Hogy lehet az, hogy ez ember betéved valahova, és az nyugdíjasklubnak tűnik, míg ki nem derül, hogy országos írószövetség? Vannak-e külföldi kapcsolataik a cseh íróknak? Ha vannak, akkor minek? Ha nem működik valami, minek erőltetni? Ezekre a kérdésekre kerestem a választ a riportom második részében, ahol Lukáš Vavrečkával, egy fiatal pardubicei íróval és irodalmárral beszélgettem. Vavrečka, mint ahogy az majd részben ki fog derülni, nem tagja az AS-nek. Egyelőre. Az OS-nek viszont igen, és véleménye is van róluk. Közel sem annyira lesújtó, mint várnánk. De vajon veregetnek-e irodalmárvállakat a cseh kistérségi politikában?
Térjünk a tárgyra! Szóval: mi a probléma az OS-el tulajdonképpen?
Lukáš Vavrečká: Probléma az volna több is. Először is, néhány éve, amikor az OS-t átvette Tomáš Magnusek, már pénzügyi- és tekintélybeli problémák is voltak. Mellesleg közbeszúrnám, hogy figyelemreméltó, milyen gyorsan elvesztette a nimbuszát valami, amit tizenéves koromtól fogva - és nem csak én - úgy néztem, mint az íróink Mekkáját.
Ha a kiadott könyveid nem tudták száz százalékig igazolni, hogy író vagy (a minőség kérdése mindig is vitatható volt), a tagság egy olyan szakmai testületben, mint az OS kifejezetten nagy jelentősséggel bírt. Ha benne voltál az OS-ben, senki nem mondhatta rólad, hogy nem vagy író. Ráadásul saját kategóriájában az OS volt a legismertebb szervezet, és ezt az alapján mondom, hogy szerintem az egyetlen volt, amit a nem-írók, vagy az irodalmi élettel közvetlenül nem érintkezők is ismertek. Aztán valami megváltozott az elmúlt három évben. Értem ezt úgy, hogy elsősorban a többé-kevésbé bennfentes közönség vélekedésében. Egész biztos, hogy ezek a problémák sokáig elhúzódtak volna, és csak egy botrányra volt szükség, hogy az ember újra elgondolkodjon az OS jelen állapotain. A tekintély aláaknázottsága most az OS leglátványosabb tünete, és sajnos elég sok tény alátámasztja ezt: Például a tagok átlagéletkora és jelleme. Ennek eredményeképp az OS vezető testülete nem sokban különbözik a regionális központjaikétól, ahol vannak jegyzett és ismert szerzők, de szép számban akadnak olyanok is, akiket csak a kollégák ismernek, az olvasók már kevésbé. Most ezzel nem akarom megmondani, hogy ki a jobb és ki rosszabb, de olyan szerzőkből, akik csak a barátaik, kollégáik, a helyiek, vagy a polgármester elismerésére pályáznak, sajnos több van. De ez persze nem jelenti, hogy hitvány írók lennének.