Milyen érdekes az élet. Az olimpia óta motoszkál a fejemben, hogy meg kéne írni egy posztot a két kedvenc, csehszlovák olimpikonomról, Emil Zátopekről és Věra Čáslavskáról. Erre látom, hogy két nappal a ennek a posztnak a megírása előtt, hosszú betegeskedés után Věra Čáslavská elhunyt. Ezért, bár Emil története is igen tanulságos és motiváló, ezt a bejegyzést Věranak ajánlom.
Augusztus 30-án, 74 évesen hunyt el a világ egyik legendás tornásznője, a legsikeresebb cseh olimpikon (11 érem), a Kétezer szó petíció egyik aláírója, Věra Čáslavská. Először egy dokumentumfilmből ismertem meg a történetét, amely még életében készült róla. Amikor a cseh ismerőseimet kérdeztem, először nem értették, hogy lehet Čáslavskát nem ismerni, hiszen még Mexikóban is tudják ki ő. Egy kicsit rosszul is éreztem magam, pedig már megtanultam fenntartással kezelni, amikor a csehek azt állítják egy honfitársukról, hogy világhíres. Persze aztán a filmből kiderült, hogy miért pont Mexikó.
Věra tornász őstehetség volt, amihez hozzájárult kimagasló szorgalma, szívóssága és elhivatottsága is. Csupán 14 éves korában kezdett el a gimnasztikával foglalkozni (addig műkorcsolyázott), de nagyon hamar felismerték képességeit. Nemsokára már edzőjével közösen új, egyedi elemeket dolgoztak ki, és az ötletek javarészt tőle származtak. Kicsit olyan személyiségnek és jelenségnek képzelem őt, mint amilyen most Hosszú Katinka lehet nálunk, és nem csak a sportteljesítménye miatt.
Čáslavská négyszeres világbajnok volt, majd a tokiói (1964) és mexikói (1968) olimpiákon összesen 7 darab aranyérmet szerzett. 1968-ban, a Kétezer szó petíció aláírása miatt, rejtőzködnie kellett a kommunista bosszúállás elől, de így sem hagyta abba az edzést. Faágakon gyakorolta a tornászelemeket az erdőben. Ugyanebben az évben lett négyszeres olimpiai bajnok és kétszeres ezüstérmes, lepipálva ezzel a szovjet tornásznőket. Amikor aztán a dobogón állt, és a szovjet himnuszt játszották, Věra határozottan, de végtelen eleganciával elfordította a fejét, majd a himnusz ideje alatt a földet bámulta. Kétszer is egymást után csak, hogy biztosan átmenjen az üzenet. Čáslavská ekkor volt utoljára versenyen.
A szovjet himnusz bojkottálását, a kommunista párti miniszterelnök ajándék étkészletének visszaküldése követte, és Csehszlovákia legígéretesebb sportolójának karrierjét ellehetetlenítették, még az edzésekről is kitiltották. De őt nem lehetett csak úgy lerázni, és így jött a képbe Mexikó. Elvégezte Prágában a testnevelési szakot, és 1979-1981 között engedélyt kapott, hogy kimenjen Mexikóba edzőnek. Ez volt az egyetlen módja annak, hogy a sport közelében maradhasson.
Věra Čáslavská (középen) 1967-ben
Fotó: Wikipédia
A Bársonyos forradalom után, 1990-ben Václav Havel felkérte tanácsadójának szociális ügyekben és a sport területén. Čáslavská mindig is támogatta az utánpótlásképzést, és a fiataloknak a fair play fontosságát hangsúlyozta egész életében. Ez utóbbi annyira összefonódott a nevével, hogy a róla szóló megemlékezések szinte mindegyikében megemlítik. Világhírét pedig mi sem bizonyítja jobban, minthogy a tokiói olimpia után 46 évvel a japánok még mindig akkora tisztelettel emlékeznek rá, hogy 2010-ben megkapta a Felkelő Nap érdemrendet.
Sajnos élete második fele mégsem alakult felhőtlenül. Férjével, a szintén olimpikon Josef Odložillal, megromlott a kapcsolata, ráadásul 1993-ban közös fiúk, Martin, hirtelen felindulásból megölte édesapját. Az akkor huszonéves fiatalember 1997-ben amnesztiát kapott Václav Haveltől. Ezek után Věra depresszióval és gyógyszerfüggőséggel küzdött hosszú éveken át. Mindettől függetlenül igyekezett a külvilágnak ugyanazt a kedves, de szívós nőt mutatni, aki nem adja fel, és akinek továbbra is fontos, hogy biztassa a sportolni vágyó fiatalokat, és kiálljon a maga igazáért. Ennek egyik példája, amikor élő adásban vonta kérdőre a kommunista párttal ápolt kapcsolatai miatt Miloš Zemant, az első köztársasági elnökválasztás alatt.
Nem tudom ki, hogy van vele, de nekem azok az igazi hősök, akik bebizonyítják, hogy a saját erejükből újra és újra talpra tudnak állni. Věra Čáslavská egész élete, az elejétől a végéig egy inspiráló történet nem csupán a sportolók számára, de a nők számára is. Példaértékű bizonyíték arra, hogy nem szabad feladni álmainkat és elveinket, még akkor sem, ha egy egész rezsim áll velünk szemben. De nem csak a hősies időkben kell, hogy helytálljunk: nagy lelkierő kell ahhoz is hogy felvállaljuk hibáinkat, gyengeségeinket, vagy elfogadjuk a balsorsot, és ezeken túllépve folytassuk úgy, ahogy szerintünk helyes.
Forrás:
Wikipedia
Lidovky.cz
