A Szláv TeXtus szerkesztősége a 2012-ben megjelent könyvek listája után elkészítette a 2012-ben a kulturális folyóiratokban megjelent szláv műfordítások és szláv témájú tanulmányok listáját. A felmérés idő és eszközök hiányában nem teljes körű, a következő folyóiratok alapján készült: Jelenkor, Holmi, Szépirodalmi Figyelő, Tiszatáj, Helikon, Nagyvilág, Kalligram, 2000, Magyar Lettre Internationale, Napút, Balkon, Műút, Haemus. A felméréshez a Matarka és az OIK „Műfordítások folyóiratokban” adatbázisait használtuk. Annak ellenére, hogy a felmérés nem reprezentatív, az mégis egyértelműen látszik, hogy a könyvekkel ellentétben itt a délszláv irodalmak (azon belül is leginkább a horvát és a szerb) vannak túlsúlyban, illetve, hogy a líra inkább itt kap teret, és a folyóiratok a tematikus számaikkal gyakorlatilag átvették az antológiák szerepét. Ezeknek lehetséges okairól beszélgettünk a folyóiratok szerkesztőivel az Országos Idegennyelvű Könyvtárban.
A Szláv TeXtus szerkesztői először azt a kérdést vetették fel, hogy mi lehet annak az oka, hogy a szláv irodalmak folyóiratok-béli publicitása nem tükrözi azt, ami a könyvkiadásban tapasztalható, egyáltalán van-e a kettő között összefüggés, és mi alapján döntik el az egyes folyóiratok szerkesztőségei, hogy mit jelentetnek meg. Pályi Márk, az Ex Symposion szerkesztője szerint az ő esetünkben teljesen logikus a délszláv irodalmak túlsúlya, mivel a lap az Új Symposion utódjaként jött létre, amely egy jugoszláviai újság volt, és a háború miatt szűnt meg; emiatt ők még mindig nagymértékben kötődnek a délszlávokhoz. A másik pedig, hogy másra figyel az ember, amikor könyvet ad ki, és mások a szempontok, amikor publicisztikát vagy esszét közölnek, ez is az oka, hogy az Ex Symposionban szinte egyáltalán nincs lengyel vagy orosz téma. Karádi Éva, a Magyar Lettre Internationale főszerkesztője úgy véli, hogy a fordítókon nagyon sok múlik, itt kiemelte – még visszatérve a könyvkiadásra -, hogy azzal magyarázható az orosz és lengyel fölény, hogy nagyon erősek a fordítói gárdák, illetve jók a támogatási rendszerek. Rátérve a Lettre-re, elmondta, hogy a délszláv vonal náluk még a háború idején volt erős, azóta viszont már egy kicsit áttevődött a hangsúly, a téli szám például évek óta mindig Visegrádos, és ők jelentetik meg az Európai Elsőkönyvesek Fesztiváljára érkező írók könyvrészleteit is, akik között szintén mindig szép számmal vannak szlávok. Mészáros Sándor, a Kalligram folyóirat főszerkesztője úgy látja, hogy a kulturális folyóiratok az egyetlen hely, ahol a délszlávok, vagy egyáltalán a délszláv háború mint téma helyt kapott, mert a szélesebb magyar közönség ezzel nem hogy szolidaritást nem vállalt, hanem úgy ahogy van el is utasította az egészet, egyetlen délszláv szerzőt sem fedeztünk fel igazán azóta, hiába jelentek meg remek könyvek, visszhangtalanok maradtak. Mesés Péter, az Ex Symposion szerkesztője szerint viszont a folyóiratoknak nem elsődleges célja, hogy a szerzőket megismertesse a szélesebb közönséggel, és sajnos az eszközeik sincsenek meg hozzá, és gyakorlatilag saját köreikből sem tudnak kikerülni ezek az anyagok.
A felmérés kimutatta aránytalanságokból kiindulva Karádi Éva azt a témát kezdte pedzegetni, hogy a szláv nyelveknek egymáshoz képest milyenek az esélyei, lehetőségei; erre reflektálva érkezik a Szláv TeXtus következő kérdése, A Szláv TeXtus következő kérdése arra irányul, hogy létezik-e a lapok között bármiféle információáramlás. Például, ha ez egyikben túlsúlyba kerül a délszláv, akkor a másik ellensúlyozza-e zt akár úgy, hogy több cseh, szlovák, vagy más nem délszláv irodalmat közöl. Megtudjuk, hogy természetesen azt is nyomon követik, hogy a többi folyóirat éppen mit jelentet meg, de ez nem feltétlenül befolyásolja azt, hogy mit közölnek. Az Ex Symposion szerkesztői szerint például az ő helyzetük egyrészt azért nehezebb, mert mindig tematikus számaik vannak, másrészt hiába próbáltak meg nyitni Csehország, Szlovákia vagy Lengyelország felé, ezek eddig még túl messzinek bizonyultak. Mészáros szerint az a probléma, hogy hiába próbál meg az ember bármit is beemelni a folyóiratokba, ettől az még nem emelődik be a kultúrába; erre megint a délszláv példát, illetve a vajdasági magyar írók helyzetét hozza fel. Illetve azt sem szabad elfelejteni, hogy az Ex Symposiontól valahol el is várják, hogy a délszláv vonalat hangsúlyozza, a Kalligramtól pedig azt, hogy a szlovák és a cseh irányba menjen, míg a Lettre-rel szemben az az elvárás, hogy mindennel egyenlő arányban próbáljon foglalkozni.
Miután megérkezett Krasztev Péter, a kétnyelvű bolgár kisebbségi Haemus című lapot képviseli, egy időre a bolgár irodalom magyarországi helyzetére terelődött a hangsúly. Itt ugyanis az az érdekes helyzet állt elő, hogy a legtöbb bolgár irodalom, illetve bolgár témájú cikk, tanulmány ebben a folyóiratban jelenik meg, így adta magát a kérdés, hogy mi lehet ennek az oka, vajon ők ragaszkodnak ehhez, vagy a többi folyóiratot, kiadót nem érdekli. Krasztev ebben nem lát semmi drámait, ugyanúgy, ahogy abban sem, hogy nem jelenik meg bolgár irodalom, ami most éppen lenne is bőven, csak nem promotálja senki. Elmondta, hogy ami viszont a Haemusban megjelenik, az a főszerkesztőnek, Szvetla Kjoszevának köszönhetően valóban nagyon igényes, csak nem sok emberhez jut el. Itt kerül szóba, hogy mennyire fontos szerepe van a fordítónak, hogy se rosszabbat, se „jobbat” ne fordítson, sőt akár az utólagos terjesztésben, reklámozásban is – ebben a kérdésben nagy volt az egyetértés. Krasztev Péter szerint most azért nincs a többi folyóiratban bolgár irodalom, mert egyrészt ő már ezt nem erőlteti, másrészt pedig az elmúlt tizenöt évben nem volt jó bolgár irodalom, most jelennek meg újra jó szerzők a színen. Pályi Márk hozzáfűzta, hogy az Ex Symposion szívesen közölne bolgárt, és reméli, hogy megtalálják a csatornákat. Mészáros úgy véli, hogy mint ahogy külföldön sem magyar irodalmat akarnak, hanem konkrét szerzőket, valószínűleg ugyanez a helyzet itthon is, nem egy-egy irodalmat kell népszerűsíteni, hanem egy-egy szerzőt kell felépíteni, és ezek által már megismerhető lenne az adott kultúra.
A beszélgetés ezen a pontján érkezett meg Bojtár Endre, a 2000 felelős szerkesztője, aki az elején elhangzott kérdésre válaszolva, miszerint is, hogy mi alapján döntik el, hogy mit publikálnak a szláv irodalmak közül, elmondta, hogy ők azt jelentetik meg, amit kapnak, soha nem szláv irodalmakra koncentrálnak, hanem Közép-és Kelet-Európára. A most huszonöt éves lapban megjelent írások 80%-a közép- és kelet-európai szerzőktől származik, akiket a 2000 fedezett fel, és ezek nyomán aztán a kiadók is felfigyeltek rájuk.
Az est végén a Szláv TeXtus részéről még felmerült egy szélesebb kérdés, mivel manapság a papír alapú folyóiratok terét egyre inkább átveszik az internetes folyóiratok, vannak-e olyan tervek, vagy olyan félelmek, hogy előbb-utóbb teljesen megszűnnek a „klasszikus” lapok. Konkrét terve erre nézvést még senkinek sincs, de a netfolyóiratok növekvő térhódításával és a piaci igények átalakulásával számolni kell, viszont a jelen lévő szerkesztők egyike sincs már ettől annyira kétségbe esve, mint évekkel ezelőtt, noha továbbra is a papírformát preferálják.
Fotó: Kovács Tamás/OIK
Németh Orsolya
