Mária Modrovich 1977-ben született, a pozsonyi Komenský Egyetemen végzett marketing kommunikáció és „nemszláv” (pontosabban, ahogy az interjú alatt kiderült, német) filológia szakpáron. Néhány évig New Yorkban élt, az utóbbi egy-két esztendőben Pozsonyban dolgozik és alkot. Szlovákul és angolul is jelentek már meg novellái különböző folyóiratokban. 2011-ben debütált Lu&Mira című novelláskötetével. Magyarul eddig ugyanazt a novelláját (Árvíz után) két fordításban i
s olvashattuk. Az egyik fordítás a Kalligram folyóiratban (2012/4. szám) és a Szláv Textuson (http://szlavtextus.blog.hu/2013/02/14/maria_modrovichova_arviz_utan) jelent meg, ez Vércse Miklós munkája, míg a másikat Forgács Ildikó készítette (az Európai Elsőkönyvesek Fesztiválja 2013 c. kötetben és a Magyar Lettre Internationale 88. számában található). Elég zsúfolt volt a Könyvfesztivál szombat délután a Millenárison, így hely hiányában az interjú egy Lövőház utcai kávézó teraszán készült, ahol az írónő megismerkedhetett a pest-budai bohém vendégszeretettel is, egy ismeretlen úr ugyanis Radnóti-képeslappal és egy söröskupak formájú Kosztolányis hűtőmágnessel kedveskedett neki (amelyet első körben nekem persze pénzért adott volna – mosolyjel helye).
Banális az első kérdés – viszont jogos –, mert elég kevés információt lehet rólad találni az interneten, szóval felteszem a kérdést: mikor kezdtél írni, hányszor ugrottál neki, mikorra datálható az igazi kezdet?
Írogatni már az általános, majd a középiskolában is írogattam verseket és prózát is – ezek formailag nem igazán mondhatók novellának –, aztán az egyetemen is írtam, de konkrétan sehova nem küldtem el. Napra pontosan nem emlékszem, a kezdetet úgy valamivel több, mint öt évvel ezelőttre tenném. Amikor kimentem Amerikába, akkor kezdtem el tudatosan dolgozni, novellává formálni az írásaimat. Ezután kezdtem el küldözgetni irodalmi lapoknak a műveimet. Természetesen nagyon sokáig tartott, amíg találtam olyan embert, aki azt mondta volna, hogy jól van, megjelentetem a novelládat.
Ismert, hogy angolul is írsz, mikor kezdtél el ezen a nyelven is alkotni?
Nagyjából nyolc éve, amikor kimentem Amerikába, elkezdtem egy kreatív írás kurzust, úgyhogy innen datálnám ezt a dolgot.
Mi volt a kezdőlökés, és tematikusan mi az, ami mostanában inspirál téged az írásra?
Általában mindig ugyanaz, vagyis az emberi kapcsolatok az életünkben, valamint lényegében az a fajta determinizmus, hogy mivé válik az ember, attól függően, hogy honnan származik, miből formálódik mivé, illetve hogy mennyire tudja befolyásolni azt, ami számára el van rendelve. Aztán hogy ezen elkezdesz-e töprengeni vagy sem, azaz hogy miként lehet változtatni ezen az irányon, egyes szakaszokon, továbbá azon, hogy amit már leéltél, onnan van-e visszaút vagy mész tovább a kijelölt vágány mentén. Az a kérdés, hogy ez az egyén szabad választása-e vagy sem – ez az, ami engem érdekel.
A kedvencek sok mindent elárulnak egy író filozófiájáról, így tőled is muszáj megkérdeznem, kik a kedvenc íróid a (főleg kortárs) szlovák irodalomból?
Nos, nem szeretnék senkit sem kihagyni, de mindenképpen meg kell említenem Peter Macsovszkyt (szlovákul és magyarul is ír – a szerk.), vagy például számomra nagyon izgalmas Jana Beňová prózája. Nem hagyhatom ki Ondrej Štefánikot se, akit a gimnázium óta ismerek vagy Zuska Kepplovát, akivel New Yorkban találkoztam először és akivel a kiadónk is közös (Kepplová volt a tavalyi szlovák elsőkönyves a Könyvfesztiválon, Beňová és Štefánik pedig idén bejutott a legrangosabb szlovák irodalmi díj, az Anasoft litera döntőjébe – a szerk.). Figyelemre méltó írónak tartom továbbá Peter Šulejt is.
Min dolgozol mostanság?
Nemrég adtam át a kiadómnak egy kisregény kéziratát, most arra várok, mit mondanak, szóval meglátjuk mi lesz belőle.
Mi minden változott az életedben az utóbbi két évben a debütálásod óta?
Nem hiszem, hogy olyan nagyon változott volna valami, talán egy kicsit hozzátett az életemhez, kicsit bátrabb lettem a további íráshoz. Minden könyv egyfajta vizsga és kellemes megerősítés az, amikor a kezedben foghatod a saját könyvedet. Azonban továbbra is kell dolgoznom, vagyis anyagilag nem hozott előretörést. A szó pozitív értelmében gazdagodott az életem egyfajta irodalmi aktivitással, felolvasóestekkel, valamint megismerkedhettem kortárs írókkal is.
Kit ismersz a magyar irodalomból, kitől olvastál már valamit?
Karinthy Ferencet említeném elsősorban és az ő Epepe című írását, amely egy nagyon fontos mű számomra. Szörnyen sötét és pesszimista, mint egy utolsó lélegzet, de számomra nagyon kedves könyv. Ismerem továbbá Nádas Péter és más neves kortárs magyar szerzők műveit is többé-kevésbé. Amíg Amerikában éltem, javarészt az ottani irodalmat helyeztem előtérbe. Ma például, ha jól emlékszem, a Madách téren ebédeltem, és amikor utána egy könyvesboltban láttam egy művét, tudtam, hogy muszáj lesz tőle valamit olvasnom.
Hogy tetszik Budapest és a Könyvfesztivál?
A város is nagyon tetszett, bár nem először járok itt, valamint a fesztivál is nagyon mélyen belopta magát a szívembe. Legnagyobb élményem az volt, amikor a kezdeti bátortalanság és lefagyás után egy barátomnak köszönhetően vagy húsz percet beszélgethettem Michel Houellebecq-kel, a fesztivál díszvendégével.
Köszönöm szépen az interjút.
Én is köszönöm szépen.
Szerkesztői megjegyzés:
Érdekes ez az –ová-kérdés az írónővel kapcsolatban, az interjúból ugyan kimaradt (mea culpa!), irányadónak a Lu&Mira borítóját venném, ahol –ová nélkül Modrovichként szerepel (továbbá így publikál a szlovákiai Sme c. napilapban is), így ezentúl nálunk is így fog szerepelni.
fotó: Valuska Gábor - litera.hu