A Szlovák Intézet két érdekesnek ígérkező programot is kínál erre a hétre. Az első, a Holokauszt-emlékévhez kapcsolódó rendezvényre rögtön ma délután kerül sor, a másik, visegrádi rezidens írókat felsorakoztató rendezvény szerdán lesz.
Szeptember 22-én, hétfőn, 17…
Michal Milan Harminc címmel nyílt kiállítás a budapesti Szlovák Intézetben, mellyel a szlovák építészet alapítójára emlékeznek. Ezzel egy időben került bemutatásra az építész életművét bemutató angol-szlovák kétnyelvű monográfia is.
A Szlovák Intézet, a vajdasági…
Szeptember 6-án immár hatodik alkalommal rendezik meg a Pozsonyi Pikniket Budapesten, a Pozsonyi út és a Jászai Mari tér környékén.
A Szlovák Intézet és a Szlovák Idegenforgalmi Hivatal is részt vesz az eseményen sátruk immár hagyományosan a Pozsonyi út és a Jászai Mari tér…
Augusztus 19-én nyílt és szeptember 19-ig tekinthető meg a Szlovák Intézetben az a kiállítás, melyet a Szlovák Köztársaság Kül- és Európai Ügyek Minisztériuma készített a Szlovák Nemzeti Felkelés hetvenedik évfordulójára. A kiállítás hétfőtől csütörtökig 10 és 18,…
Július 3-án Slovak Press Photo címmel nyílik kiállítás a Szlovák Intézetben, ahol az érdeklődők egy válogatást tekinthetnek meg a szlovákiai riportfotó első országos versenyéből.
A kiállítást megnyitja: Gabriel Hushegyi, a Szlovák Intézet igazgatója
A kiállítás 2014.…
2014 májusában jelent meg a KOR/RIDOR Szlovák-Magyar Történeti Folyóirat / Slovensko-maďarský historický časopis. A kétnyelvű folyóiratot az Országos Szlovák Önkormányzat Kutatóintézete alapította az MTA és a Szlovák Tudományos Akadémia Történeti Intézeteivel, valamint a…
Mesék hab nélkül. Nőirodalom - társadalom felelősség - múlt és jelen.
Beszélgetnek és felolvasnak: Erdős Virág Gács Anna Jana Juráňová Uršuľa Kovalyk
Moderátor: Bolemant Lilla
Helyszín: Szlovák Intézet (1088 Budapest, Rákóczi út 15.)
Időpont: 2014. május 29…
Bár ma esti programról van szó, talán még időben vagyunk, hogy olvasóink figyelmébe ajánljuk a Szlovák Intézet és a MASZFISZ közös filmklubjának nyitóvetítését!
Időpont: 2014. május 14. 18.00
Helyszín: Budapest VIII., Rákóczi út 15. (SZLOVÁK INTÉZET)
Szervezők:…
A Budapesti Szlovák Intézet, a Terra Recognita Alapítvány és a kassai Pavol Jozef Šafárik Egyetem Történelem Tanszéke szervezésében mutatják be a Kassa történetét feldolgozó kötetet.
REMEMBERING THE CITY, A GUIDE THROUGH THE PAST OF KOŠICEA könyvet bemutatja:Alica Kurhajcová…
2014 májusában megjelenik a KOR/RIDOR Szlovák-Magyar Történeti Folyóirat / Slovensko-maďarský historický časopis.A kétnyelvű folyóiratot az Országos Szlovák Önkormányzat Kutatóintézete alapította az MTA és a Szlovák Tudományos Akadémia Történeti Intézeteivel, valamint a…
Főszerkesztő: Németh Orsolya
Szerkesztők:Borsi Klaudia,D.Á., Gajdos Nárcisz, Hanzelik Gábor, Máté András, Süpek Nóra, Vas Viktória
Grafika: Felvidéki Miklós
© Szláv TeXtus 2013-2023. Minden jog fenntartva. Az oldalon található összes tartalom a szerzők, az oldal vagy a kiadók tulajdonát képezi, mindennemű nyomtatott vagy elektronikus, részleges vagy teljes közlésük csak a fent említettek engedélyével lehetséges.
Elérhetőség: szlavtextus@gmail.com