A balkán kaméleon, szlovén illetőségű Magnifico és zenekera a Sziget Világzenei Nagyszínpadán adott fergeteges hangulatú koncertet. A frontember-sarlatánnal a koncert után beszélgettünk.
Kezdjük a neveddel! Miért éppen a Magnificóra esett a választásod, amelyet mindenki a művészet és tudomány patrónusaként szamon tartott Lorenzo de Medici nevével társít?
Magnifico: Hú, már olyan régen volt, hogy nem is nagyon emlékszem, miért ezt választottam. Azt viszont tudom, hogy egyáltalán miért akartam úgymond művésznevet. A nyolcvanas években voltam tinédzser, akkoriban létezett egy művészeti mozgalom, a New Primitives, amely egyébként Boszniában volt a legerősebben jelen. Ennek tagjai mindenféle hülye neveket adtak maguknak, mint például a Gino Banana. Amikor zenélni kezdtem, nem találtam túl vonzónak a saját nevemet (Robert Pešut – a szerk.), úgyhogy felvettem a Magnifico nevet – ez elég művésziesen hangzik.
A legutóbbi lemezed címe Charlatan de Balkan (A Balkán sarlatánja). Mit jelent számodra sarlatánnak lenni?
Magnifico: A szórakoztatóiparban dolgozom, szerintem ez maga a sarlatánság. Amikor rákerestem a Google-ban a sarlatán definíciójára, rögtön magamra ismertem. Zenével dolgozom, ez egy kicsit olyan, mint a kvantumfizika, sohasem tudhatja az ember, hogy mi lesz belőle. Az egyetlen, amit tenni lehet, hogy elhiszed, hogy jó lesz. És aztán eléred, hogy az emberek higgyenek abban, amit mondasz. Na, ha ez nem sarlatánság, akkor nem tudom, mi az.
És hogyan reagált, reagál a közönség erre a sarlatánságra? Illetve, a honlapod szerint a Balkán kaméleonja is vagy és valóan elég sok minden keveredik a zenédben a turbo folktól kezdve a balkan beat és a cigányzene elemein át egészen a nyugati motívumokig.
Magnifico: Nincs ebben semmi különös, egyszerűen csak azt csinálom, ami a legkönnyebben megy. Ha Amerikában születtem volna, valószínűleg country-zenész lennék. De mivel nem így történt, azzal operálok, ami a Balkánon van, ahol ugye nagyon erősen jelen van a népzene, amelynek gyökerei messzire nyúlnak vissza. Emellett mindent keverünk mindennel, a mexikói zenétől az olasz nótákig – szeretjük a slágereket. Hallgattam persze Beatlest is, sőt a mai napig is hallgatok, és ha mindezeket egymás mellé tesszük, abból kijön az a zene, amit én csinálok. Legalábbis én úgy gondolom.
Ezek szerint a Balkánon nincs zene turbo folk, balkan beat vagy népzenei elemek nélkül?
Magnifico: De, persze, hogy van. Csak azt mondom, hogy számomra ez a természetes, hogy ilyen zenét játszom, mert ez valahol bennem van, nem kell erőlködnöm.
Mely zenészek voltak rád hatással, mikor te is zenélni kezdtél?
Magnifico: Szinte minden és mindenki hatott rám, amit, akiket hallottam. Nem gyűjtöttem lemezeket, mindig rádiót hallgattam. És minden, amit ott hallottam, valahogyan hatással volt rám. Az a baj hogy nem tudok neveket mondani, csak dalokra emlékszem, nem tudom, ki játszotta őket.
Szóval akkor nem úgy kell elképzelni, hogy mondjuk hatalmas Goran Bregovič rajongó voltál, és gondoltad, hogy a nyomdokaiba lépsz?
Magnifico: Nem egészen, bár úgy gondolom, hogy ő a legjobb zenész az egész ex-Jugoszláviában, és én is – akárcsak szinte mindenki más – nagyon szeretem, amit csinál. Szerintem ő és Emir Kusturica hozták meg azt az áttörést, amelynek köszönhetően nekünk, fiatalabb zenészeknek már könnyebb dolguk van. Ők juttatták el ezt a zenét nyugatra, az egész világba, és meg is szerettették, mondhatni falakat romboltak le.
Ha jól tudom, a társadalmi ügyek sem hagynak hidegen, néhány éve írtál egy dalt egy transzvesztita triónak, kiállsz például a melegek jogaiért, ami nem igazán jellemző a Balkánon, és amiért köztiszteletnek is örvendesz az LMBT közösségekben.
Magnifico: Így van, de azt szögezzük le, hogy nem gondolom, hogy a zenével bármit is meg lehet változtatni. Én csak azt csináltam, amihez értek, mert arra gondoltam, hogy vagy ezt csinálom, vagy semmit. De tényleg nem hiszem, hogy a zene változtathat a társadalmi problémákon. Lehet, hogy valaha így volt, de ma már biztosan nem megy.
Te hogy látod, miért ennyire homofób szinte az egész Balkán?
Magnifico: Mi nem homofóbok vagyunk, hanem primitívek. Homofób csak az lehet, aki tudja mi az, és akinek fontos az, hogy gyűlölje a másikat. Mi egyszerűen nem vagyunk még elég tanultak. És ez sok mindenre vonatkoztatható, például az érzelmek terén is. Vagy például, az amerikaiak azért mennek háborúba, mert valami nagy ügyért harcolnak, vagy, mert szeretik a hazájukat, mi viszont azért, mert szeretünk háborúba menni. Nem tudom, valami mintha nem stimmelne velünk, mintha tényleg lenne bennünk valami primitív. Mondjuk, mintha most megölnélek, és még csak bocsánatot se kérnék.
És van valami különbség Szlovénia és a többi ex-jugoszláv ország között?
Magnifico: Ha egy szlovént kérdezel, rögtön rávágja, hogy hajaj, de még mekkora, viszont annak, aki kívülről jön, szerintem semmi.
Németh Orsolya
