A Szlovák Intézet és az Ulpius-ház Kiadó Petra Nagyová Džerengovát látta vendégül egy könyvbemutató erejéig a Budapesti Szlovák Intézetben. Az írónő a kortárs szlovák irodalom egyik legnépszerűbb alakja. Szlovákiában eddig nyolc könyve jelent meg, amelyek közül három magyarul is olvasható. Felnőtteknek szóló regényei mellett két gyerekkönyve ismert. Műveinek többsége mindennapi élethelyzetekre épül, és a nőket érintő társadalmi kérdéseket feszegeti. Az írónő nem riad vissza az olyan tabunak számító témáktól sem, mint a családon belüli erőszak, vagy mozaikcsaládokban felnövő gyermekek helyzetének kérdése. Profiljához hozzátartozik, hogy négy gyermek édesanyja és Pozsony város alpolgármestere. A könyvbemutatón zajló, Vass Virág vezette beszélgetésből kiderült, hogy Džerengová személyében egy derűlátó és érzékeny, ugyanakkor céltudatos női írót ismerhet meg a magyar olvasóközönség. A beszélgetést követően néhány kérdés erejéig tartó rövid interjúnkban faggattuk őt.
Azt mondják, elsősorban jó olvasónak kell lenni, azután válhat valakiből író. Kell még hozzá valami más is? Neked milyen tapasztalataid vannak ezzel kapcsolatban?
Ezt egy nagy igazságnak tartom. Még gyermekként ha egy könyv hatással volt rám, arra gondoltam, hogy: ez igen, ilyesmit én is szeretnék írni. Leginkább akkor éreztem ezt, amikor egy könyv elolvasása után még sokáig gondolkodtam rajta. Későbbi próbálkozásaim is elsősorban olvasmányaimhoz kötődtek. Hogy egy konkrét példát is említsek, ami a nőknek szóló regények cselekményszövését illeti, Yoe Fielding stílusa abszolút példakép számomra. A mai napig megvásárolom minden könyvét. Természetesen az íráshoz szükség van tehetségre is. Ha valaki tehetséges - én azt mondom, hogy mindenki tehetséges valamiben - akkor még mindig szüksége van türelemre is. Mert tehetség a sikernek csak tíz százalékát teszi ki, a többi a kemény munka eredménye. Számomra írónak lenni a lélek szabadságával, ugyanakkor a test rabszolgaságával jár együtt.
Tulajdonképpen mi vezetett az íráshoz?
Mint említettem, nagyon szívesen jártam könyvtárba, ahol a könyvtáros – akire gyermekként felnéztem - arra biztatott, küldjem el az általam írt rövid történeteket különféle versenyekre. Eleinte annak ellenére sem nyertem semmit, hogy a beküldött műveim már sorra megjelentek az iskolai újságban. Tulajdonképpen ekkor kezdtem vágyakozni arra, hogy egyszer majd író legyek. Akkor még azt hittem, hogy író nálunk nem lehet egykönnyen valaki, ez csak valamiféle Amerikában élő, bajuszt vagy szakállt viselő bácsinak sikerülhet. (nevet) Aztán eljött az idő, amikor a szlovák könyvpiac már tömve volt amerikai írókkal, és akkor a kiadók lehetőséget adtak a hazai szerzőknek is, akik a szlovák nők tapasztalatairól írtak. Lehet hogy jókor voltam jó helyen. (mosolyog)
Most kapható a magyarországi könyvesboltokban a harmadik regényed. Miért pont ezek a kötetek olvashatóak magyarul?
Tulajdonképpen azért ezeket a könyveket választotta az Ulpius-ház kiadó, mert ezek nyerték el a tetszését. Az egyik csehül is beszélő szerkesztőjük eredetiben olvasta a műveket, és az volt a meglátása, hogy itt a magyar könyvpiacon van egy űr az ilyenfajta témájú regényeket illetően. Elsőként, saját kérésemre a Nézz magadra című művem jelent meg. Azért ajánlottam elsőként ezt a kötetet, mert Szlovákiában ennek volt a legnagyobb sikere. Ezt követően jelent meg a gyermekkönyvem a Pozsonyi Pagony kiadásában, Klára és a mumusok címmel.
Van magyar nyelvű honlapod is. Milyen tapasztalataid vannak a magyar olvasókkal kapcsolatban?
Elég kevés tapasztalatom van, mivel eddig még nem volt író-olvasó találkozóm. A mostani az első bemutatkozásom, úgyhogy nagyon örülök, hogy sikerült megszervezni. Amikor megjelent az első könyvem, a Nézz magadra magyarul, akkor volt egy könyvbemutatóm, de az inkább csak az újságíróknak szólt, és nem találkozhattam a valódi olvasóimmal. Szóval nagyon örülök, hogy most sikerült.
Térjünk rá egy kicsit a könyveid főhőseire. Általában bonyolult, egyfajta alárendelt helyzetben ábrázolod a nőket. Mi a célod ilyen sorsok láttatásával?
Úgy gondolom, hogy sok ilyen típusú nő él köztünk, akiket szeretnék bátorítani, hogy merjenek változtatni az életükön. Sokan mesélték, hogy a könyvemnek köszönhetően elgondolkodtak és erőt merítettek belőle. Ez az én célom. Mindamellett örülök, ha valakit elszórakoztat a könyvem. Nem szeretném, ha úgy lennének vele az emberek, hogy elolvassák, félreteszik, és elfelejtik. Boldoggá tenne, ha megérintené és foglalkoztatná őket amit írok. Leginkább érvényes ez a gyermeikordalmi műveimre. Például Klára apukájának alakjával (szerk. megj. Klára és a mumusok, Pozsonyi Pagony) arra szerettem volna rámutatni, hogy a gyermekeket nem használhatjuk fegyverként, mint ahogyan egyes elvált szülők teszik.
A fent említett művedben nagyon pozitív a nagyapa szerepe is. Jól gondolom, hogy valakiről mintáztad az alakját?
A nagypapa alakja egyfajta nagyszülői példakép számomra. Sajnálatos módon nem ismerhettem a nagyszüleimet, még kislány voltam, amikor meghaltak. Viszont van egy fantasztikus édesapám. Lehet, hogy a könyvben egy kicsit róla mintáztam a nagyapa alakját. Édesapám mindig mesélt, minden este újabb és újabb történetekek talált ki nekünk. Azt mondta, ha majd nyugdíjas lesz leírja őket, de ma már azzal is megelégszik, ha nyomtatásban látja a nevét. Az ő tiszteletére használom a Dženger nevet. Biztosan neki köszönhetem a tehetségem, akárcsak a csodálatos gyermekkoromat is.
Kovács Kinga
Fotó: http://www.nagyova-dzerengova.eu/hu/vismo/galerie2.asp?id_org=600071&id_galerie=1006&p1=54
