Hanzelik Gábor kritikája
Jaroslav Žváček regényében fiatal csehek szenvednek lelki betegségekben, magánéleti és anyagi problémákban, de legfőképp Csehországban. Érdekel valakit, hogy ugyan, hogyan lehetséges ez? El kell hozzá olvasni a Retúrjegy a pokolbólt, és megtudja.
Žváček regénye - ahogyan én láttam - Tomáš Neratovský forgatókönyvíró felnőtté válásának története. Egész hosszasan lehetne írni a lelki betegségekről, nehézségekről, amiket ez a szerencsétlen átél, de az egyrészt spoiler lenne, másrészt minek? Ez a lényege: Neratovský a regényben felelős cselekvőjévé válik a cseh társadalomnak. Akár tetszik, akár nem, a két mellékszereplőnek, Bárának, az attraktív fizikoterapeutának, Neratovský vissza-visszatérő csajának, és Jeremiášnak - aki még a cseh recenziók szerint is leginkább csak katolikus - csak mint Neratovský felnőtté válásának keretei jut szerep. Baj ez? Nem, erről is lehet regényt írni, Žváček össze is hozta. Akkor mi a baj?
Az a vicces, hogy igazából semmi. Žvácek a kortárs cseh fiatalokról ír regényt, ennek megfelelően az ő nyelvezetüket használja, az ő problémáikkal szembesíti az olvasót, és ezt úgy csinálja, hogy az ember azt hinné, hogy minden következő oldalon valami oltári nagy klisét fog az arcába vágni, de nem! Hogy ezt forgatókönyvíráson tanították neki, vagy érzéke van éreztetni és elkerülni a kliséket, azt nem tudom. Valószínűleg nem is számít. Žváček óvatosan körbecsaholt kliséi végül jól hátba támadják őt: akármennyit is kerül el belőlük, a regény egészére végül rányomják a bélyegüket. Ezen azonban nem kell csodálkozni, ha bármi klisészerűt látunk a regényben, attól még ne hívjuk a mentőket, ne keressük zavart tekintettel egy vigasztaló Ulyssest a polcon, nyugodtan maradjunk mellette és olvassuk tovább, mert az is érdekes, amikor Žváček nem tudja vagy nem is akarja elkerülni a kliséivel való ütközést.
Hogy miért lehet ez érdekes? Mert azzal az egyszerű axiómával szembesíti az olvasót, hogy az életnek vannak klisés oldalai. Emberi kapcsolatok, karrierépítés, szemétkedések, van valaki, aki ne botlana bele a saját életében is néha valami sorozatba illően szánalmas közhelybe? Persze hogy van, ez nézőpont kérdése, de hát Žváčeké is csak egy nézőpont, és azt meg kell hagyni, ez egy teljesen őszinte és baráti nézőpont. Tudjuk mennyi Žváček szereplőihez hasonló sorsú figura tengeti az életét a létminimum alatt(illetve én tudom, mert már olvastam a regényt), nekik ezek a dolgok azonban már nem klisék meg nézőpontok kérdései. Ez Žváček regényének egy hatalmas előnye, hogy a nyomort, az elhagyatottságot és bizonyos társadalmi kérdéseket is kérlelhetetlenül tud feszegetni. Vagyis feszegetne, szerintem azonban nyíltan ítéletet mond az utóbbiakról legalábbis. Az előbbiek meg általában ezekből következnek. Az utóbbiakra visszatérve: olyasmikre gondolok, hogy ejnye-bejnye kreatívan privatizáló volt pártkáderek, képmutató katolikusok, ostoba médiaszakemberek, és így tovább. Mivel Žváček kilépett a saját bőréből, és már Neratovskýéban van, arról mond ítéletet, akiről csak akar. A baj az, hogy ezekről a nálunk is létező elemekről ítéletet mondani, na hát az tényleg nem kíván egy Husz János kaliberű szellemet. Márpedig dörgőhangú prédikációk vagy valami igazán újszerű és meglepő megfogalmazása nélkül az ilyen ítélkezések lassan belecsurognak a középszerűségbe, és ezzel inkább bagatellizálják a nagyon is valóságos problémákat. De hát Žváčeknek sincs mindenható tolla, ha egyszer tényleg ez van, mit lehet tenni? Csehországról senki nem állította, hogy egy véget nem érő Sörgyári capriccio, csak mi nem csehek voltunk nyitottabbak arra, hogy ezt elhiggyük. És ezért jó, hogy az ilyen regények, vagy részletek ezekből, mint a Žváčeké megjelennek nálunk is, mert ha nyitott és normális kommunikációt akarunk egy szomszédos országgal, akkor az nem fog működni, ha a benne élőket valami kisvakondfetisiszta sörvedelő hokibuzikként kezeljük. Ez is a csehséghez tartozik, de az is, hogy élnek ott is kritikusabban szemlélődő és felháborodottabb fiatal emberek, akik jó érzékkel ott fognak belerúgni a cseh társadalomba, ahol mások nem mernek, vagy nem akarnak, vagy nem tudnak.
De térjünk vissza a regényhez. Mit tud még adni, azokon a nem egyértelmű előnyökön kívül, amiket már felsoroltam? Igazából nem sokat. De valójában egy elsőkönyvessel állunk szemben, aki ha nem akarná, nem is kellene erre hivatkoznia, mert teljesen tisztességes regényt tudott írni fiatal kora ellenére is. Én ugyan nem találtam meg benne a költőiséget, az extravaganciát, az igazán metsző gúnyt, vagy valami eget rengető bravúrt, de elejétől a végéig gyanítottam, hogy pont ezek hiánya a bravúr lényege. Az embernek lehet gyanúja ezzel a regénnyel kapcsolatban, és ez teljesen jó: tényleg nehéz letenni (igaz, olvasás közben megállni sem kell, mert olvasmányosabb mint elgondolkodtató), mert a maga módján megszólít. Ha az irodalomnak lehet rekreációs feladata, akkor Žváček első regénye teljesíti ezt a feladatot. Ez a legnagyobb előnye, és egyben a legnagyobb hátránya is: gyorsan olvasható, mert nem nagyon van benne olyan mondat, ami miatt meg akarnánk állni.
Aztán ott a Retúrjegy legjobban kidolgozott oldala, hogy jól sikerült összerakni a szereplőket. Vannak olyan érdekesek, olyan emberszagúak, hogy hajlandónak mutatkozzunk eltekinteni attól, hogy az író milyen helyzetekbe helyezi őket, hogy a karakterük kidolgozottsága feltűnjön. Én értem, hogy egy semmilyen, egy hétköznapi cselekményből nem lehet egy rossz novellát sem írni, de Žváček olyan cselekményt tálal, amit én egy kicsit túlpörgetettnek tartok. De ez megbocsátható, mert a belecsöppenő szereplők legalább emberszerűen viselkednek, tehát semmi extravagancia, semmi kicsapongás, teljesen emberszerű tettek. Aztán egyik pillanatban a nyomornegyedben vannak, a másikban meg egész jól megy a soruk, úgy értem dől a lé, minden menő. Pár hónap leforgása alatt. Jó, rendben, legyen ilyen egy forgatókönyvíró élete, de nekem meg legyen már szabad ezt egy kicsit túlságosan is céltudatosnak tartanom.
Befejezésül talán csak annyit, hogy aki még nem sörözött fiatal cseh punkokkal (bár ez a regény igazából nem róluk szól, nézett is nagyot a Žváček, mikor elmondtam neki ezt az ötletemet), de kedve az mondjuk lenne hozzá, mert jó felüdülésnek tartaná, az vegye meg inkább ezt a regényt, amint tudja, és lehetséges, mert azzal olcsóbbra jön ki, és nagyjából ugyanazt a hangulatot kapja.
Hanzelik Gábor kritikája
