnyű dolgunk van. A szerb neveknél ezzel szemben akad némi pikantéria. Bár a cirill betűs a hivatalos írás, ezt a múltban inkább egy „agymenés” döntötte el, semmint a történelmi vagy nyelvészeti tények. A kilencvenes évek eleji Milosević-era alatt fontos eleme volt a tömeghisztériát generáló, nacionalista propagandának, hogy élesen elválasztódjon egymástól a szerb és a horvát identitás. Ebből következett az az innovatív (érezzük az iróniát) fordulat, hogy ha a horvát nyelv a latin betűkészletet használja, akkor a szerb esetében a cirill betűs írás legyen a hivatalos. Csakhogy mivel az emberek jelentős része Szerbiában párhuzamosan használta a két írásmódot, nem lehetett hipp-hopp semmissé tenni évtizedek írásos emlékét. Ennek az lett az eredménye, hogy a cirill betűs írást hivatalos papírokban és hatósági, valamint állami ügyintézéshez szükséges dokumentumokban használják, de közfeliratokon, helység- és utca névtáblákon a két írás párhuzamosan használandó. Mindenhol máshol meg akinek, ami a tollára/billentyűzetére áll (de azért ugye, nyilván tudjuk, hogy aki „igazi szerb” az még álmában is cirillel ír.)
Most kanyarodjunk vissza a kiindulási kérdéshez, amely egy horvát eredetű családnév magyar átírására vonatkozott. Aminek ez után érdemes utánajárni az az, hogy az adott családnévnek van-e esetleg már létező, történelmi írásmódja a magyar nyelvben? (Nekem körülbelül 20 éves koromig nem esett le, hogy ez a Brankovics György, az a Đorđe Branković. Mégsem volt hiábavaló öt év egyetemi okítása.) Fontos itt megjegyezni, hogy az „-its” végződés csak egyes meghonosodott magyar családnevekben (mint például a Milosevits) fogadható el. Tehát átírásnál nem alkalmazzuk. Ráadásul esetünkben egyértelműen kizárható, mivel a fiatalemberről eddig nem derült ki, hogy bármi, halvány esélye lenne egy korábbi, magyarosított családnévre, így mehetünk is tovább.
Következő lépésként meg kell vizsgálnunk, hogy az eredeti kiejtés alapján melyik magyar hanggal lehet helyettesíteni a betűket? Esetünkben a ć és č hangokról van szó, merthogy mindkettő szerepel a kérdéses névben. Érdemes ilyenkor az eredeti kiejtéshez legközelebb eső magyar hangzót megtalálni, ami, valljuk be őszintén, nem egyszerű. A ć hallás után leginkább a magyar [cs] és a [ty] hangok között helyezkedik el, míg a č egy erős, magyar [cs] hangnak felelne meg. Általánosan ajánlott őket úgy megkülönböztetni, hogy a ć-vel jelölt hangra a [ty] ejtést alkalmazzuk, a č betűt pedig [cs] hangnak ejtjük. Na, de most jön a csavar. Bizonyos nyelvterületeken, nyelvjárásokban ez a két hang, a külön jelölés ellenére is egybeeshet. Ráadásul, ha a délszláv ć-t magyar [ty] hangnak ejtjük és mindehhez, valami csoda folytán, nem párosul túl vad nyelvtani hiba, jó eséllyel gondolják majd a helyiek, hogy boszniaiak vagyunk.
Most, hogy kiveséztük a lehetőségeket, ideje segítségül hívni a helyesírási szabályzatot. A hivatalos álláspont az, hogy amennyiben az eredeti nyelv is a latin betűs írásmódot követi, nem szükséges a fonetikus átírás alkalmazása, tehát megtartható az eredeti írásmódja a külföldi névnek akkor is, ha az tartalmaz olyan betűjelet, amelyet a magyar betűkészlet nem. (A magyar helyesírás szabályai, 2015 - 214. cikkely). Ettől függetlenül a magyarországi lapok, csatornák, hírműsorok majdnem kivétel nélkül azt a szabályt alkalmazzák, amely szerint az idegen, nem latin betűs írású nyelvek tulajdonneveit a magyar ábécé betűivel írják át (210. cikkely). Ez a szerb nyelv esetében érthető lenne, bár ott sem szükségszerű, hiszen, mint azt már fent is kifejtettem, a szerb ún. kétábécés nyelv. A horvát neveknél pedig végképp teljesen feleslegesen túráztatják magukat a magyar szerkesztők és újságírók.
De ha azt hittük itt a vége, akkor most szólok: a nyelv folyamatosan alakul és változik, ezért a lehetőségek tárháza kimeríthetetlen. Az Origo tette bele a dupla csavart a helyesírási kavalkádba, amikor 2001-ben bejelentette, hogy paradigmaváltásra ’kényszerült’: „Az [origo] ezentúl a szerb neveket az ékezetek elhagyásával írja át. Elsősorban azért, mert így egyszerűbb. Másrészt azért, mert az eddigi gyakorlat - és ez a magyar sajtó sajátja - pontatlanságot és kuszaságot eredményezett.” Ez utóbbival maximálisan egyet tudok érteni. De ha az Origo szerkesztőségén múlt volna, eztán már körülbelül sem derülne ki, hogy hogyan kellene ejteni az ismert Jelasic bán családnevét.
Ennél fogva továbbra is megállja a helyét az, amit egy A4-es oldallal ez előtt és két tea mellett konstatáltunk a barátnőmmel: voltaképpen, úgy írja le a gyerek nevét, ahogy neki a leginkább tetszik.
Hrisztov Radmila
Források:
A magyar helyesírás szabályai (Magyar Tudományos Akadémia). Budapest, Akadémia Kiadó, 2015.
Szloboda János: Szabály vagy szabálytalanság? A szerb tulajdonnevek írásáról. Magyar Nyelvőr, 124. évf./2. 2000. április-június http://www.c3.hu/~nyelvor/period/1242/124203.htm
Origo: A szerb nevek írásmódja és kiejtése. 2001. június 1. http://www.origo.hu/tudomany/tarsadalom/20010701aszerb.html
Magyar Nyelvi Szolgáltató Iroda: Nyelvi tanácsadás. szerb ć (ћ) magyar átírása: cs vagy ty? 2008. február 21. http://www.e-nyelv.hu/2008-02-21/szerb-c-%D1%9B-magyar-atirasa-cs-vagy-ty/
Túri Gábor: „Djokovics?” – Fából vaskarika! Délszláv nevek magyar szövegkörnyezetben. Magyar Nyelvi Szolgáltató Iroda. 2008. február
http://www.e-nyelv.hu/feltoltes/2008/02/djokovics_fabol_vaskarika.doc
Fejes László: Dubrovnyik? Felejtse el! Horvát-(szerb-)szlovén kiejtési útmutató. Nyelv és Tudomány 2013. június 28. http://www.nyest.hu/hirek/horvat-szerb-szloven-kiejtesi-utmutato
Póla Gergely: Djokovics nem létezik - Mit tegyünk a szerbekkel? Magyar Nemzet Online, 2016. március 5. http://mno.hu/szo_szerint/mit-tegyunk-a-szerbekkel-1331509
