Franz Kafka és Bruno Schulz, az Álmok Köztársaságának díszpolgárai, képesek voltak az álombéli eufóriákat és rémálmokat olyan pontossággal leírni, mintha közönséges tények volnának, tudatában voltak annak, hogy sikereink és bukásaink félúton találkoznak, a hétköznapok nemes vagy romos külsője alatt. Tud persze erről minden művész és író, de nem mindegyiknek van meg a tehetsége a figyelemre és képzelőerőre, hogy megmutassa nekünk a lélektani dinamikát, az együttélés mechanizmusait, a műszaki találmányokat, étvágyunkat, és mindenekelőtt érdeklődésünket a hatalom és titkai iránt. A hatalom mindig elrejti előlünk totalitásra való törekvését, magasabb szintjein az absztrakcióra alapozva, alacsonyabb szinten pedig számító módon a megvetésre és bestialitásra építve. A civilizáció érvényes normáinak megszűnése mindig fenyeget minket, de ez a fenyegetés ritkán olyan drasztikus, mint azokban az időkben, amelyeknek látnoka ez a két író volt.
Franz Kafka (1883-1924) és Bruno Schulz (1892-1942) asszimilálódott zsidó családokba születtek, amelyekből nem volt hiány az osztrák-magyar Kákániában, Kafka módos németnyelvű családba Prágában, Schulz a szerényebb Drohobyczban. Kafka nyelvezete, amelyet hűvös fegyelméért csodálnak, a Pragerdeutsch alapjain nyugszik, ezen a választékos poszt-klasszikus németségen, amelyet a művelt zsidó elit használt. Egy nemzetközi biztosítótársaság alkalmazottjaként Kafka jól ismerte a modern bürokráciát, amely a hatékonyság és profit kapitalista elveit követve, morális űrben működött, előkészítve a terepet a totalitariánus államnak. Schulz Európa lealacsonyodását más perspektívából és más nyelven követte nyomon. Prózája az irodalmi avantgárdhoz tartozott, de nyelve galíciai lengyel volt, amely Ausztria hivatali németségének hatása alatt formálódott; hajlamos a túlzásokra, komplikált mondatszerkezetekre, komikus latinizmusokra. De Schulz nyelvéből más tradíciók is kihallatszanak: a fiatallengyel versek, zsidó viccek, hászid mesék, az ukrán nyelv éneklő dallama. A határvidék és provincia író-művésze, aki tanítói munkájának rosszul fizetett, de Kafka hivatali állásánál szabadabb pozíciójából nem csak a maga kis világát figyelte meg, de a természetet, a kozmoszt. Ez a költőiség lehetővé tehette volna számára, hogy elhomályosítsa a kor képét, de nem így történt. Ugyanolyan éles szemmel írta le azt, mint Kafka.
Kafka és Schulz írásainak középpontjában az Apa és Fiú állnak. Ez a szimbolikus páros felidézi a régi és új hatalmat és az írók kapcsolatát saját apjukkal. Kafka apja, markos üzletember és házának zsarnoka, a műveltséget, kultúrát és szellemi javakat nem értékelte, semmibe vette a judaizmust és fiának irodalmi munkásságát. Jakub Schulz, a rokonszenves hóbortos, tehetségtelen üzletember volt, gyenge egészséggel és vonzódással az állatokhoz. Ezt az állatok iránti szenvedélyt ugyanúgy osztotta Bruno, mint előtte Kafka is: az embernél okosabb majomról szóló elbeszélés és Josefine, az énekesnő történetének szerzője – aki szerelmes volt a zenébe és létében fenyegette az egerek nemzetét –, akit az író akkor tett utolsó elbeszélése hősnőjévé, amikor tüdőbaj által megtámadott torkából már csak nyögések törtek elő. Mindkét író (és ez sok európai zsidó író közös jele) az áldozatokkal azonosult: az állati és emberi underdogokkal. Kafka egyik elbeszélésének narrátora egy kutya, Schulz pedig a kisgyermek elragadtatásával ír a „morzsányi életről”, a Nimród nevű kutyakölyökről, aki a legendás ótestamentumbéli vadász emlékezetes nevét viselte.
Jakub Schulz feleségére íratta textilboltját, amely házukkal együtt röviddel az első világháború kitörése előtt leégett. Eddigre már betegsége az ágyhoz kötötte és néhány hónappal a tűzeset után meg is halt. Bruno, a legfiatalabb fiú, gondoskodott apjáról, és elbeszéléseiben felidézte alakját. Egy ezek közül, az Apa madárrá való átalakulásáról, emlékezetünkbe idézi Kafka Átváltozását, amelynek főhőse, és áldozata, Gregor Samsa: jó fiú, a család fenntartója, akinek kitinpáncéljából nővére függőágyat készít. A madár, a szabadságról szőtt álmok szimbóluma, és az égi aspirációké, nem irtózatos csótány. Az Apa metamorfózisa Schulznál nem áraszt magából rettenetet, sőt, még kissé megmosolyogtató is. De nincs kétség, hogy az Apa, akinek nem nőttek ki a vágyva vágyott szárnyai, áldozat: „még apám kezének, ennek az erős ízületű, hosszú, sovány domború körmű kéznek, is megvolt a kondorkeselyű hosszú karmos lábában a mása. Nem tudtam leküzdeni azt az érzést, mikor így aludni láttam, hogy tekintetem múmiára tapad: apám összeaszott, s ezért megkisebbedett múmiájára. Úgy vélem, anyám figyelmét sem kerülte el ez a rendkívüli hasonlatosság, bár soha nem érintettük ezt a témát. Jellegzetes dolog, hogy a kondorkeselyű apámmal közös éjjeliedényt használt.”
Kafkánál és Schulznál az átváltozás az átlagemberek kudarcainak szimbólumaként jelenik meg: két generációt és két történelmi pillanatot képviseltek. Tapasztalatai saját apjával kiélesítették Kafka látását az Apák zsarnokságára és következményeikre, a Fiak tömeges lemészárlására, akiket koros császárok, királyok, cárok küldtek háborúba. Bruno Schulz, Kafkánál tíz évvel fiatalabbként, az Apák hatalmának bukásáról elmélkedett, mialatt a kormányok magukba fogadták a zsarnok Fiakat, és a leggyengédebb fényben a vén „róka,” Ferenc József tűnik fel - figura a panoptikumból, aki a kondorral együtt az Apák bibliai generációjához tartozott, akiknek még jelentett valamit az Ószövetség és a Tízparancsolat. Az Apák távozásával nyitva állt a kapu a Krokodil Fiának és áldozatának: a Fiúnak, akit kutyaként és csótányként kezelnek.
„A Krokodil utca” – így hívta Schulz Drohobycz kereskedelmi központját. Szerény és diszkrét mai mércével mérve, de valójában tele értéktelen csecsebecsékkel és pornográfiával, amelyeket gátlástalan új üzletemberek árultak, a kísértések szaporítói, és a vevők trükkökkel és csodálatos átváltozásokkal való becsalogatására szolgáló új módszerek kigondolói. Ami vásárlásnak indul a Krokodil utcában, az zavarodottsággal és romlottsággal zárul. „S ekkor kiderül, hogy a konfekciószalon csupán homlokzat volt, mely mögött antikvárium rejlik, felettébb kétértelmű kiadványok és privát nyomtatványok gyűjteménye. A szolgálatkész segéd sorra kinyitja a további raktárakat is: egész a mennyezetig telve van mind könyvekkel, rajzokkal, fényképekkel. Ezek a címkék, ezek a rajzok legvakmerőbb ábrándjainkat is százszorosan felülmúlják. A romlottságnak ezt a csúcsát, a feslettségnek e körmönfont lehetőségeit még csak nem is sejthettük soha.”
A Krokodil utca a vásárlót fantazmagóriákkal kísérti, szexuálisan izgatja, játszik a gyerekes vágyakkal és számít a felnőtt mohóságra, mesterséges valóságot rajzol fel, „vékonyat, mint a papír,” és elragadót, mint a képernyő, sikeresen elhomályosítva a valódit. A krokodilok utcáján, ahol nem köteleznek a szabályok, „a határok és hierarchiák egy szintre csökkentése” folyamatosan zajlik, lehetővé teszi az igény szerinti megmártózást „a közösség, a könnyű intimitás, a piszkos keveredés e sekélyes sarában.” Micsoda mennyország a krokodiloknak! És milyen közel van nekik a Fegyencgyarmat, melyben Kafka a modernség szörnyetegét írja le, aki a megsemmisítőtáborban dolgozva annyira beleszeret az általa kiszolgált gyilkológépbe, hogy inkább saját maga öleti meg magát általa, semminthogy elveszítse munkáját. Schulznál ezzel szemben a mindenható hóhér dr. Gotard alakjában tűnik fel, a „Szanatórium a Homokórához” igazgatójában, akihez az Apa kerül.
Kondor, csótány, krokodil: állapotunk rejtjele? Attól tartok, igen.
Fordította: Zöldy Áron
Az idézetek Kerényi Grácia fordításában olvashatóak.
A tanulmány eredeti megjelenésének helye: Bruno Schulz a Kultura Pogranicza: Materiały dwóch pierwszych edycji Międzynarodowego Festiwalu Brunona Schulza w Drohobyczu, redaktor naukowy: Wiera Meniok, Drohobycz, 2007