Furcsa a bolgár Ravasz Péter távol-keleti „unokatestvérének” feltűnéséről hallani, hiszen Ravasz Pétert a bolgár etnikai kultúrában szervesen gyökerező hősnek tartjuk. Ámde – a folklórkultúrában megszokott módon – gyökerei sokkal gazdagabbnak bizonyulnak a koronánál, és túllépnek nemcsak a szomszédos Törökország, de a távoli Kína határain is. Az előtörténet a következő.
Amikor Pekingben az Idegen Nyelvek Tudományegyetemén dolgoztam a bolgár nyelv és kultúra lektoraként, eszembe ötlött, hogy munkám során Ravasz Péter meséit használjam fel – hogy megmutassam, milyen a bolgár népi ravaszság szájhagyománya. A kínai hallgatók, miután megismerkedtek egy-két történettel, meglepetten így kiáltottak fel: „Hiszen ez a mi Afentink! – már az általános iskolából ismerjük. Az ujgurok közül származik, az északnyugati Hszincsiang tartományból.” Én is meglepődtem.
Elkezdtem valamilyen tudományos fogódzót keresni: az ujgurokat egyesek a bolgárok távoli „ükunokatestvéreinek” tartják (mint a -gurok egy fajtáját), de bizonyítottan közelebbi unokatestvérei a mai törököknek – szótár nélkül is értik egymás nyelvét. Beszélgettem a török lektorral: „Afenti, a hangsúly az első szótagon van, az ’efendi’ kínai kiejtése, ez az arab szó a türk népeknél a művelt és tekintélyes ember tiszteletteljes megszólítása. Az ’efendi’ ujgur kiejtése ’ependi’ – mivel nincs ’f’ hangjuk, ’p’-vel helyettesítik.” Ami azonban fontosabb, a felfedezés ráirányította a figyelmemet az alak identitására. Az Afentiről szóló ujgur történetek és a Ravasz Péterről szóló történetek hasonlósága, bármennyire is a bolgár és a hszincsiangi kultúra (és a közép-ázsiai régió más kultúráinak) érintkezésére utal, elképzelhetetlen a híres Naszreddin Hodzsa történeteinek összekötő szerepe nélkül. Afenti (Ependi) a Naszreddin Ependi rövidített neve, így hívják Hszincsiang tartományban Naszreddin Hodzsát. „Efendinek” nevezik a kazahok és az üzbégek is, valamint az összes szomszédos altáji nép.
Keresztnevét szinte soha nem használják, talán azért, mert túl konkrét és máshonnan származik. Sőt van egy bizonyos „intrika” is: a kazahok azt mondják, hogy Efendi kazah hős, az üzbégek pedig hogy üzbég, sőt az ő hősüknek még szobra is van Buharában. Hogy az ujgurokról ne is beszéljünk – ők találtak olyan hajlott korú szemtanúkat, akik színről színre látták. A név természetesen gyűjtő szerepű: sok korábban elterjedt helyi anekdotát köt össze és nevez meg.
A hszincsiangi történetek egy részét minden bizonnyal a törökök hozták magukkal „nagy” vándorlásuk idején Közép-Ázsiából Kis-Ázsiába a X. század környékén. Hogy mi volt akkor a ravasz hős neve, nem lehet igazán tudni (talán sokféle neve vagy valamilyen semleges gyűjtőneve volt). De köztudott, hogy a Naszreddin Hodzsa „márka- név” a mai Törökország területén alakult ki, és hogy a név a hasonló nevű tréfamester neve, aki Aksehir városában élt 1208 és 1284 között a szeldzsuk városi kultúra virágzása idején. Még a sírja is fennmaradt. Más szóval a történeteknek konkrétan e név körüli csoportosítása a XIII. század után kezdődik, és a XX. századig tart.
Az „ázsiai ravaszság” elterjedésének iránya nem csak ez. Ha a selyemút nyomvonalát nézzük, a déli és az északi szakaszán is tovább terjed. De még ez sem elég: nem valószínű, hogy egyetlen származékról lenne szó, inkább szüzsék áthagyományozódásáról, az adott etnikai színezettel kialakított mag köré. A név azonossága sokat segít a szüzsék kölcsönadásában és kölcsönvételében. Egy ilyen mag Ravasz Péter történetei, amelyek, úgy tűnik sokkal több áttételes rokon vonást mutatnak egy távoli epikai maggal, mint a közelebbi ismerőssel. Az érintkezés és a moltívum- vándorlás koncentrikus körei, amelyek Közép-Ázsiában Afenti és Kis-Ázsiában Naszreddin Hodzsa történeteit képezik, a bolgár történeteket szervesen összekapcsolják egy nagyon gazdag kulturális térséggel, bár az messzire esik Európától.
Idézzük csak fel Ravasz Péter ábrázolását (Ilija Beskov népszerű rajza alapján), ahol fordítva üli meg a szamarat! Ugyanilyen ábrázolást lehet még ma is látni a pekingi Nyári Palota hosszú folyosója gerendáin lévő rengeteg (több mint 1400) rajz között. Feltételezhetjük, hogy egyes történetek egyenesen ázsiai eredetűek (az „ázsiai ravasz- ság” minden bizonnyal nem az altáji népek kizárólagos találmánya). Az istenekként tisztelt Nyolc Halhatatlan Bölcs egyikének, Zhang Guolaonak az ábrázolásáról van szó, amint hátrafelé lovagol egy szamáron. Az ujgur történetek egy másik rétege indiai eredetű (valószínűleg a türkök buddhista korszakának hatása).
Ismert és sokat kutatott Ravasz Péter és Naszreddin Hodzsa történeteinek hasonlósága – egyes kutatók a bolgár ravasz embert egyenesen török eredetije ellentétének tartják. Logikus tehát azt feltételeznünk, hogy az Afenti és Ravasz Péter történetei közötti hasonlóság mindenekelőtt Afenti és Naszreddin Hodzsa betöltött szerepei közötti hasonlóságból fakad.
Először is a Hodzsa történetei – ahogy rövidítve nevezik honfitársai – mennyiségben túlszárnyalják Afenti történeteit. Ezenkívül vannak olyan típusaik, amelyeknek semmi közük a közép-ázsiaiakhoz: például a sumér irodalomból, az ógörögből, a szúfi irodalomból erednek. A nevek átfedése ellenére az alakok nagyon különböző jelleműek.
Afenti sokkal inkább klisékből van felépítve Naszreddin Hodzsához képest: minden helyzetben a szegényeket és az elesetteket védi, így mindig szembefordul a gazdagokkal és az uralkodó osztály tagjaival (és ide lehet sorolni az egyházi szolgálókat is); de a legfontosabb szabály az, hogy mindig ő diadalmaskodik. Ezért a történeteinek egészében véve sokkal didaktikusabb, sőt egyenesen epikus a kicsengése.
A Hodzsa jelleme realisztikusabb, dramatikusabb és sokkal hősiesebb. De több rossz szokás is sajátja. Megpróbálja becsapni a szomszédját, de a szomszéd sem becsületes vele. Néha butaságokat művel, és amikor megpróbálja eltitkolni őket, még nagyobb butaságokat követ el (teljesen emberi módon). Ez azonban nincs kihatással a társadalomban betöltött szerepére és elismertségére: néha ő a kádi (bíró), néha pedig az imám (iszlám lelki vezető).
Az ujgur-kínai Afenti történetei közül meglehetősen soknak a témája a császár és az udvaroncok, a járási bíró, a polgármester, a kádi, a bég, az aga, a molla és az imám – az összes, a társadalomban hatalommal és pozícióval bíró ember – kifigurázása. A legkönnyebb az, ha ezt a tényt ideológiai választásként értelmezzük, amely a Kínai Népköztársaság megszilárdulásának éveiben érvényesült. De a császárellenes és iszlámellenes történetek sokkal korábban is léteztek (a kínai császári rendszer már 1911-ben megbukott). Másrészt hasonló császárellenes szüzsék Kis-Ázsiában is születtek, az 1401-es mongol hadjárat idején, indirekt módon a mongol hódító, Timur ellen irányulva. Ezek később összeépülnek a Naszreddin Hodzsáról szóló eseményfüzérrel, amikor a történelmi prototípus már nincs az élők között.
Nagyon érdekes ez az erőszak feletti szóbeli győzelem, amelyre a mongol támadás idején született anekdoták kihegyeződnek. A szövegnek itt nem maró kritika, nem csúfondáros kifigurázás, csak fejtetőre állítja a helyzetet. Teljesen reménytelenből hirtelen visszájára fordul, megváltozhat a szenvedő alany javára . Elképzelhető, hogy Ravasz Péter történetei is hasonló szerepet töltenek be a bolgár újjászületés idején (ezt az ötletet dolgozza fel leleményesen Georgi Markovszki a Ravasz Péter című regényében). Általánosságban véve azt lehet mondani, hogy Közép- Ázsiából Kis-Ázsia felé indulva a szeldzsuk törökök magukkal viszik a ravaszról vagy a ravaszkodókról szóló hszincsiangi történetek egy részét. A XIII. század után, amikor megjelenik Naszreddin Hodzsa neve, mindegyiket „az ő nevével forrasztják össze”, és a történetek további szüzsékkel is gazdagodnak – és a folyamat a halála után sem ér véget. Hszincsiangban a történetek szintén továbbfejlődnek, önállóan, de a kis-ázsiai Naszreddin Hodzsa történetei is visszahatnak rájuk, és ami a legfontosabb – átveszik a nevét, amit Efendire/Afentire rövidítenek. A név azonossága (ami a többi türk népre is vonatkozik) nagyban megkönnyíti e szüzsék vándorlását. A bolgár hős, Ravasz Péter egy kiterjedt ázsiai mondakör érintője lehet.
Mi a jelentőségük ezeknek a meséknek? Nemcsak hogy egy nagy mondakör gyökereihez vezetnek el, hordozva a bolgár etnikai jelleget, de érdemes általuk rátalálni az ösvényre, mely a távoli Keletre visz, és talán adalékot nyújtanak a bolgár ravaszság forrásvidékének feltárásához.
Genát Andrea fordítása
