Jaroslav Žváček éppen csak tavaly lett író, és huszon-egynéhány éve cseh. Fiatal kora ellenére rekord idő alatt hozott össze egy olvasmányos regényt Retúrjegy a pokolból címmel, ami részleteiben már olvasható magyarul az internet különböző sötét sarkaiban, és reméljük a közeljövőben megjelenik nyomtatott formában is. Az író idén részt vett az Elsőkönyvesek Fesztiválján, ott sikerült feltennem neki néhány kérdést.
Hanzelik Gábor interjúja
Írtam a könyvedről egy kritikát, amiben azt állítom, hogy olyan atmoszférája van, mint amikor az ember elmegy cseh punkokkal sörözni. Ez egyébként egy elég szubjektív vélemény, de akkor kezdjük azzal, hogy te mit gondolsz erről?
Amikor elkezdtem írni, szerettem volna egy kicsit elmenekülni a forgatókönyvírás szabályai elől, tulajdonképpen az erre vonatkozó megállapítással kezdődik az egész regény. Így aztán formáját tekintve valóban egy kicsit anarchistábbra sikeredett.
Erről jut eszembe: ki írta inkább ezt a regényt: a forgatókönyvíró, vagy Jaroslav Žváček? Egy regény megírása közben el lehet azt felejteni, hogy az írója kitanult egy történetet megírni?
Természetesen benne van a forgatókönyvírás hatása, vannak személyes forgatókönyvírói tapasztalataim, és ez ott van a szövegben, mert meríthettem ezekből. De az már azért nem igaz, hogy a tartalom teljesen különböző lenne tőlem, mint embertől.
Mikor kezdted el írni? Mennyi időt vett igénybe a megírása?
Egy évet gondolkodtam rajta, és aztán nagyjából három hónap alatt leírtam. De addigra már tényleg ki volt gondolva az egész.
Az egészen rövid időnek tűnik, ahhoz képest, milyen összeszedetten sikerült megírni.
Hát persze, de én a munkámból kifolyólag napi nyolc órát ülök a számítógép előtt, és írok. Ezt pedig azért kevesen csinálják. Persze nem azt akarom mondani, hogy akinek több évébe kerül megírni egy regényt, az lopja a napot, de nekem az a szerencsém ebből a szempontból, hogy tényleg egész nap ülhetek a számítógép előtt, és gondolkodhatok. Nagyjából kiszámoltam, hogy egy oldalat megírni és letisztázni, tehát teljesen befejezni nagyjából két órát vesz igénybe. Most a Retúrjegy esetében ezt nagyjából száz oldalra kell szétszámolni számítógépen.
Vannak valamilyen példaképek, szabályok az irodalom keretein belül, amikhez próbálod tartani magadat?
Dorota Masłowska nagyon megfogott az első könyvével, “Vörös és Fehér” volt a címe cseh fordításban. Tetszettek benne a szüntelen utalások a valóságra, ahogy használja azokat a skandált jelszavakat, a mindennapos használati cikkek neveit, autómárkák neveit stb.
Nem tudtam nem észrevenni, hogy szándékosan kerülöd a költői nyelv használatát. Ez szándékosan a stílus kerülése, vagy tudatos költészet á la Žváček?
Ez tudatos, engem a költészet annyira nem érdekel, és nem is nagyon használom, szívesebben használok expresszívebb kifejezéseket, hiperbolákat, az olvasóimat figyelembe véve, nem írok le annyi hiperbolát, amennyit szeretnék, de az egyik legőszintébb álmom egy totálisan csak hiperbolákból álló regény.
Hogy jutottál a forgatókönyvíráshoz?
Mióta az eszemet tudom írni akartam, és az írással mindig kitűntem. Az egyetlen lehetőség, hogy az ember Csehországban megéljen az írásból, az ha újságíró vagy forgatókönyvíró lesz. Voltam a középiskolából egy két hónapos újságírói gyakorlaton, és az nem igazán tetszett. Szóval megpróbálkoztam a forgatókönyvírással. Ha nem jött volna össze, akkor azt hiszem a pardubicei közlekedési karra iratkoztam volna be.
Tehát a forgatókönyvírás is az irodalommal kezdődött?
Persze, mindig irodalommal akartam foglalkozni, de abból nem lehet megélni. Én ezt a regényt már korábban megírtam volna, de egész estés forgatókönyveket kellett írnom.
Tudsz ajánlani valamilyen cseh írót a magyar olvasóknak?
Jan Balabánt, ő nemrég halt meg.
Ma láttam a blogodon a reakciódat egy a regényedről írt elég negatív kritikára, nem is tudom ki írta...
A neve most nekem sem ugrik be, egy elég kevéssé ismert kritikus, aki elég keményen lehúzta a regényemet, azt írta róla, hogy egy "rosszul megírt fogalmazás". Nekem mindegy ha valakinek negatív véleménye van, de hát az már nem is az volt, hanem szemétkedés.
Igen, olvastam. De ezen kívül még nem igazán kaptál negatív kritikát. Sőt, egy egész szép sor cseh írót láttam, aki ajánlotta a könyvedet.
Igen, van olyan szerencsém, hogy fél éve, mióta forgalomban van ez a könyv, átfutott minden cseh mainstream magazinon, újságon, szinte mindenki tudomást szerezhetett róla, és rengeteg reakció volt. Ezek nagyobbrészt pozitívak voltak. Ami most eszembe jut a Lidové Novinyben, vagy a Tvarban írtak kicsit negatívabban róla,. De Hakl vagy Hřebejk kedvezően nyilatkoztak a művemről, amit nagyon megtisztelőnek tartok.
Most hirtelen eszembe jutott, nem tudom rólad olvastam-e, hogy az új Vieweghnek tartanak. Erről mit gondolsz?
Ja, ez is megjelent valahol. Nem tiltakozom az olvasói vélemények ellen, de azért szeretnék megtartani bizonyos értékeket, és eredetiséget, ami Vieweghnél idővel elkezdett kikopni. Nekem szükségem van az emberekre, a lehető legszélesebb spektrumot akarom belátni belőlük, mert szeretem őket, és az írás - a forgatókönyvírás meg aztán pláne - elég magányos munkák. Szóval örülök, amikor minél több emberhez eljut ez a dolog, és minél több ember érti meg. Ezt eladási mutatókkal szokták meghatározni, de a cseh valóságban ez máshogy néz ki. Ami nálunk jól megy, az mondjuk a Hitler életrajzok, szakácskönyvek stb. Részben olvasócentrikus vagyok, hát persze, de amikor mondjuk gyárban dolgoztam, akkor az ottani munkatársaim nem értették amit írok, mert elég sok idegen szó meg hosszú mondat van benne. Néha elég bonyolultak a mondatszerkesztések, ez egy rossz tulajdonságom, és ott vannak azok a dolgok amiket Masłowskától vettem át, a jelszavak, szlogenek, amiknek a használatát a kevésbé intellektuális beállítottságú olvasók nem igazán értik. Azt mondták a regényemről, hogy a középáramlat minőségi irodalmához tartozik, és engem ez végülis annyira nem zavar.
Mi a jobb az íráshoz, a nyugalom vagy a teljes káosz?
Én jobban szeretem a kaotikusabb környezetet, de megvannak ennek is a hátrányai. Mondjuk nehezebb benne koncentrálni. De egyedül is elég nehezen boldogulok néha, be van kapcsolva a gép, és inkább megyek az internetre, és aztán már nem igazán dolgozom. Azt tapasztaltam, ha napi nyolc órában írok, akkor azért szenvedek vele rendesen, de legalább gyorsan haladok. Mióta sorozatok forgatókönyvén dolgozom, már nem engedhetek meg magamnak nagy szüneteket, és szeretném megjegyezni, hogy nekem az irodalom az egy áldozathozatal. Még ha azt is beszélik értelmiségi körökben, hogy kommersz és hasonló blablák, nekem ezt egyáltalán nem kellene csinálnom, én ezért áldozatot hozok, és sokkal nagyobb nyugalom lenne az életemben, ha csak a forgatókönyvekkel foglalkoznék. De én a saját szabadidőmet áldozom az irodalomnak, mintha az a hobbim lenne. Ezért tölt el jó érzéssel, mikor a lehető legnagyobb számú ember olvassa amit írok.
Tehát akkor folytatás valószínűleg lesz, ha jól értem.
Következő könyv? Ja, persze, hogy lesz, már készítem. Kész van belőle az első ötven oldal, amit most írok át, és azon gondolkodom, miről szóljon a második fele.
Továbbra is fontosnak tartod kritizálni a társadalmi és politikai helyzetet Csehországban?
Persze, ez fontos, a baj akkor kezdődik, ha ebből divat lesz. Most például hatalmas divatja van kritizálni a csehek hozzáállását a szudéta kérdéshez, nem? A baj az, hogy ezt teljesen biztonságosan lehet kritizálni, mert elég nagy egyetértés van abban, hogy nem volt jó. Aztán az irodalmár leírja, hogy nem volt jó, és már csak a tapsot várja, ami persze jön, mert összhangban van a már említett közös elképzelésekkel. De már sok minden újat ebből sem lehet kihozni.
Azt hiszem ennyi kérdésem lett volna, és köszönöm az interjút.
Én köszönöm az érdeklődést.
A műből szépirodalmi rovatunkban olvashatnak részleteket.
