Vladimír Křivánek szabadidejében kortárs cseh költő, és amikor dolgozik, akkor többek között azt is csinálja, amit mi, azaz a cseh irodalmat népszerűsíti a Litterula nevű polgári társulással , ami miatt mi már megtisztelve érezzük magunkat. Mivel most ezt a feladatot átvettük tőle, ezért a magyar olvasónak itt inkább a szabadidős tevékenységét mutatnánk be, azaz a verseit, amiket fiatal magyar bohemisták jóvoltából magyarul is olvashatunk. Hogy mit lehet Křivánekről még elmondani? 1951 május 7.-n született Kolínban, 1969-től 1974-ig csehet és történelmet tanult a Károly egyetem Pedagógiai karán. Egy olyan átmeneti korszakban lépett be a cseh költészetbe, amikor a hatvanas évek generációja a normalizáció nyomása alatt végleg elhallgatott. Költészete már az elején – a nyolcvanas években – kitűnt meditatív jellegével, bensőségességével, a párkapcsolatok belső mozgatórugóinak vizsgálatával, amikkel Vladimír Holan és Jan Skácel költészetének követőjeként aposztrofálható. Jellemző rá még a metafizikus hozzáállás, a patetizálásra való enyhe hajlam vagy éppen a valóság akaratos, bármi áron történő átromantizálása. Írhatnánk róla hosszabban is, de itt inkább átadnánk neki (és a feltörekvő magyar bohemisták generációjának) a szót.
Hanzelik Gábor
Vladimír Křivánek
Reggeli leltár
Valaha szerettem néhány eltűnő arcot
ahogy türelmetlen halász a Jónás vágyával megfestett vásznat
most viszont vak képekhez gyűjtöm a keret szálkáit
ezeket a méztelen méhsejteket, melyek a feledés édes bárkájára várnak
de még mindig törleszteni kell a tartozásokat
levakarni a jelen küszöbéről az érzések sarát
megtisztítani a lefolyót a mindentudó öregek elherdált hajától
leszedni a vízkövet az emlékek vécécsészéjéről
megszabadulni a megszáradt szeretkezés romjaitól
kidobni az édenkerti utazás reklamációs jegyeit
s megemészteni a paradicsomszószt, amit ott felszolgálnak
mikor mindezt megtettem
hazug szerződést kötök az idővel
és várok a további másolatok átadására a képkeret bölcsőjébe
a múlt hengerével régimódin kifestett termében
csak az előszobából hallatszó csámcsogásról jut eszembe
hogy emlékezetem vén albérlője nem alszik
épp nyeli az éjszaka maradékának utolsó falatjait a tér felhasított konzervéből
megvágja magát a láthatár éles kaszájával
és érzem a vérét
ahogyan Ikarosz érzi szárnyai lüktetését a ragadó ujjak között
vagy mint
Heródes, mikor kezét odanyomja a csecsemők még lüktető ütőerére
az ablak mögött menstruáló égbolt
a felhők széttépett vattájával
hiába utasítja el az újabb reggelként érkező szeretőt
csak a kezemen nyílik egy új seb
Fordította: Novotnik Cecília
