Ismét Budapesten koncertezett az ukrán etnokáoszt megtestesítő banda, a DakhaBrakha – ezúttal a CAFe Budapest kortárs művészeti fesztivál keretében léptek fel a Művészetek Palotája mellett felállított cirkuszsátorban. A délután még félénken tébláboló Irina Kovalenko, Olena Cibulszka és Nyina Garenecka este már vagány, menyasszonyi ruhás, óriás kucsmás dívákként állnak a színpadon, hangjuk szinte felrobbantja a sátrat. Az első ránézésre szintén elég visszafogottnak tűnő Marko Halanevics pedig aranypaszományos színházi jelmezt és lovagló csizmát viselő „porondmesterként” kerül elő. Már az első szám után bejelentik, hogy ők most a szabad Ukrajnáért énekelnek, és ugyanezt a követeli a koncert végén már állva tapsoló, „volnoszty”-ot skandáló közönség is. A koncert előtt Marko Halaneviccsel beszélgettünk.
Tavaly, a Szigeten már beszélgettünk arról, hogy milyen is a ti zenétek, mit képviseltek, úgyhogy engem most inkább az aktualitások érdekelnek. Biztos fárasztó, hogy mindenki ezt kérdezi, de Kijevből érkeztetek, milyen állapotok uralkodnak most a városban, illetve az egész országban?
Marko Halanevics: Minket a háború fáraszt, nem az, hogy mindenki erről kérdez. Sőt, igazából jól is esik, hogy akármerre megyünk, mindenhol érdekli az embereket az ország sorsa, együtt éreznek velünk. Kijevben most gyakorlatilag teljes a nyugalom, főleg azzal összehasonlítva, ami az ország keleti részén történik. Most egy teljes újjászületés, felébredés érezhető. Ukrajnát húsz évig mindenki egy posztszovjet államként képzelte el, és pont ma (az interjú október 16-án készült) lépett életbe egy „tisztítási” törvény, ez az egyik legfontosabb dolog, amit sikerült elérnünk. Ennek az a lényege, hogy teljesen megtisztuljon a rendszer, eltűnjenek azok, akik kapcsolatban álltak az előző rendszerrel, akik a korrupciós botrányok szereplői voltak. Ukrajnában eddig – a többi európai országgal összehasonlítva – nemigen volt jelen az önkéntes erő, most pedig az egész országot ez hatja át. Mindenki segít azoknak az embereknek például, akik keletről menekülnek az ország közepe felé, vagy annak a katonaságnak, amelynek most a nulláról kell felépítenie magát. Kijevben egyelőre nincsen háborús helyzet, de minden reggel ezzel kelünk, és folyamatosan figyeljük a híreket, hogy Putyin hivatalosan megtámadta-e Ukrajnát.
Október 26-ra írta ki Petro Porosenko elnök az előrehozott parlamenti választásokat, mit várnak ettől az emberek? Kelet-Ukrajnában egyáltalán hogy lehet megvalósítani?
M.H.: Nagyon fontos, hogy sor kerülhessen erre a választásra. Most az a leglényegesebb, hogy teljesen megújuljon a parlament és a felső ház összetétele. De a donyecki medence nagy része folyamatosan katonai megszállás alatt van, szerintem ott nem tud sor kerülni a választásra. Nagyon nagy a várakozás, mindenki abban reménykedik, hogy most végre megváltozik a helyzet.
De hogy tud bármi is megváltozni? Vannak új szereplők a politikai hadszíntéren?
M.H.: Persze, vannak. Sok új, kisebb-nagyobb párt jött létre. Sokan csatlakoztak a már meglévő régebbi pártokhoz is azok közül, akik annak idején ott voltak a Majdanon, általuk ezek is valamelyest megváltoztak.
Ti mint művészek mennyire vettetek részt az eseményekben? Szerinted egyáltalán kell-e, szabad-e egy művésznek vagy mondjuk egy írónak ilyen esetben állást foglalni, véleményt nyilvánítani?
M.H.: Ez egy elég összetett kérdés, de amikor arról van szó, hogy eltűnik-e a hazád a föld színéről, vagy beleolvad-e, visszaolvad-e egy hatalmas impériumba, akkor viszont nincs min gondolkozni, menni kell, csinálni kell. Persze, nem úgy kell ezt elképzelni, hogy mi most akkor nekiállunk forradalmi indulókat vagy a Majdanról szóló nótákat írni. A mi dalaink elég régiek, vannak vagy ezer évesek a szövegek, de ettől még lehetnek aktuálisak. Mindig készen állunk arra, hogy megosszuk a gondolatainkat Malajziától egészen az Egyesült Államokig, erről a jelen politikai helyzetről is. Olyan keretek közé szorították most Ukrajnát, hogy az teljesen egy szovjet országra kezd hasonlítani, ettől akarunk szabadulni.
Ha már említetted a dalaitokat, min dolgoztok mostanában? Az első lemezeteken, a Na mezsin még a népi elemek dominálnak, de a Lighton már egy kicsit eltávolodtatok az ukrán folklórtól. A belarusz Port Mone kvartettel közös Khmeleva Project viszont újra népiesebb vonalat képviseli. Ha lesz következő album, azon milyen irányt vesztek?
M.H.: Az az alapelvünk, hogy azokat a dalokat játsszuk, amelyeket a zenekar hölgytagjai és barátaik összegyűjtöttek Ukrajna egész területéről, amelyeket öreg anyókák énekelgetnek mindenfelé. A kérdés inkább az, hogy utána mit kezdünk velük, szeretünk kísérletezni, a dallamokba több etnikum motívumait is megpróbáljuk belecsempészni. Sosem tudjuk előre, hogy az adott pillanatban mi lesz ránk hatással, és azt sem, hogy két-három év múlva hogy fog kinézni a zenénk. Sőt, igazából még azt sem, hogy milyen lesz a követező album, de már vannak tervek.
Ha jól tudom, ukrán filológiát végeztél, mi pedig alapvetően egy irodalmi portál vagyunk; arról mondanál pár szót, hogy mi, ki dominál jelenleg az ukrán irodalomban?
M.H.: Aki most elsőre eszembe jut, az Szofija Andruhovics, a talán leghíresebb ukrán író, Jurij Andruhovics lánya, ő adott most ki egy könyvet, amelyet nagyon dicsérnek. Felix Ausztria a címe, biztos Magyarországon is érdekes lesz, mivel az Osztrák-Magyar Monarchiával kapcsolatos. De még én sem olvastam. Aztán ott van Andrij Kurkov legújabb könyve, amelyben a Majdanon és egész Kijevben történteket dolgozza fel.
Németh Orsolya
A tolmácsolásért köszönet Lucsok Tímeának.
Fotó: © Kotschy Gábor, Művészetek Palotája
