Jan Němec (1981) A fény története című regénye elnyerte az Európai Unió Irodalmi díját, a Cseh Könyv díjat, jelölték a Magnesia Litera és a Josef Škvorecký díjakra. A fény története a világhírű cseh fotográfus, František Drtikol életének fordulatos története, egy különleges és lebilincselő fejlődésregény. A Noran Libro Kiadó jóvoltából magyarul is megjelenik a K-európai történetek című, Karádi Éva által szerkesztett sorozatban a 24. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválra, ahol a Visegrádi Négyek között Csehország is díszvendég. Bán Zsófia mutatja be a regényt és beszélget a szerzővel április 21-én 17.00-kor, ezt követően a szerző dedikál. Íme, egy kis ízelítő a regényből:
Erva olyan, mint derült égből a villámcsapás, ami felégeti a földet. Nyújtott lábbal szökken ez életedbe, és táncolni kezd, ahogy a sors fütyül. Gondoskodik róla, hogy femme fatale hatását keltse. Fiatal és reménnyel teli, mint a Csehszlovák Köztársaság. Eliškával valamikor kissé lankadtan korzóztatok a Ferdinánd úton, Ervával azonban felkeltitek a figyelmet a Nemzeti úton, ahogy most átnevezték. Lenvászon öltönyt varrat neked angol stílusban, amiben úgy nézel ki, mint egy tökéletes dandy, és ő is úgy öltözködik, hogy megforduljanak utána. Táncol.
A prágai társaság krémje gyorsan megtudja, hogy a híres fotográfus és a híres táncosnő kedvüket lelik egymásban. Ezek az új emberek!
A demokrácia, az új demokratikus köztársaság új embereket kíván, új embert, új Ádámot, hirdette ki Tomáš Garrigue Masaryk.
Erva szíves örömest válik azzá, amit annyiszor kértél Eliškától: az elsőszámú modelleddé, az egyetlen szeretőddé és később talán feleségeddé. A fiatal Rösslerrel virágcsokrot küldetsz neki a színházba, amit aztán magával hoz a műterembe, mert még nem volt ideje otthon letenni, és az orrán sárga virágpor, ahogy beleszagolt a felvonóban. Eszi a kedvenc habrolóját és ontja magából, mi történik a színházban, mert s színházban mindig történik valami Egyszer egy kollégája azt mondja neki, elsőosztályú feneke van, másodszor a világosító kiesik az erkélyről. Harmadszor a színpadi építész összevész a rendezővel, és neki kell lenyugtatnia őket, hogy először ott kell lennie annak a vázának, ha a színpadi építész ragaszkodik hozzá, de aztán elviheti onnan, ha a rendező ízléstelennek tartja a szó szerinti virágtartót. Nézel rá, ahogy beszél, ahogy gesztikulál, és szinte nem is figyelsz oda – amikor erre fény kerül, nevetve kéri rajtad számon, és kis ökleivel a mellkasodra csap. Nézegeti a száradó fotográfiákat, a megrendelt portrékat, de a szabad alkotásaidat is, a nimfák még nedves fényképeit. Megkérdezi, ki az, tetszik-e neked, és mi és miért tetszik benne, és néha ő maga is nyilatkozik, hogy felbátorítson téged, hogy ez vagy az a modell vonzó, szép a melle, éppen tenyérbe való, és vár, hogyan reagálsz.
Neked aztán lehetett szeretőd szép számmal, te csirkefogó... mondja. Soha nem álltak sorba értem.
Majd el is hiszem! A nők szívesebben vetkőznek le előtted, mint a tükör előtt.
És megint vár, hogyan reagálsz, de te csak mosolyogsz.
És tudod, miért? Szebbé teszed őket, mint amilyenek, és ennek egyik sem bír ellenállni.
Csakhogy sosem volt velük szerencsém.
De akkor is tetszel mindegyiknek, erről nem tudsz lebeszélni. Amíg letakarod a kamerát, hoz magának egy pohár vizet, a fény úgy reszket a tapétán, mint a zselatin.
Amikor aztán átöleled Erva derekát, a füledbe súgja: Tudod, mi jutott eszembe ma a próbán? Tíškunak foglak szólítani!
Tíškunak?
Tíškunak! tapsol örömében. Az nem én vagyok.
De igen. František vagy, és van benned valami kiskutyuskás.
Nem szokom meg.
De megszokod, Tíšku. Meglátod, még ma este megszokod. Miután az utolsó asszisztens is elhagyja a műtermet, és lekapcsolja az utolsó lámpát, kettesben a csókolózás, becézgetés, dédelgetés édes semmiségébe merültök. Erván még szétkenődve meglátszanak a szerepei maradványai, ahogy este rosszul távolítja el a színházi próba sminkjét, és arcán púder meg a színpad porának nyomai. Érzed ezeknek a szerepeknek a maradványait, amelyeket magával hoz, ezekkel az egzotikus táncosnőkkel és keleti papnőkkel is enyelegsz, egyszer egy egyiptomi asszony bronz maszatja van a bőrén, máskor Elektra kétségbeesése járja őt át.
Tíšku, sóhajtja.
Tíšku, a férfiaknak tulajdonképpen miért van mellbimbójuk? kérdezi és elégedetten szuszog a mellkasodon.
Hétvégenként kirándulgattok Prága körül, a Divoká Šárkán vagy Zbraslavban. Néha veletek tartanak a színházi barátai, nagyon közkedvelt, gyorsan rájössz, hogy jó néhány másik udvarló elől fogtad ki az aranyhalat. Különleges emberfajta ez, művészek, akik visszatértek a háborúból, megsemmisülve és átfagyva, mégis olyan nagyképűek. Neki köszönhetően hosszú idő után valamiféle társasági életet élsz, ennyi különböző alak utoljára Münchenben volt körülötted. A színházban premier premiert követ, valakinek állandóan születésnapja van, és minden ürügyet örömmel fogadnak az ünneplésre. Ahogy az egyik ilyen színész mondja: Csak akkor iszunk, ha van ürügy, akkor is mértékkel és tartózkodással. Mérték a vödör, tartózkodás az asztal alatt. Hamar lehetőséged adódik megbizonyosodni róla, nem felejtetted-e el, hogyan kell vezetni a nőt tánc közben, csakhogy Ervával nehéz, az előírt tánclépések untatják, egyből hozzátesz valamit, megváltoztat, tréfálkozik a bokáival, az eredmény pedig valami olyan kreáció, amit udvariasan körbeállnak a parketten, aztán még egy táncosnő vagy színésznő csatlakozik hozzá, és együtt bolondoznak. A zene a kedvükben jár, a zenészek még provokálják is őket, ingerli őket a csövek belseje, ahova nyáladzanak, gyorsítják a tempót, a két barátnő pedig úgy tekergőzik, mint két szerelmes vipera, hogy az uraknak bepárásodik a homloka. Egyszer ezt valaki nagyon találóan nem társasági táncnak nevezi, de ez Ervát egy cseppet sem bántja, szeret a figyelem középpontjában lenni, és ha mindenkit rávesz, hogy őt nézze, elégedetten és kiteljesedve alszik el.
Tíšku, tetszettem neked ma este? kérdezi jóéjt gyanánt. De fél óra múlva megrázza a vállad: Már alszol?
A másik oldaladra fordulsz.
Fráňa, be kell neked vallanom valamit. Várj, felkapcsolom a kis lámpát.
Bepisiltél?
Erva nevetőgörcsöt kap, mindketten kicsit részegek vagytok. Nem, de ha ennyire fogok röhögni... Kirohan az ágyból, de sikerül elkapnod a hálóingét, szakadás hallatszik, újabb nevetőgörcs.
Neked aztán tetszik a mellem, mi? elcsuklik a hangja, és úgy tekeredik el onnan, mint egy afrikai táncosnő.
Amikor visszajön a mosdóból, ki tudja miért, hosszasan fújja magára a kedvenc parfümjét, a Bourjois-t. Az üvegcsével a kezében azt mondja: Komolyan, be kell vallanom neked valamit... Kíváncsi vagyok, mit szólsz hozzá. Frissen illatosítva gördül az ágyra, a hátán fekszik kitárt karokkal, mintha álmában angyalt rajzolna, belélegzi a parfüm felső tónusait és kicsit később folytatja: A háború alatt táncoltam egyszer Kroměřížben...
Ebből ne csinálj gondot... Az órára nézel, fél négy van és az első ügyfélnek kilencre van időpontja.
Várj, ez még nem minden... Az egy elmegyógyintézet volt, és egyben katonai kórház, mondja, és cigaretta után kotorászik, de a doboz már üres. És én ott a bolondok között keringőztem az egyik sebesülttel, szegénynek be volt kötözve a feje, eltalálta egy repesz. Nagyon furcsa este volt, tudod? És szerintem kicsit belém szeretett.
Arra gondolsz, hogy bizonyára nem ő volt az első, nem is az utolsó. És azon az estén megcsókolt...
Az embernek nem kell mindenről tudnia.
És múlt héten eljött Prágába, megkeresett és nagyon finoman megkérte a kezemet...
Micsoda? felkönyökölsz és bámulsz rá. Nem haragszol, Tíšku, ugye nem?
De hát mit válaszoltál neki, az Isten szerelmére?
Azt mondtam neki, nagyon szépen begyógyult a feje. És?
Nem hazudtam, tényleg nagyon szépen begyógyult. De –
De előbb még, hogy először engedélyt kell kérnem tőled, tör ki belőle, felugrik, és elkezd ugrálni az ágyon, mint egy orángután.
Visszaroskadsz a párnára. Menj csak hozzá, sok boldogságot. Erva öt perc múlva elalszik, egyre hosszabban veszi a levegőt, csak azt a parfümillatot nem viszi magával álmába. Ingerli az orrodat, és a változatosság kedvéért most te nem tudsz elaludni, mintha hirtelen kijózanodtál volna.
A plafonon megtelepedett egy árnyék, olyan hosszú, mint egy kés pengéje. Azon gondolkozol, miben különbözöl attól a katonától, hogy Ervina itt van veled, és nem vele, és miben különbözik Ervina Eliškától, hogy az egyik így viccelődik veled valaki más szerelmi vallomásáról, míg a másik a te saját vágyaidat nevette ki. Eszedbe jut, hogy nyugodtan fekhetne itt ebben az ágyban két másik ember.
Vagy nem, vagy úgy van, hogy az ember addig bízik a sorsban, míg a sors nem bízik az emberben, és ez a különbség Eliška és Erva között?
Közvetlen elalvás előtt még apukádra gondolsz, ahogy mindig azt mondogatta, hogy a világ könyvének sorai üresek azokon az oldalakon, amelyeket még nem olvastunk. De így van ez? A következő fejezetek egyikében belép a műtermedbe a bengáli költő, Rabindranath Tagore. Neked egyelőre sejtelmed sincs erről, de ő már tulajdonképpen ott van, elég csak előrelapozni, rajtad kívül mindenki megbizonyosodhat róla.
Fordította J. Hahn Zsuzsanna
A magyar kiadás az Európai Unió Kreatív Európa Programjának és a Cseh Kulturális Minisztériumnak a támogatásával jelenik meg.
