Sorozatnyitónak szánt műfordító-portréinterjúnkban Szathmáry-Kellermann Viktóriával, a Vaják-sorozat fordítójával beszélgetünk jó hangulatban pályakezdésről, fordítástechnikáról, és persze fantasztikus irodalomról. Műfordítással kacérkodóknak, műhelytitkokra éhes Sapkowski-rajongóknak és minden érdeklődőnek hiánypótló bepillantás a színfalak mögé a tovább után!
- Az olvasóközönség nagyobb része a Vaják fordítójaként ismerheti nevedet, de számos egyéb fordítás is fűződik a nevedhez – szépirodalom, szociológia, gender studies-esszék…
- …nem is beszélve a katolikus pedagógiáról…
- …ráadásul nem csak lengyel, hanem angol nyelvről is. Hogyan kötöttél ki a fantasztika műfajánál? Te találtad meg a munkát, vagy a munka téged?
- Leginkább úgy néz ez ki, hogy a munka találja meg a lengyel fordítóközösséget. A dolgok úgy működnek, hogy általában mindenki tudja, ki mit fordít, például egy szerzőt általában egy ember visz végig. Fantasyt pedig senki nem fordít. Ez persze nem teljesen igaz, Nemere István fordít fantasyt, A lator evangéliumát például, de ő nagyjából az egyetlen, és ráadásul ő eléggé más körökben mozog. Amikor felmerült, hogy a Vajákot végre valaki kiadja, nem volt belőle még részlet sem fordítva – bár a szerző Narrenturm c. regényéből Pálfalvi Lajos már fordított egy részletet, bizonyos értelemben ő is lett volna fordítóként evidens –, és mivel még senki nem fordított fantasyt, és senkinek nem volt a dolog szívügye, felvetődött, ki szeretné csinálni. Mint kiderült, én szerettem volna. Ezután rövid úton hozzám irányították a kiadót, és úgy tűnik, a kezdeti nehézségek után valamiért szimpatikusak lettünk egymásnak. Persze Sapkowskinak is rám kellett bólintania, az ő személyes beleegyezése nélkül senki nem fordíthatja a könyveit. De azért ellenérzésem sem volt a fantasy-vel szemben, lelkes olvasóként bőven volt vele dolgom korábban.
- Azzal, hogy egymásra találtatok a kiadóval, úgy tűnik, hogy gyümölcsöző együttműködés alakult ki. Ez minek köszönhető? Mi kell ahhoz, hogy jóban légy a kiadóddal? Elég az, hogy az első kötet jó példányszámban fogyott?
- A kiadónál, bár valaha lengyel leányvállalat voltak, nem beszél senki lengyelül. A könyvek ugyan megjelentek angolul, de az angol fordítások filozófiája általában is nagyon különbözik a magyar fordításokétól. Így az egyetlen dolog, ami a kiadó számára mérceként jelen van, az a rajongók véleménye. Ami kezdetben pocsékul alakult, nehéz lenne tagadni, mert abban a pillanatban, hogy kiderült, a könyv Vaják néven fog futni, valami hihetetlen negatív energia kezdett áramolni a kiadó, de legfőképp a fordító felé. Mindent kaptam, attól kezdve, hogy hogy képzeli a kiadó, hogy ezért nekem fizet, egészen addig, hogy öljük meg, és a petíciót máig el lehet érni arról, hogy maradjon a cím Witcher. Szóval nagyon rosszul indult, egészen odáig, amíg meg nem jelent a könyv. Utána viszont nagyon gyorsan nagyon pozitív reakciók jelentek meg a fordításra vonatkozóan, és elég hamar kialakult egy olyan bázis, akik azt mondták: „Ugyan már, meg lehet szokni!” Egy ponton túl pedig ezek saját maguk lerendezték az ellendrukkereket. Ezután elkezdett működni, és a harmadik-negyedik kötetnél jutottam el oda, hogy kizárólag szuperlatívuszokban beszélnek a fordításról – az, hogy a fordítás hibátlan konkrétan egy szakdolgozatban meg is jelent. Azért én ennyire nem tartom zseniálisnak magam. [nevet] Mindenesetre innentől a kiadó meg lett győzve. Azért nyilván szerepet játszott az is, hogy Sapkowskitól csomagokban lehet jogokat venni, például mi először az első három könyvre kaptuk meg a jogokat. A jogokat pedig úgy lehet megkapni, hogy a fordító személyébe Sapkowski beleegyezik, amit motivációs levéllel, önéletrajzzal, és egy ajánlással kell megtámogatni.
Hogy a fordító részéről hogyan lehet jóban lenni a kiadóval – én nagyon örülök, hogy kezdő könyvkiadóként belementek olyan dolgokba, mint hogy legyen anyanyelvi lektor, aki összeveti a szöveget, vagy hogy legyen rendesen korrektúrázva a könyv. Nem hiszik azt, hogy a fordító tud egyszerre lektor, korrektor, szerkesztő és tördelő lenni. Az hogy ennyire profin álltak hozzá és hajlandóak voltak nem csak megszervezni, de megfizetni is, az nagy biztonságérzetet ad fordítóként. Mert tényleg van olyan, hogy az ember hajnali háromkor látja azt a szót, hogy négy, és hatnak fordítja. Vannak ennél rosszabbak is. [nevet]
- Az, hogy az a cég, aki a fordításokat kiadta, egyben a játék forgalmazója is volt, miben segítette, és miben gátolta a munkádat? Voltak-e összefüggések a reklám kapcsolásán felül, vagy beleszólhattál-e a játék magyarításába?
- A játék első része már megjelent itthon, mikor elkezdtem a könyvet fordítani, és ez inkább hátrány volt, mint előny, ugyanis a játékot angolból fordították – ott volt a lengyel szószedet is, de lényegében az angolt vették alapul. Emiatt sok olyan részlet van, amit én személyesen, mint lengyel és angol műfordító, nem tartok szerencsésnek, mert sok minden elveszett a többszörös fordításban, leginkább a szláv jelleg. Szóval kaptam persze egy vaskos listát a kifejezésekről, amire én hasonlóan vaskos megjegyzés-listát készítettem hozzá, így rövid úton úgy döntöttünk, hogy az fog csak működni, hogyha ezt a két világot különválasztjuk. Ami más szinten is működött, mert alapvetően a játékhoz igazodva fordítottam például a képregényeket, amik itthon megjelentek, GameStar mellékletként. Tehát ez szerintem működik – ami a játék univerzumában van, az maradjon a játék univerzumában, de a könyvet jobb külön kezelni.
Ez a helyzet egyébként kezdetben, amikor meg kellett ismertetni a magyarokkal a könyvet, mint olyat és Sapkowskit, mint olyat, nagyon nagy segítség volt. Nagyon jó marketingfogásokkal igyekeztek a kettőt összekapcsolni, az egyik megvásárlásakor kedvezmény volt a másikra és fordítva, vitte az egyik a másikat. De Sapkowski nem engedi, hogy a könyvet direkt reklámcélra használják – a játék reklámja például nem kerülhetett be a könyv lapjai közé. Ezért volt jelentősége, hogy a borítón egyáltalán feltűnhettek bizonyos motívumok, hogy összekapcsolódjon a két dolog. De végül egyébként lassan elvált a könyv a játéktól. Már a PlayOn is, bár játékokhoz kötődően, de egyre inkább foglalkozik könyvkiadással, ennek megfelelően kezdenek professzionális könyvkiadóként is működni.
Fotó: Play On
- Az, hogy az általad fordított köteteknek sikere volt, jelenti azt, hogy olyan helyzetbe kerültél, hogy például ajánlhass más könyveket is a lengyel fantasy-termésből a kiadónak?
- Én nem tudom, a kiadó lesz-e még egyszer annyira bátor, hogy lengyel fantasyt adjon ki. [nevet] Ez úgy tűnik, működik, és ezt a sorozatot nagyon szeretnék végigvinni, de hát azért mindig elég kétesélyes a dolog. Nem, nem hiszem, hogy borzasztóan nagy esélye lenne betörni a lengyel fantasy-nek, mint olyannak, mert jelentek meg más könyvek is, bár inkább a sci-fi területéről, főleg a tavalyi volt ebből a szempontból mozgalmas év, és hát annyira nem zajos a sikerük, hogy azt mondhatnánk, a lengyel fantasztikus irodalom már beépült a köztudatba. Még annyira sem, mint a 80-as években, amikor egy teljes Galaktika-számot azért lehetett rá alapozni, de nem tudom, hogy most akár csak ennyire bátor lenne-e valaki. Jó lenne, nyilván. De valószínűleg következő próbálkozásnak Sapkowski huszita trilógiáját, a Narenturm-sorozatot[1] javasolnám, hiszen Sapkowski már itthon is névnek számít, a Vaják világa és az író stílusa kezd valamennyire beépülni a köztudatba, és alakul a rajongótábora, úgyhogy talán az még működhetne.
- Említetted a címről szóló vitát. Ez a téma rendszeresen felbukkan, amikor faggatnak, hiszen annak idején komoly vihart kavart a játék rajongói körében, hogy nem Witcher lett a cím. Ígérted, hogy ezt egyszer hosszabban leírod, nem veszem el a kenyeredet. [Türelmetlen érdeklődők a választ dióhéjban megtalálhatják a fordítóval készült februári Librarius-interjúban – SzlávTextus] A téma viszont kiváló példa a következő kérdésre. Amikor a sorozat néhány rajongóját megkérdeztem, mire kíváncsiak, mit kérdeznének tőled, sokszor előkerült a fiktív, kreált szavak fordítása, amiből, mint tudjuk, a fantasy műfajában különösen nincs hiány.
- Hát volt egy nagyon szörnyű éjszakám Neneke barlangjával. Fél oldalas leírás van az ott élő növényekről, és az a fél oldal nagyjából öt órát vett el az életemből, mert kiderült, hogy ezek közül egyetlenegy növény sem valódi. Ilyenkor a Wikipedián a hasonló hangzású latin nevek után nyomozva próbálja az ember kigondolni, mi lehet ez, azután a magyar megfelelőkön keresztül visszamagyarítani. Amúgy az egész tényleg szórakoztató, ha van az embernek ilyenekre öt órája – pár nappal a leadás előtt, mint az én esetemben, inkább idegtépőnek mondanám. [nevet] De inkább a növénynevek azok, amikben Sapkowski szereti magát elragadtatni, és ahol tényleg kreatív szóteremtésbe kezdhet az ember. A fegyvereknek többnyire van magyar megfelelője, legfeljebb sokkal prózaibb, és kevésbé hangzik érdekesen. Szóval a fegyvereknek általában van megfelelője, amikor pedig nem találom, akkor szerencsére a szélesebb családban van olyan tag, aki bolondul a hadtörténetért. Vagy apósomat mozgósítom, és rajta keresztül a teljes szolnoki és környéki muzeológusközösséget, de volt, hogy hadtörténeti doktori disszertációból ástam ki valamit, és jártam már ostromgép-kölcsönző weboldalon is. Komolyan, lehet ostromgépet kölcsönözni, vagyis hát egy egész napos programra kiviszik házhoz az ostromgépet. De amúgy egyre jobban kezdek otthon lenni a különböző hagyományőrző blogokon, és mindenféle divattörténeti internetes áruházakban. Szóval fegyverek tekintetében szerencsére pont elég ember szereti a szerepjátékokat és a középkort, hogy azért lehessen tájékozódni.
Szörnyekkel jobban álltam, amíg még dúlt a vámpírhisztéria, mert akkor például vámpír-alfajokról bárhol lehetett szépen dekorált, forgó holdas és csillagképes gif-ekel díszített leírást találni kedves kamaszlányok tollából, de ez kezd leáldozni. Egyébként már egyre kevesebb szörny van a könyvekben, úgyhogy a helyzet olyan nagyon nem vészes, de szörnyneveknél is inkább a növényekhez hasonló technikájú magyarítások működnek. Főleg azért, mert bár vannak ezek között olyanok, amik a régi magyar mondákban léteznek, de például Magyarországon a délibábról nem egy szörnyeteg jutna először az eszünkbe – pedig hát eredetileg az. Mi magyarok sok ilyesmit leegyszerűsítünk, és elég keveset foglalkozunk az ősi hitvilággal. Ezzel szemben Lengyelországban a szláv szörnyeknek van egy kisebb reneszánsza, amit én nagy örömmel figyelek. Így a lengyel vonalon legalább könnyebb kinyomozni, milyen szörnyre gondolnak. Egyébként Sapkowskinak van egy kézikönyve saját magához, a Sárkány barlangjában talált kézirat címen, amiben minden van, kánon, műfaji ismertető, női hősök, férfi hősök, mit olvass, mit ne olvass, és van benne egy Sapkowski-bestiárium – van, amit onnan a legkönnyebb kideríteni, mert amikor ötféle leírást találsz ugyanarra a szörnyre, nem árt tudni, hogy ő épp mire gondolt. Van aztán még egy kiváló segítség, Witold Vargas és Paweł Zych bestiáriuma, aminek már a harmadik kiadása jelenik meg Lengyelországban, nagy jól illusztrált, roppant szórakoztató könyvek, de már gyerekkönyvet is adtak ki szláv szörnyekről, igazi aranyos, cuki mondókáskönyvet, szóval kint éppen ez dúl. Tehát nyomozni nem, inkább csak magyarítani kell. Ami még egész nehéz tud lenni, azok a néprajzi dolgok, mint mindenféle csűrök és pajták. Az ember kiborul attól, hogy ott van egy szó, hogy kabat, amiről ordít, hogy az kabát, de a ruhadarab, amiről szó van, rövid, és ezért ujjasnak kell fordítani. Az éberség sosem hagyhat alább. [nevet]
Mindig összekészítek egy levelet a szerzőnek a végképp megmaradt kérdésekről. Bár gonosz módon mindig megnézem legalább a német és az angol fordítást, és sokszor a többit is, hogy mások merre indultak el, hogyha valami szóra megfelelőt kellett találni. Igyekszem minél kevesebb kérdéssel zaklatni a szerzőt, aki egyébként készségesen, cinikusan, gonoszan és szórakoztatóan válaszol. Ez egyébként mindig egy várva várt utolsó kis aktus a fordítás folyamatában, amikor a szerzővel még egyet beszélgetünk, szóval ez szórakoztató.
- A szláv mitológiával Sapkowski révén kerültél kapcsolatba, vagy korábban is érdekelt a témakör?
- Úgy általában a különböző mitológiák mindig is érdekeltek, de azért amivel Sapkowski foglalkozik, az inkább a szörnyekről szól, és nem magukról a történetekről. Sapkowski a rémalakokat veszi sorra, de nem kerülnek elő olyan figurák, mint Pan Twardowski (lengyel mondafigura, fausti alkut köt az ördöggel, majd csavaros módokon próbál kibújni alóla - SzlávTextus), aki pedig szerves része a lengyel kultúrának, és annyi kocsma viseli a nyomát. A konkrét, felismerhető történetek inkább az első két kötetben szerepelnek, és főleg klasszikus mesékből vette ezeket át, csak a rémeket kölcsönözte a szláv mitológiából. De elég könnyű a szlávságot tetten érni, nem is csak a szörnyek révén, hanem például a remek szabadtéri állattartás különböző eszközeit taglaló leírásokban.
- Hogyan közelíted meg a nyelvspecifikus szójátékokat, és van-e különbség akkor, amikor ezeket lengyelből. és amikor angolból fordítod?
- Angolból nem fordítottam még szépirodalmat, így a kérdésnek ezt a részét megúsztam. A lengyel – hát, Sapkowski annyira nem játszik a szavakkal.
- De te azért nem csak Sapkowskit fordítottál.
- Sapkowskit azért összehasonlíthatatlanul többet fordítottam, mint bármi mást, ez a négy kötet elég nagy részét adja a munkásságomnak. [nevet] Szóval ő sokkal többet játszik a szerkezetekkel, vagy tájszavakkal, nagyon elkülönül, hogy egyes szereplők hogy beszélnek, és azért alapvetően a stílust próbálom formálni, és nem egyes szavakat egymás mellé rakni. Szerintem ez a legborzasztóbb egyébként az angol fordításban. Ezért jó összevetni a szövegeket, mert ugyan minden szó pontosan ott van, mint az eredetiben, de az egészből nem lesz szöveg a végén. Én azért nagyon igyekszem szöveget fabrikálni belőle A versrészletek, az más történet.
- Kapóra jön, hogy ez a kérdés is felmerült – mit kezdesz a lírai betétekkel?
- Nem fordítok verseket. De, hála az égnek, Sapkowski sem igazán ír verseket. Úgyhogy alapvetően arra az egyszerű elvre kell figyelni, hogy a végén rímeljen. [nevet] Illetve, amikor Kökörcsinről van szó, akkor keresni szoktam egy dallamot, hogy egyáltalán fizikailag elképzelhető legyen, hogy azt a dolgot ki lehessen énekelni. Úgyhogy igen, ezek szórakoztató pillanatok. De sokkal rosszabb például egy jelszót lefordítani, mint például a ”Tengerbe, emberek!” Itt tényleg végig kellett próbálgatni egy csomó mindent, hogy mi az, amit lehet skandálni. De magyarul sehogyan sem jön ki jól, mert csupa e betű van benne, ami önmagában komikus, miközben a könyvben ez az elf jelszó az emberek kiirtásáról szól. De, hála az égnek, Sapkowskinál a szójátékok nem olyan veszélyesek. Nyilván inkább a szólásokkal, közmondásokkal kell vigyázni. De ott is általában könnyen kinyomozható, hogy mi az, ami tényleg létezik, és mi az, amit ő talált ki magának. Ezen a vonalon már elég jól el lehet indulni. O. Nagy Gábort imádom. Őt, és a Magyar Néprajzi Lexikon szerzőit. Ők szerzik nekem a legszebb pillanatokat ebben az egészben. [nevet]
- Fordítóként, és most nem csak Sapkowskiról van szó, hogyan kezeled a beágyazott, más stílusú szövegeket, az intertextualitást?
- Tényleg főleg Sapkowskit fordítok. Különösen az elmúlt években. Nála pedig gyakorlatilag a bibliai idézetek az egyetlenek, amiknél tényleg oda kell figyelni arra, hogy felismerhetőek legyenek magyarul is. Ilyenkor mindig elszégyellem magam, mert csak azért, hogy jobban hangozzon, néha más-más kiadást használok, és a jövő filológusai meg fognak szólni, mert a fele Károli-fordítás, a másik fele pedig a Szent István társulaté. De igen, nála leginkább ez fordul elő. Nyilván, aki fordítással foglalkozik, annyira mélyre ás a szövegbe, hogy süt belőle, hol van az az idegen rész, ahol figyelni kell, de mivel Sapkowski a lengyel irodalmi hagyományban mozog, ezért az eredeti szövegek rengetegszer nincsenek lefordítva magyarra. Igyekszem érzékeltetni a különbséget, persze, de bárhogy igyekszem, nem fogok mindig megtalálni egy konkrét lengyel verset magyarul. Múltkor tényleg egy konkrét verset kerestem könyvtárakban, és hát esélytelen volt. Úgyhogy remélem, sokkal többen fognak verseket fordítani, különben a lengyel fantasy sosem lesz népszerű Magyarországon. [nevet] Igen, és klasszikus verseket fordítsanak, mert a legfrissebb Sapkowski interjúból kiderült, hogy ő csak a klasszikusokat szereti, a fia verseit például nem.
- Igyekszünk az üzenetedet minél több szlavistához eljuttatni.
- Polonisták, fordítsatok verseket! [nevet]
- Kezdő fordítóknak milyen szervezési tanácsokkal tudnál segíteni? Te magad hogyan szervezed meg a munkát, amikor elvállalsz egy fordítást?
- Ha van egy rövid szövegrészleted, akkor marha sok időd van eljátszani vele. Amikor részletet fordítottam az elsőkönyvesek fesztiváljára, akkor eljátszottam szöveggel. Képeket kerestem a városról, próbáltam átérezni a hangulatot, átolvastam a szöveget, összevetettem az eredetivel, megint átolvastam – ha van egy háromszáz oldalas szöveged, nagy eséllyel nem fogod tudni összevetni. Ezért jó, hogy van lektor, mert a határidők, még ha kényelmesek is, általában olyanok, hogy nincs időd arra, hogy olyan sokáig játsszál, pofozgasd és formálgasd a szöveget, mint amikor csak egy pár oldallal van dolgod egy konkrét publikációba. Van egy vastag zöld ceruzám, amivel már az első olvasásnál bejelölöm azt, aminél előre látom, hogy gond lesz. Nyilván az a nagy előnye annak, hogyha egy sorozat hét kötetét fordítod (ami összesen 2500 oldal), hogy egy idő után belejössz a világba. Szinte az első naptól kezdve bővítgetek egy Excel-táblát azzal, amit sikerült kinyomoznom. Ez már 2500 szó körül jár. Ez azért nem azt jelenti, hogy ennyi szót nem ismertem, csak ezekkel kellett bajlódni. [nevet]
Szóval először végigmegyek a csodálatos zöld ceruzámmal. Amikor az első fordítást csináltam, az volt a stratégiám, hogy először megpróbáltam azt, hogy egyszerre nézem a szótárban, és úgy fordítok – őrületesen sok ideig tartott. Utána azzal kísérleteztem, hogy reggel, amíg bamba vagyok, kiszótáraztam az aznapi fordítanivalót előre, mert nem kapunk nyers szöveget ennek a könyvnek az esetében, nem adják ki a forrásfájlt, úgyhogy a kész, kiadott könyvből kell dolgozni. Ha valaki ilyen filológiai ritkaságokra bukik, akkor, ha kirabolja a lakásomat, feltétlenül vigye el a négy szétjegyzetelt és széthuzigált kötetet, amin eddig túl vagyok. [nevet] Tényleg úgy néz ki a könyv, hogy alig látszik a lengyel eredeti a sok miegymás alatt. Szóval elkezdtem azt, hogy reggel szótárazok, és este, amikor szárnyal a képzelet, fordítok. Na de ehhez az kell, hogy legyen az embernek egyszerre sok ideje. Ilyen pedig általában nincs.
Szélsőséges esetben úgy tudsz fordítani, hogy van egy nyolcórás munkád, és az összes szabadnapodat arra áldozod, hogy hosszú hétvégéket gyártsál magadnak. Akkor viszont addigra mindennek készen kell lenni arra, hogy ne kelljen semmi mást csinálnod, csak dolgoznod. Én mondjuk arra jutottam, hogy ha a triviális dolgokat már kiszótáraztam, kényelmesen ötven oldalt tudok fordítani egy hét alatt. Határidő előtt ez nyilván fölkúszik hetvenre és még tovább. Viszont, ha tényleg kevés időd van, egy szótár mindig elfér a hátizsákban egy könyvvel. Én például a Szigeten is ugráltam koncerten lengyel nagyszótárral a hátamon, amivel valószínűleg egyedül voltam. Nem is repültem túl magasra. [nevet] Szóval ez olyan dolog, amit bármikor lehet csinálni én például bejártam Pestre dolgozni, vonatoztam minden nap összesen másfél órát, piszok sok időm volt arra, hogy szótárazzak. Előtte egyetemre jártam, ugyanúgy vonattal, de a varsói dugóban, meg a nemzetközi éjszakai vonatokon is nagyon jól lehetett szótárazni. Ahol én nem szótáraztam, olyan hely nemigen van. Kórházban is szótáraztam, műtét után. Nem kell hozzá agy, ez benne a legjobb. Ez az a fázis, amit szépen be lehet osztani a mindennapokban, és akkor az aktív idő már nem telik ilyenekkel. Miután azt hisszük, hogy mindent tudunk, és már csak egy szó van, aminek utána kell nézni, még mindig kiderülhet, hogy az egy olyan speciális ostromgép, amit soha nem használtak Magyarországon. Vagy kiderülhet, hogy van egy olyan szó, mint az említett kabat. Vagy kiderülhet, hogy ha van egy olyan szó, ami valami kifejezetten magyar dologra utal, akkor annak a szónak a magyar megfelelője nem fog kifejezetten magyar dologra utalni. És ilyenkor sokkal több energiát kell belefektetni, hogy érthető legyen.
Még a gondos előkészületek után is mindig van annyi baja az embernek, hogy normál tempóban hét, nem normál tempóban napi maximum tizennyolc oldalt tud lefordítani. De nem egészséges napi tizennyolc oldalt fordítani, mert másnap ébredés után nem fogunk tudni megszólalni. Szó szerint. Én jobban dolgozom este, általában 6 körül állok neki dolgozni, és, mondjuk, hajnali 3-ig csinálom. De ha túlságosan kitolom, nem nyerek, mert másnap nem tudom tartani a tempót. Sajnos a kampányszerű fordítás nem fog működni. Főleg nem Sapkowskival, aki minden oldalra elrejt valami olyan kis apróságot, amitől az ember a haját tépné. Például a negyedik kötetben van egy hajótípus, amit spádénak hívnak. Ó szuper, gondoltam, olasz szó, magyarul spádé – kicsit hülyén hangzik, de mindegy, rákérdezek. Aztán a válaszából kiderül, hogy kardhalra gondolt. Ott állsz, hogy eltöltöttél két órát azzal, hogy a spádé jelentéseit tanulmányoztad – nem létezik, hogy ez most kardhal, ami a szó hatvanötödik jelentése. Szóval jó, ha a szerző hajlandó együttműködni az emberrel, és Sapkowski olyan szerző, aki szeretné, ha jók lennének a könyvei Saját bevallása szerint pedig semmit nem ért magyarul, úgyhogy ebben az esetben kénytelen rám hagyatkozni, és bennem megbízni.
- Úgy tűnik, a Sapkowski-fordítással egy időre meghatároztad fordítói pályádat, hiszen számos kötet vár még rád a sorozatból, és a magyarországi sikerek arra mutatnak, hogy ezek is jó eséllyel ki lesznek adva. Mi a terved, ha végeztél ezzel? Van egyáltalán, vagy még ezen nem mertél gondolkodni? Van-e valami titkos favoritod, amit jó lenne a magyar közönséghez eljuttatni, ami régóta nyomja az íróasztalod fiókját, vagy csak a lelkedet?
- Még egy-két év programom biztosan van Sapkowskival, igyekszem is minden lehetőséget megragadni, hogy fordíthassak néha valami mást is, legalább afféle ujjgyakorlatként. Olyasmit, amiben kevésbé mozgok otthonosan, mert a Vaják világában lassan pár évvel többet töltök, mint a valóságban, és néha határozottan volt olyan érzésem, hogy Geralttal csalom a férjem. [nevet] Szóval egyelőre konkrétum nincs, de civilben kortárs feminista irodalomból doktorálok, úgyhogy nyilvánvalóan előbb vagy utóbb keresnék egy olyan nőirodalmi művet, amit érdemes lenne lehozni egy olyan nőirodalomra borzasztóan kiéhezett országba, mint Magyarország. [nevet] Mondjuk, hogy ez a terület annyira nem feldolgozott. Ez a terület soha az életben nem lesz olyan népszerű, még csak megközelítőleg sem, mint a Vaják, de jó lenne megmutatni, mert nem olyan evidens, hogy a magyarok maguktól ebbe az irányba kezdenek el mozogni. Túl sokat nem tudunk még Lengyelországról, és jó lenne néha rétegműfajokat is bemutatni. Ezért is jó, hogy elhoztunk egy, itthon rétegműfajnak tűnő, de kint borzasztóan népszerű műfajt, mint a fantasy. Így mégiscsak lesz egy kis rálátásunk arra is, hogy mi folyik odakint.
- Fordítóként mennyire van szükséged arra, hogy tudatosan menedzseld magad?
- Őrületesen nagy szükségem lenne rá, hogy eredményesen menedzseljem magam, de a Vaják most annyi munkát jelent, hogy az öngyilkossággal határos lenne jobban menedzselnem magam, és további megbízásokat szereznem. [nevet] De nagyon remélem, hogy majd megtáltosodom – ha mást nem, egy nagyon szép portfóliót össze fogok hozni a sok pozitív kritikából, és a homlokomra tetováltatom. Nehéz összekötni a kiadókat a fordítókkal, ha az ember egyébként nem mozog ilyen körökben. Ha első könyv előtti fordítóként küld az ember egy e-mailt, akár részlettel megtámogatva, szerintem 99%, hogy elutasítás lesz a része, ha egyáltalán visszakap egy levelet arról, hogy elutasították. Amíg a szakmának ez a két oldala nincs jobban összekapcsolva, addig nagyon ügyes módszerek kellenek az önmenedzseléshez.
- De mégis, hogy indul be egy ilyen pálya? Rajzoljunk föl egy ívet, hogy a tiéd például hogyan indult.
- Ez a pálya nagyon egyszerűen indul. El kell menni a Pázmányra lengyel szakra, ahol ott lesz Pálfalvi Lajos . És Pálfalvi Lajos mindenkiből fordítót szeretne faragni, aki mutat arra hajlandóságot, hogy egyáltalán tudjon egy darabig egy helyben ülni, és ért lengyelül legalább valamilyen egészen alacsony szinten. Nagyon sok lengyeles műfordító jött ki a Pázmányról, ez a mentori kapcsolat nagyon sokat segít, és jól működik.
Emlékszem, amikor az első fordításomat csináltam, amihez ő juttatott a Nagyvilágnál, akkor harmadéves lengyel szakosként még csak zsebszótáram volt, amiben semmit nem tudtam megtalálni, még nem tudtam, hol vannak az online szótárak – nem is igen voltak még online szótárak, nem értettem az egynyelvű szótárat, és másfél oldalon hetekig dolgoztam. Utólag belegondolva abból a szövegből nem sok maradt szerkesztés után. [nevet] De nyilván valahogy el kell indulni, és jobb minél előbb fejest ugrani, kideríteni, hogy ez megy-e egyáltalán, hiszen vannak olyanok, akiknek semmi türelme nincs ehhez. Néha még két oldalt is éppen elég lefordítani, de utána, amikor négyszáz oldal vár az emberre, és jobban utánagondolva rájön, hogy ez logikusan azt jelenti, hogy a következő öt hétben nem hagyja el az ember a lakása 500 méteres körzetét, mint én tettem a legutóbbi fordításnál, és ez az ötszáz méter az ebédelő helyem és a könyvtár által van kijelölve, akkor az elég lehangoló tud lenni. Főleg augusztusban, negyven fokban. Aki képtelen elviselni azt a próbát, hogy türelem kell hozzá, azt, hogy szeressen szöveggel szöszölni, és képtelen elviselni azt, hogy az egész nem sikerült feltétlenül jól, hiszen az elsők senkinek nem sikerülnek jól, az kiesik. De aki bent marad, az utána alapvetően akár meg is tapadhat ebben a szakmában. Már csak azért is, mert ebben a szakmában nincs olyan mérhetetlenül nagy konkurencia, mint például az angolos fordítók körében.
De egyébként az, hogy hogy indultam el a szakmában, az másik szemszögből nézve semmilyen szinten nem kötődik a lengyelhez. Egyrészt angol szakos voltam, ahol nagyon sok fordítástechnikát tanultunk, és ez nekem később nagyon sokat segített, másrészt filozófia szakos voltam, ahol az ember hozzászokik ahhoz, hogy fél évig olvas egy bekezdést. Ezek után annyira természetessé válik a szöveg darabokra szedése és átalakítása, a szavak értelmében való kétely, és hasonlók, hogy ettől a fordítás is sokkal jobban megy. Nekem úgy tűnik, hogy akárhány éve tanulok és fordítok lengyelül, a bizonytalanság olyan dolog, ami jobb, ha nem hagyja el az embert. Nagyon nagy baromságok születnek abból, ha az ember elveszíti az éberségét. De hogy hogyan lesz valakiből fordító… Azért nem árt mellé egy jól fizető állás. [nevet] Nem tudom, hogy kizárólag a szépirodalmi fordításból képes-e valaki is megélni, de valószínűleg nem árt, ha az ember az egészet nagyon szeretett hobbiként tudja kezelni, és nem köt hozzá kimondott anyagi érdeket. Egyrészt nem biztos, hogy az teljesül, másrészt viszont, ha az embernek nincs öröme abban, amit éjszaka, hétvégén, szabadság helyett csinál, akkor megette a fene az egészet. [nevet]
Zöldy Áron
Bővebb információ a Vaják kötetekről: www.playon.hu
[1] Bár az egészre Narenturmként szokás hivatkozni, az valójában csak az első kötet, a sorozat hivatalos címe Huszita trilógia (Trylogia husycka)
