Feltehetőleg már a múlt év végén nagyon örült minden budapesti polonista és lengyel barát a hírnek, hogy lengyel-magyar étterem nyílik a Ráday utcában. Nagy és hosszú hiányt pótolhat egy ilyen hely, hiszen időtlen idők óta nincs lengyel étterem Budapesten. Az elmúlt években láttunk ugyan néhány próbálkozást (nem csak étteremre, boltra is), de ezek tiszavirág életűnek bizonyultak. Aztán december elején megnyitotta kapuit a Kredenc-Kredens a Ráday utca 14. szám alatt.
Szerkesztőségünkön is hamar úrrá lett a pierogi-láz, ez volt ugyanis az a tipikus lengyel étel, amelyről azt ígérték, előbb-utóbb huszonöt féle ízből válogathatnak a lengyel konyha szerelmesei. Így aztán az előző munkahét lezárásaként fel is kerekedtünk, hogy eredeti lengyel finomságok kíséretében heverjük ki fáradalmainkat, és hogy felrázzuk magunkat ugyancsak hosszú ideje tartó téli álmunkból. Na, meg hogy aztán a gasztroblogger szerepében tetszelegve megírhassuk tapasztalatainkat. Asztalunkat jó előre lefoglaltuk, bár, mint a helyszínen kiderült, kissé túlreagáltuk a dolgot, mivel gyakorlatilag mi voltunk az egyetlen vendégek. Ebből persze semmire sem kell következtetni azon túl, hogy egy egy hónapja működő hellyel volt dolgunk, és az időpont is kissé korai volt a péntek estéhez képest. Így viszont a teljes pincérgárda minket tudott kitüntetni (időnként már túláradó) figyelmével.
A hely rendkívül letisztult, finom, világos, kissé elegáns, mondhatnánk fancy. Engem személy szerint ez némileg meglepett, mivel a beígért tradicionális lengyel és magyar konyhához nem éppen ezt a külsőt vártam. De ez persze nem baj, meg egyébként is ízlés dolga. És végül is az sem árt, ha az ember látja, mit fogyaszt, és normálisan tud beszélgetni (ergo nem kell a rádiót/cédét/yuotube-ot túlordítani). A tálalás is igazodott az étterem stílusához, ugyancsak trendi, minimalista-futurista szögletes fekete tányérokon érkeztek pierogijaink. Ez emlékeim szerint nem csak engem lepett meg, olyannyira nem illett ehhez a tradicionális és egyszerű étekhez (végtére is egy töltött, kifőtt tésztáról beszélünk). Ezen azért még viszonylag könnyen túltettük magunkat, hiszen a berendezés, a hely kialakítása, hangulata felől közelítve viszont abszolút odaillő volt az étkészlet. Ellenben a hang, amelyet minden egyes pillanatban hallottunk, amikor villáink a tányérokhoz értek, na, az nem volt könnyen emészthető – csak, hogy egy ilyen gasztronómiai képpel élhessek. Kábé mint mikor valaki az iskolában végighúzta a körmét a táblán, tudjátok (már attól is kiráz a hideg, hogy leírtam).
A hosszadalmas körítés után lássuk végre a lényeget: a pierogit. Illetve előtte még tisztázzuk, hogy nem csak ezt lehet rendelni, vannak az étlapon lengyel levesek (cékla, zsurek), lengyel sajt- és felvágott tál, csülök, a desszertek között lengyel almás pite. (A menü magyar részével nem törődtünk, bevalljuk.) És bizonyára (vagy legalábbis reméljük) további lengyel ínyencségekkel is bővül majd a kínálat.
A pierogi választék már most is elég bőséges, a klasszikus oroszon (krumpli-túró-hagyma), káposztás-gombáson és húsoson (lehet választani borjút, kacsát, vagy akár bárányt is), olyan extrákat is kipróbálhatunk, mint az aszalt paradicsomos-mozzarellás vagy a spenótos-gorgonzolás-diós pierogi. Szerkesztőségünk azt a roppant módon rafinált megoldást választotta, hogy többfélét rendeltünk, aztán csereberéltünk. Így első körben három húsmentes típust kóstoltunk meg: az oroszt, a spenótosat és a szárított paradicsomosat. Talán ez utóbbi teljesített a leggyengébben, ami nyilván annak is köszönhető, hogy olaszos ízvilága miatt furcsa ravioli utánérzést keltett. Illetőleg némileg a pizzás melegszendvicskrémre emlékeztett a tésztában főtt, összeolvadt paradicsom és mozzarella – hozzá kell azonban tenni, hogy mindenképpen egy rojálabb melegszendvicskrémre hajazott (volt benne paradicsom, sajt és mindenféle fűszerek), kicsit olyan volt, mint amiről minden melegszendvicskrém álmodik, hogy lenni szeretne. De nem baj, mert mint valaki megjegyezte, „szeretjük a pizzás melegszendvicskrémet”. A dobogó második fokára nálam (de emlékeim szerint mindenkinél) a krumplis-hagymás-túrós orosz pierogi került. Tölteléke jó hagymás volt, ami elég karakteres ízt adott, de egyesek meglátása szerint túl lágy volt az egész. Az abszolút győztes a nem éppen klasszikusan lengyeles spenótos-gorgonzolás-diós lett, azért bármikor visszamennék/visszamennénk.
Az adagok mérete meglátásom szerint teljesen rendben volt (8 db pierogi egy adag), abszolút jól lehetett vele lakni, de ebben a kérdésben azt hiszem, a férfi kollégák véleménye még reveláns lehet. Az ár-érték arány már fogósabb kérdés, de az biztos, hogy a Ráday utcában amúgy sem lehet menza árakra számítani. A pierogik 2200 Ft-nál kezdődnek, mindenki ítélje meg maga, hogy ez sok vagy kevés. Az igazsághoz hozzátartozik azonban, hogy a lengyel almás pitét nem csak azért hagytuk ki, mert belaktunk a pierogival, hanem mert sajnáltunk érte majd’ 1500 Ft-ot. Persze így meg nem tudtuk meg, hogy milyen az ár-méret arány. De majd talán legközelebb. Mert abban szinte biztos vagyok, hogy lesz legközelebb, főleg, hogy a Kredenc-Kredens Facebook oldala szerint napi ebédmenüt is kínál az étterem, amit szintén érdemes lehet kipróbálni.
Pierogiainkat mi cseh sörrel öblögettük (bízzunk benne, hogy előbb-utóbb lengyel is lesz), de tehettük volna ezt jó minőségű magyar borokkal vagy lengyel vodkákkal is.
Németh Orsolya
